1p

Románia vezetése még vizsgálja, hogy a washingtoni Béketanács irányvonala mennyire egyeztethető össze az ország nemzetközi kötelezettségeivel. 

Amint az Mfor is beszámolt róla, Orbán Viktor Washingtonba utazik a Trump vezette Béketanács ülésére február 19-én. A román elnök, Nicușor Dan azonban másképp reagált a meghívásra: feltételekhez kötné a részvételét.

A román vezetés azt vizsgálja, hogy a Béketanács chartájának egyes rendelkezései mennyiben egyeztethetők össze a román állam által már vállalt nemzetközi kötelezettségekkel – írja a Maszol. Dan elmondta: a román részvétel attól függ, milyen formában vehetnek részt az ülésen azoknak az országoknak a vezetői, amelyek jelenleg nem tagjai a testületnek. 

Ilie Bolojan miniszterelnök is megszólalt, és cáfolta az Antena 3 televízióban, forrásokra hivatkozva megjelent hírt, miszerint az országnak nem lenne egymilliárd dollárja a tagsági díj kifizetésére. Hangsúlyozta: Bukarest ki tud fizetni egymilliárd dollárt. Az államfő később pontosította a tagsági díjra vonatkozó információkat, aláhúzva: Románia az első három évben úgy is tagja lehet a testületnek, hogy nem fizet be egymilliárd dollárt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Hivatalos: az ajatollah is meghalt az izraeli-amerikai támadásban
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 22:53
Ali Khamenei ajatollah, Irán vezetője is életét vesztette a szombati légicsapásokban.
Nemzetközi Trump Iránnak: ezt pár év múlva megismételjük
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 21:19
Ezúttal is a nyers erő nyelvén szólalt meg az Egyesült Államok elnöke.
Nemzetközi Dermesztő: öngyilkos újítással is rombolt Amerika Iránban
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 20:58
Most előszört villogtak ezzel élőben. 
Nemzetközi Megszólalt Netanjahu Izraelben: mindenkit az utcára irányított
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 20:34
Arról beszélt, hogy páratlan esélyt teremtettek Amerikával.
Nemzetközi Iráni konfliktus: Lezárják a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 19:25
Az iráni Forradalmi Gárda közölte szombaton, hogy lezárják a hajóforgalom elől a Hormuzi-szorost, amelyen a világ tengeri olajforgalmának mintegy ötöde halad át.  
Nemzetközi Irán: beborították az eget az izraeli vadászgépek
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 19:13
Eddig nem volt ehhez fogható izraeli akció.
Nemzetközi Szigorítják a külföldi munkavállalást Oroszországban
Elek Lenke | 2026. február 28. 18:11
Az orosz kormány szigorúbban kívánja adóztatni a külföldiek árnyékjövedelmét – értesült róla a Kommerszant című orosz napilap. Február 19-én tárgyalták meg azt a törvényjavaslat-csomagot, amely szigorítja a vízummentes országokból érkező vendégmunkások tevékenységének jogszabályi hátterét. Nem először kerül sor szigorításra, de a helyzet változatlanul ellentmondásos.
Nemzetközi Ez már a harmadik világháború? Világszerte aggódnak a vezető politikusok az iráni helyzet miatt
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 16:22
Több vezető politikus is aggodalmát fejezte ki a szombat reggel kirobbant közel-keleti konfliktus miatt. 
Nemzetközi Irán törvénytelenséggel vádolja Izraelt és az Egyesült Államokat
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 15:58
Iráni külügyminiszter: Izrael és az Egyesült Államok Irán elleni háborúja indokolatlan és törvénytelen.
Nemzetközi Moszkva elítéli az Irán elleni amerikai-izraeli támadást
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 15:48
Moszkva követeli a tárgyalásokhoz való visszatérést, és ehhez felajánlja segítségét.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG