1p

A migráció a fő indok.

A szlovén kormány további hat hónappal, december 21-ig meghosszabbította a horvát és a magyar határon június 21-ig érvényben lévő határellenőrzéseket – közölte Bostjan Poklukar belügyminiszter csütörtökön a kabinet ülését követően.

A tárcavezető kiemelte: Ljubljana a közel-keleti biztonsági helyzet, az ukrajnai háború, a Nyugat-Balkánon kialakult „bonyolult helyzet” és a fokozott terrorfenyegetettség miatt döntött az intézkedésről.

Részben a migráció miatt hosszabbítanak
Részben a migráció miatt hosszabbítanak
Fotó: Depositphotos

Rámutatott: a legutóbbi hosszabbítás óta romlott a biztonsági helyzet az említett régiókban, és több uniós országban is magas a terrorizmus veszélye. Utalt az ausztriai Villachban nemrégiben történt súlyos bűncselekményre, amelyben vélhetően egy iszlamista férfi késsel megölt egy tizenévest, és öt embert megsebesített.

„Amint okafogyottá válik az intézkedés, megszüntetjük”

- fogalmazott a miniszter, megjegyezve, hogy az ellenőrzések nem jelentenek majd problémát az utasok számára a nyári szabadságok ideje alatt. A határellenőrzések a korábbi évekhez hasonlóan az embercsempészek csoportjait célozzák meg – hangsúlyozta.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Törvényellenesnek tartják Trump dízelszállítási megállapodását az oroszokkal
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:18
Négy republikánus és három demokrata párti amerikai szenátor törvényellenesnek tartja Donald Trump elnök dízelszállítási megállapodását Moszkvával.
Nemzetközi Trumpnak abba kell hagynia a közpénzes MAGAmutogatást
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 06:47
Egy amerikai szövetségi bíró ideiglenes végzéssel megtiltotta vasárnap a Donald Trump amerikai elnököt népszerűsítő, közpénzből finanszírozott televíziós reklámok további sugárzását.
Nemzetközi Egyre véresebb a szaúdiak és a jemeni húszik közötti háború
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 06:28
Legkevesebb egy halálos és 11 sebesült áldozata van annak a vasárnap késő esti támadásnak, amelyet a jemeni húszi lázadók követtek el ismét a Háled királyról elnevezett, rijádi nemzetközi repülőtér ellen – közölte a szaúdi légiközlekedési hatóság az X-en.
Nemzetközi Nagy bejelentést tett Trump az ukrajnai háborúról
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 17:46
Azonnali hatállyal energiaipari tűzszünetet jelentett be Ukrajna és Oroszország között vasárnap Donald Trump amerikai elnök.
Nemzetközi Magyarországon is bemutatják a hatalmas port kavart gázai dokumentumfilmet
Wéber Balázs | 2026. október 11. 15:46
Az izraeli rendezők által készített NAZA című dokumentumfilm, amely szerint az izraeli hadsereg szándékosan és tömegesen gyilkolt civileket gázai hadműveletei során, október végén lesz látható Budapesten a Bem moziban.
Nemzetközi Csomót találtak XIV. Leó pápa tüdejében
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 14:46
Korai stádiumú csomót fedeztek fel XIV. Leó tüdejében, a pápát a következő napokban meg fogják operálni – jelentette be maga az egyházfő vasárnap.
Nemzetközi Alkut ajánlott Zelenszkij Oroszországnak
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 14:16
Megüzente, milyen feltétellel hagyják abba az olajfinomítók támadását.
Nemzetközi Több mint 100 ember vesztette életét egy hajókatasztrófában
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 13:16
Legkevesebb 109 ember meghalt és több mint 116 eltűnt egy hajótörés során Dzsibuti partjainál – jelentette be az ENSZ Nemzetközi Migrációs Szervezete (IOM) vasárnap.
Nemzetközi Megkongatták a vészharangot Varsóban – merénylet készülhetett Tusk ellen
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 12:21
A lengyel biztonsági szolgálatok sürgős tanácskozását hívták össze vasárnap a Donald Tusk lengyel kormányfő és Wladyslaw Kosiniak-Kamysz kormányfő-helyettes, védelmi miniszter elleni lehetséges merénylet miatt – közölte Jacek Dobrzynski, a titkosszolgálatok felügyeletéért felelős miniszter szóvivője az X-en.
Nemzetközi Az oroszoknak is lapul egy ász a kabátujjukban? Sérthetetlenek lehetnek az orosz tankok – egy darabig
Litván Dániel | 2026. október 11. 11:46
Nem legyőzhetetlen az az ukrán fronton is tesztelni kezdett harckocsivédelmi eszköz, de nagyon kellemetlen meglepetést okozhat az ukránoknak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG