2p

Magyarországot nyíltan és durván megfenyegették az ukránok – jelentette ki a miniszterelnök szerdán Budapesten, miután a második magyar-georgiai kormányzati csúcstalálkozó keretében hivatalában fogadta Irakli Kobakhidzét, Georgia miniszterelnökét.

Orbán Viktor Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden megjelent interjújára (ezt a Heti Válasz készítette az ukrán miniszterelnökkel) reagálva azt mondta: az ukránok nem fogadják el, hogy Magyarországon a magyar emberek hozzanak döntést Ukrajna európai uniós csatlakozásáról, és végképp nem fogadják el, ha ez a döntés negatív, és ezért szerinte fenyegetőznek, zsarolnak és támadnak bennünket.

Azt javasoljuk az ukrán elnöknek, hogy fenyegetőzés és zsarolás helyett mondjon köszönetet a magyaroknak – jegyezte meg az MTI szerint.

A miniszterelnök korábban egy Facebook-posztban már utalt az interjúra és támadta Zelenszkijt, a Szuverenitásvédelmi Hivatal pedig „brüsszeli finanszírozású ukrán propagandának” nevezte azt.

A Heti Válasz az interjút készítő újságírója hamarosan egy podcastban beszél majd az interjú körülményeiről. „A csütörtök reggel nyolckor jelentkező Heti Válaszban Vörös Szabolcs részletesen válaszol a Lánczi Tamás vezette hivatal rágalmaira”, közölte a Válasz Online közösségi oldalán.    



Az interjúban az ukrán elnök a magyar-ukrán kémbotránnyal kapcsolatban többek között azt mondta:   

„Vannak további fotóink és videóink különböző, a magyar Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (KNBSZ) szervezésében magyar területen bonyolított találkozókról, amelyeket, ha szükséges, szintén publikálunk. Nem szeretnék senkit fenyegetni, de tényleg minden a birtokunkban van. Az is, hogyan fizetett a KNBSZ az ügynökének. Mindent dokumentáltunk.”

Zelenszkij a magyar kormány Ukrajna-ellenes kampányáról pedig kijelentette: Orbán Viktor Ukrajnát a saját választásához használja.

„Nem érti, hogy ennek sokkal komolyabb és veszélyesebb következményei lesznek: a magyar társadalom radikalizálódása és ukránellenessége. Azzal, hogy nem segít nekünk, Putyinnak tesz szívességet. Ezért mondtam, hogy Viktor komoly, történelmi hibát követ el. Ez a személyes véleményem.”

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Milliárdos támogatást kapott Brüsszelből Ukrajna
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:30
 658 millió eurót pedig védelmi célokra biztosítanak.
Nemzetközi Az oroszoknak kémkedtek, de lebuktak – őrizetben öt lengyel
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 11:22
A gyanúsítottak az orosz titkosszolgálatoknak dolgoztak.
Nemzetközi Izraeli választások: Ejzenkot gyűjtheti a legtöbb ajánlást a kormányfő-jelöltségéhez
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 08:50
Várhatóan Gadi Ejzenkot, az Egyenesen (Jasár) párt elnöke gyűjtheti a legtöbb ajánlást a kormányfői megbízáshoz Izraelben Jichák Hercog államfővel szerda este megkezdődött egyeztetéseken – jelentette a helyi média csütörtök reggel.
Nemzetközi Kőkemény támadást hajtott végre az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 08:26
Infrastrukturális és logisztikai létesítmények rongálódtak meg.
Nemzetközi Holtan találtak rá egy szállodában a bajor miniszterelnök-helyettesre
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:50
Aiwanger halálának körülményei egyelőre tisztázatlanok.
Nemzetközi Német nagykövet a magyar kormányváltásról: ez a legjobb hír Európának 2026-ban – exkluzív interjú
Wéber Balázs | 2026. november 5. 05:46
Alexander Schönfelder, Németország új magyarországi nagykövete a Privátbankárnak adott nagyinterjúban beszélt többek között a magyarországi politikai váltásról, Magyar Péter közelgő berlini vizitjéről, a magyar külpolitikai fordulatról, a hazai német cégek hangulatáról és az új beruházási lehetőségekről, valamint a migrációról és a német belpolitikai kihívásokról.
Nemzetközi Alaszkában nem a hideg miatt rágják a körmüket az emberek
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 19:16
Rendkívül szoros a szenátorválasztás állása a korábban stabilan republikánus államban.
Nemzetközi Történelmi pofont kaptak Trumpék, de mire mennek ezzel a demokraták?
Litván Dániel | 2026. november 4. 11:02
Minden előzetes várakozást felülmúló győzelmet aratott a Demokrata Párt az amerikai félidős választásokon. De mi következik ebből?
Nemzetközi Muszlim szenátor is lesz az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:04
A demokrata Abdul El-Sayed legyőzte a Donald Trump amerikai elnök által támogatott Mike Rogers republikánus szenátorjelöltet a michigani szenátusi választáson.
Nemzetközi Elemző: az iráni háborúba buktak bele a republikánusok
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:54
Demkó Attila szerint a perzsa állam ellen indított háború okozta a republikánusok vereségét az amerikai félidős választásokon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG