2p

A Tisza Párt alelnöke tisztséget kapott.

Facebook-posztjában számolt be Magyar Péter arról, hogy az Európai Parlament Alkotmányügyi Bizottságának alelnökévé választották. Hozzátette, megválasztása ellen együtt szavazott a Fidesz képviselője is a szocialista frakcióval, mint írta:

A Fidesz képviselője, Schaller Ernő a megválasztásom ellen szavazott, ahogy Dobrev Klára szocialista párttársai is.  Alapvetően titkos szavazásról van szó a személyügyi döntéseknél. A fideszes képviselőnek az volt a pechje, hogy először véletlenül név szerinti szavazást rendeltek el és ekkor jól látszott a pirosan villogó szavazógépe.

Deutsch Tamás is reagált

A Fidesz-KDNP EP-listavezetője alapvetően rossz hangulatban nyilatkozott újságíróknak, miután a Patrióták Európáért minden bizottságban fennakadt a nagypártok kordonán, és sehol sem jutott pozícióhoz. Úgy fogalmazott,

ismét az Európai Parlament baloldali blokkjának nyers és kendőzetlen hataloméhsége érvényesült azzal, hogy semmibe véve az írott európai jogszabályokat, a Patrióták Európáért nevű frakciónak járó elnöki és alelnöki tisztségekre sehol nem választották meg a frakció jelöltjeit.

Azzal összefüggésben, hogy Gál Kinga, a Fidesz-KDNP EP-képviselőcsoportjának elnöke, a Patrióták Európáért frakció első alelnöke sem kapta meg az EP Külügyi Bizottsága (AFET) negyedik alelnöki pozícióját, Deutsch Tamás újságíróknak úgy fogalmazott:

a politikai paktumra épülő hatalmi rablásban a Tisza Párt is aktívan részt vett azzal, hogy a Patrióták Európáért frakciónak járó alelnöki tisztséget ellopta, elrabolta az EP környezetvédelmi szakbizottságában.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Közös ülést tarthat a Magyar-kormány egy nem is távoli országgal
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 19:46
Együttes ülést tarthat ősszel a cseh és a magyar kormány – mondta Petr Macinka cseh külügyminiszter cseh újságíróknak pénteken Budapesten, miután tárgyalásokat folytatott Orbán Anita külügyminiszterrel.
Nemzetközi Férfinak hitték a monacói merénylőt, kiderült, hogy nő
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:39
Azonosították a hétfői monacói robbantásos merénylet elkövetőjét: egy 39 éves, Németországban élő ukrán nő lehetett a tettes. A rendőrség a lehetséges társai után nyomoz.
Nemzetközi Ez gyors volt: máris lemondott a moldovai miniszterelnök
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:55
Bejelentette lemondását Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök pénteken. A politikus utódja kinevezéséig ügyvivő kormányfőként vezeti a kabinetet.
Nemzetközi Orosz támadásra figyelmeztethette az Egyesült Államok Lengyelországot
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:02
Az Egyesült Államok arra figyelmeztette Varsót, hogy Oroszország fegyveres provokációra készülhet Lengyelország ellen, hogy próbára tegye a NATO felkészültségét.
Nemzetközi Szankcionált ukrán oligarcha ellen követtek el merényletet Monacóban
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:00
Csomagba rejtett bombával hajtottak végre merényletet Vadim Jermolajev ukrán oligarcha ellen monacói otthona előtt hétfőn.
Nemzetközi Trump szerint rezsimváltás történt Iránban, de ő nem ezt akarta
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 10:10
Az amerikai elnök a CNBC-nek adott interjút.
Nemzetközi A gyásznap alatt is újabb, halálos orosz támadás érte Ukrajnát
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 07:57
Többen meghaltak Ukrajnában egy éjszakai orosz támadásban. Oroszországban Moszkvához közeledő ukrán drónokat semmisítettek meg helyi légvédelmi erők. Ukrán bejelentés szerint 27-re emelkedett a Kijev elleni csütörtöki légitámadás áldozatainak a száma.
Nemzetközi Már megint alaposan lábon lőtte magát Európa: viszlát, 6. generációs európai vadászgép?
Litván Dániel | 2026. július 3. 05:48
Tíz év után nagy csinnadratta nélkül szántották be a francia-német-spanyol újgenerációs harci gép építését célzó programot. De miért fájhat ez a bukta minden európainak, és mi lesz most?
Nemzetközi Lépett a kormány: elvették a menekültstátuszt a Magyarországra szökött lengyel minisztertől és helyettesétől
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 19:44
Emellett útiokmányaikat is érvénytelenítették.
Nemzetközi Több hullámban érkezett az eddigi legnagyobb orosz támadás Kijev ellen
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 15:56
A Kijev elleni támadás több mint 11 órán át tartott.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG