1p

Korábban a külügyminiszteri poszt várományosaként emlegették.

Sajtóértesülések szerint a kínai hatóságok őrizetbe vették és kihallgatták Liu Csiencsao tapasztalt kínai diplomatát. Az őrizetbe vétel fontos fejlemény, ugyanis Liu Csiencsaót a külügyminiszteri poszt egyik lehetséges várományosaként tartották számon.

A Guardian cikke szerint a diplomatát július végén, egy külföldi hivatalos útját követően Pekingbe való visszaérkezése után vitték el a hatóságok. A 61 éves jelenlegi pozíciója szerint vezeti az állampárt azon szervezetét, amely a külföldi politikai pártokkal ápolt kapcsolatokat irányítja. 2022-es kinevezése óta több mint húsz országba utazott, és több mint 160 állam képviselőivel találkozott.

Nemzetközi programja – különösen az egykori amerikai külügyminiszterrel, Antony Blinkennel folytatott washingtoni megbeszélései – erősítették azokat a várakozásokat, hogy a volt nagykövet és külügyi szóvivő a külügyminiszteri poszt várományosa lehet.

Őrizetbe vétele a legmagasabb szintű ilyen jellegű vizsgálat 2023 óta, amikor Kína menesztette korábbi külügyminiszterét, Csin Kangot, miután pletykák terjedtek el arról, hogy házasságon kívüli viszonyt folytat.

Címkék: Nemzetközi Kína

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Háborús bűncselekményként is vizsgálják az Északi Áramlat felrobbantását
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 19:35
Vádat emeltek a robbantások feltételezett vezetője ellen.
Nemzetközi Két település is orosz kézre került Ukrajnában
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 16:23
Harkiv és Zaporizzsja térségében.
Nemzetközi Mélyen Oroszország belsejében csapott le Ukrajna
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 14:36
1300 kilométerre a fronttól.
Nemzetközi Nagyon melegek lettek a világ óceánjai
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 12:20
A bolygó kétharmadát borító óceánok felszíni átlaghőmérséklete júniusban átlagosan 20,98 Celsius-fokot ért el.
Nemzetközi Az orosz hadsereg ismét nagy támadást hajtott végre
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 10:51
Egy Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta valószínűleg lezuhant.
Nemzetközi Drogbárók, luxusszállodák és Trump veje: Mi történik most Albániában?
Vámosi Ágoston | 2026. július 1. 10:21
Tízezrek vonulnak fel minden nap az albán főváros, Tirana utcáin, miután befektetők kisajátítottak egy tengerparti területet. Előbb Donald Trump veje, majd egy milliárdos szír-katari testvérpár luxusszállodát kezdett el építeni, amivel a vagyonosabb turistákat csalogatnák a legnagyobb albán szigetre. De hogyan szerezték meg a telkeket, mi köze az ügyhöz az albán drogbáróknak, és miért csak a Zöldek állnak bele az Európai Parlamentből?
Nemzetközi Kimentettek egy kétéves gyereket a romok alól Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 08:20
680 ezer gyerek szorul humanitárius segítségre.
Nemzetközi Hihetetlen mennyi pénzt keresett Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 07:18
Milliókat keresett ingatlanokból és Trump-témájú termékekből is az amerikai elnök.
Nemzetközi Továbbra sem jut dűlőre Kuba és az Egyesült Államok
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 20:10
Kubában egyre súlyosabb az élelmiszer-, az üzemanyag-, a gyógyszer- és az áram-hiány.
Nemzetközi Amerikai állampolgárság: marad a születési jog – így döntött az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 19:20
Elutasították Trump jogkorlátozásra irányuló törekvését. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG