4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A brit uralkodónál járt az amerikai elnök.

Elismerően szólt az amerikai elnök konfliktusrendezési törekvéseiről a brit uralkodó.

III. Károly király szerdán állami látogatáson látta vendégül Donald Trumpot és feleségét, Melania Trumpot a London nyugati határában emelkedő windsori kastélyban.

Az elnöki házaspár tiszteletére adott esti fényűző banketten elmondott beszédében az uralkodó úgy fogalmazott: Nagy-Britanniát és az Egyesült Államokat minden idők legszorosabb védelmi, biztonsági és hírszerzési kapcsolatrendszere köti össze, és a két ország két világháborúban harcolt vállvetve a zsarnokság ellen.

Az állami látogatáson Nagy-Britanniában tartózkodó Donald Trump amerikai elnök (j) és III. Károly brit király a windsori kastélyban tartott katonai parádé után, 2025. szeptember 17-én
Az állami látogatáson Nagy-Britanniában tartózkodó Donald Trump amerikai elnök (j) és III. Károly brit király a windsori kastélyban tartott katonai parádé után, 2025. szeptember 17-én
Fotó: MTI/AP/PA pool/Andrew Matthews

A király szerint ma, amikor „Európát ismét zsarnokság fenyegeti”, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok újból együtt áll ki az agresszió elrettentéséért és a béke megteremtéséért.

Az uralkodó elismerően szólt arról, hogy Trump személyes elkötelezettséget tanúsít a világ legmakacsabb konfliktusainak megoldására.

III. Károly hangsúlyozta a természeti környezet megvédésének fontosságát is. Az amerikai függetlenségi nyilatkozat jövőre esedékes 250. évfordulójára utalva úgy fogalmazott, hogy a világot meg kell őrizni a következő 250 év nemzedékei és az utánuk következő generációk számára is.

Felidézte, hogy Donald Trump hivatali elődei hozták létre a világ első nemzeti parkjait.

Hangsúlyosan szólt a brit uralkodó a kétoldalú kereskedelem fontosságáról is. III. Károly király kijelentette: a jelenlegi Trump-kormányzat első kereskedelmi megállapodásának Nagy-Britannia volt a kedvezményezettje, és

„nem fér hozzá kétség, hogy még ennél is tovább lehet menni ennek az új partnerségi viszonyrendszernek a kialakításával”.

Ez szokatlanul egyenes politikai utalás volt a brit uralkodó részéről a londoni kormány egyik fő törekvésére, amelynek célja az Egyesült Államok által érvénybe léptetett vámintézkedések további enyhítése.

Keir Starmer brit miniszterelnök májusban jelentette be, hogy jelentős vámengedményekről született kétoldalú megállapodás az Egyesült Államok és Nagy-Britannia között. Az egyezmény alapján az amerikai piacra exportált brit acél és alumínium vámmentessé válik, és évente százezer nagy-britanniai gyártású gépkocsit 10 százalékos vámmal lehet az Egyesült Államokba exportálni a Washington által eredetileg kirótt 27,5 százalék helyett.

Trump és Starmer csütörtökön kétoldalú találkozót tart, és a munkáspárti brit miniszterelnök többször hangoztatta azt a reményét, hogy sikerül további kereskedelmi engedményekre rábeszélni az amerikai elnököt.

A szerda esti windsori banketten elhangzott válaszbeszédében Donald Trump erre nem tért ki, de hangsúlyozta, hogy a két országot olyan szoros kapcsolatrendszer fűzi össze, amelynek leírására még a gyakran hangoztatott „különleges” jelző sem elégséges.

Kiemelte ezzel összefüggésben, hogy ő az első amerikai elnök, aki másodszor járhat állami látogatáson – vagyis hivatalosan a brit uralkodó vendégeként – Nagy-Britanniában.

Trump dicsérte saját kormányának eddigi teljesítményét.

„Egy éve még nagyon beteg országunk volt, ma már azonban, úgy hiszem, a miénk a legvonzóbb ország az egész világon”

- fogalmazott az amerikai elnök.

A szerda esti windsori díszvacsorára 160 vendég volt hivatalos, köztük az amerikai technológiai ágazat legnagyobb vállalatainak vezérigazgatói. Jelen volt mások mellett Tim Cook, az Apple vezetője, Sam Altman, az OpenAI első embere és and Satya Nadella, a Microsoft elnök-vezérigazgatója.

A Microsoft az elnöki látogatással egy időben 30 milliárd dollár értékű nagy-britanniai beruházási programot jelentett be.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Kiderült: a pilóták közel negyede úgy repül, hogy túl fáradt
Kormos Olga | 2026. november 1. 16:58
Négyből három pilóta azt mondja, előfordult már, hogy pár percre bealudt a pilótafülkében repülés közben.
Nemzetközi Ki lesz az új izraeli kormányfő?
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 16:22
Jichák Herzog izraeli államelnök várhatóan minden pártvezetőt megkérdez majd, hogy kit javasolnak miniszterelnöknek.
Nemzetközi Egyszerre négy ukrán régiót ért orosz légicsapás
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 15:24
Több százezer ember maradt áram nélkül.
Nemzetközi Putyin fősajtósa egyértelmű üzenetet küldött Európának
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 14:24
Kifogásolják, hogy Brüsszel továbbra is Oroszország stratégiai vereségét akarja elérni.
Nemzetközi Orbán Viktor váratlanul megszólalt és üzent
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 13:25
A Fidesz elnöke a lengyelországi helyzetre reagált.
Nemzetközi Aleksandar Vucic bizalmasát őrizetbe vették
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 12:23
A szerb bűnügyi rendőrség vezetőjét, Marko Kricakot.
Nemzetközi Sikerült megállapodniuk az ukránoknak és az oroszoknak egy fontos dologban
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 10:51
A tűzszünet Oleski körzetében kedden hajnalban lépett életbe és a tervek szerint vasárnap késő estig tart. 
Nemzetközi Terrortámadás készül Moszkvában: az Egyesült Államok figyelmeztette Oroszországot
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 18:55
Moszkvában készülő terrortámadásra figyelmeztette Oroszországot az Egyesült Államok – közölte szombaton az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) a RIA Novosztyi orosz hírügynökség jelentése szerint.
Nemzetközi Szoros a verseny Texasban: mégis kiosztja Trump az árvízsegélyt
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 17:42
Donald Trump amerikai elnök négy nappal a félidős választások előtt jóváhagyta a júliusi texasi áradások károsultjainak szánt szövetségi segélyt, amelyet kormánya korábban elutasított – írta a Politico amerikai hírportál.
Nemzetközi Franciaország ma is az utcára vonul, rendkívüli a készültség
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 16:57
Rendkívüli biztonsági intézkedések mellett szombat délután megkezdődtek a francia nagyvárosokban a szakszervezetek által a megélhetési gondok elleni tiltakozásul harmadik alkalommal szervezett szociális megmozdulások, amelyekhez csatlakoztak az egykori sárgamellényesek és a közoktatás javítását követelő diákok is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG