2p

Az Európai Parlamentben keményebb fellépést kértek.

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén jelentést fogadott el, amelyben aggodalmát fejezte ki az uniós értékek állítólagos tagállami, köztük a magyarországi megsértése miatt – tájékoztatott az uniós parlament.

Az Európai Bizottság legutóbbi jogállamisági jelentéséről 405 szavazattal, 210 ellenében és 36 tartózkodás mellett elfogadott szöveg „aggasztó fejleményekre hívja fel a figyelmet” a tagországokban – írták.

Elfogadták az EP jelentését
Elfogadták az EP jelentését
Fotó: Klasszis Média/Bózsó Péter

Szigorúbb fellépést kértek

A jelentés Magyarországot említve kiemelte az ügyészség politikai befolyásolását és az uniós forrásokkal való állítólagos visszaéléseket, valamint sürgette az Európai Unió Tanácsát, hogy mozdítsa elő az unió alapértékeinek veszélyeztetése miatt indított, az uniós szerződések 7-es cikke szerinti eljárást – tájékoztattak.

A jelentés kiemelte a kisebbségek és a kiszolgáltatott csoportok védelmének romlását, különös tekintettel a szexuális kisebbségek közösségeire, és felszólította az EU-t, hogy a gyűlölet-bűncselekményeket és a gyűlöletbeszédet emelje uniós szinten büntetendő kategóriába.

Az EP elítéli a sajtószabadság elleni támadásokat, a kémprogramok újságírók és a civil társadalom elleni használatát, valamint a „demokratikus folyamatokat aláásó dezinformáció” terjedését. Felszólít a legújabb uniós jogszabályok, mint a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály és a tömegtájékoztatás szabadságról szóló jogszabály, teljes körű végrehajtására.

„Az Európai Parlament aggodalommal figyeli a gyülekezési jog korlátozását, a civil tér gyors beszűkülését, az LMBTIQ+ jogok elleni támadásokat, a korrupcióellenes fellépés gyengeségét, a szélsőségesség térnyerését, a választási folyamatokat fenyegető veszélyeket és a technológia demokratikus jogokat csorbító felhasználását” – fogalmaztak.

Az EP-képviselők hangsúlyozták, hogy „átfogóbb eszközkészletre” lenne szükség, amely szorosabban kapcsolja össze az uniós finanszírozást a jogállamiság tiszteletben tartásával. Figyelmeztettek arra, hogy a jogállamisági feltételrendszerrel visszaélve fel lehet azt használni a civil társadalommal szemben, ezért sürgették az Európai Bizottságot, hogy gondoskodjon az uniós források eljutásáról a végső kedvezményezettekhez, többek között közvetlen finanszírozási mechanizmusok révén.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Teljes káoszt okozott a bankcsőd, még az elnök is lemondott Paraguayban
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 20:03
Rengeteg ember pénze ragadt bent.
Nemzetközi Ezt javasolta Magyar Péteréknek a brit ENSZ-nagykövet
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 17:34
Több javaslatot is tett.
Nemzetközi Kiderült, mennyibe fájt az adófizetőknek a Szijjártó Péter útjára bérelt magángép
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:27
Még 2021-ben indult távol-keleti útjára a miniszter.
Nemzetközi Káosz az európai égbolton? Bombafenyegetést kapott több repülő
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 13:30
Az érintett gépeket átvizsgálják.
Nemzetközi Milliárdos támogatást kapott Brüsszelből Ukrajna
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:30
 658 millió eurót pedig védelmi célokra biztosítanak.
Nemzetközi Az oroszoknak kémkedtek, de lebuktak – őrizetben öt lengyel
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 11:22
A gyanúsítottak az orosz titkosszolgálatoknak dolgoztak.
Nemzetközi Izraeli választások: Ejzenkot gyűjtheti a legtöbb ajánlást a kormányfő-jelöltségéhez
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 08:50
Várhatóan Gadi Ejzenkot, az Egyenesen (Jasár) párt elnöke gyűjtheti a legtöbb ajánlást a kormányfői megbízáshoz Izraelben Jichák Hercog államfővel szerda este megkezdődött egyeztetéseken – jelentette a helyi média csütörtök reggel.
Nemzetközi Kőkemény támadást hajtott végre az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 08:26
Infrastrukturális és logisztikai létesítmények rongálódtak meg.
Nemzetközi Holtan találtak rá egy szállodában a bajor miniszterelnök-helyettesre
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:50
Aiwanger halálának körülményei egyelőre tisztázatlanok.
Nemzetközi Német nagykövet a magyar kormányváltásról: ez a legjobb hír Európának 2026-ban – exkluzív interjú
Wéber Balázs | 2026. november 5. 05:46
Alexander Schönfelder, Németország új magyarországi nagykövete a Privátbankárnak adott nagyinterjúban beszélt többek között a magyarországi politikai váltásról, Magyar Péter közelgő berlini vizitjéről, a magyar külpolitikai fordulatról, a hazai német cégek hangulatáról és az új beruházási lehetőségekről, valamint a migrációról és a német belpolitikai kihívásokról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG