3p

Donald Trump 107 perces, show-elemeket sem nélkülöző évértékelő beszéde hosszúsági rekordot döntött, pedig konkrétumokat talán mindenki másnál kevesebbet mondott. 

„Eljött Amerika aranykora!” – ezzel nyitotta meg Donald Trump amerikai elnök a 2026-os, az Egyesült Államok helyzetéről mondott beszédét – pontosabban az adminisztráció sikereiről tartott performanszot. A Kongresszus épületében, a törvényhozók előtt mondott beszéd rekordot döntött: egy óra 47 perces hosszával több mint negyedórát vert rá Bill Clinton ezredfordulós felszólalására, de a saját tavalyi, hivatalosnak évértékelőnek még nem nevezhető felszólalás hosszát is közel nyolc perccel toldotta meg – írja a hvg.hu összefoglalójában a CNN-re hivatkozva.

Végighallgatni viszont nem mindenkinek kellett, mivel több tucat demokrata képviselő és szenátor inkább alternatív évértékelőn vett részt, a beszéd alatt is több demokrata politikus – akik közül többen „hozzák nyilvánosságra az Epstein-aktákat”-feliratú kitűzőt viselt – kisétált a teremből.

Trump nem kímélte a demokratákat: miután megemlékezett az ország függetlenségének idén esedékes 250. évfordulójáról, azonnal az előző adminisztrációhoz kanyarodott vissza, amely – állítása szerint – minden szempontból krízisben lévő országot hagyott rá.

Hosszú lére eresztette a 2025-ös évet értékelő beszédét
Hosszú lére eresztette a 2025-ös évet értékelő beszédét
Fotó: MTI/EPA

A saját politikájának méltatásától nem mentes beszédében Trump az adminisztráció gazdasági eredményeit, valamint a kormányzat statisztikailag is mérhető sikereit sorolta (amit a CNN tényellenőrzése tételesen cáfolt): 

  • A történelem legerősebb határa állítja meg a migrációt. „Az elmúlt kilenc hónapban egyetlen illegális bevándorlót sem engedtünk be az Egyesült Államokba.”
  • A fentanilbehozatal 56 százalékkal csökkent, amit a történelem legnagyobb visszaesésének nevezett.
  • A Biden-éra rekordinflációját 1,7 százalékra faragták.
  • A benzinárak jelentős csökkenéséről számolt be.
  • A lakáshitelek ára az elmúlt négy évben most a legalacsonyabb, ami egy átlagos kölcsönnél ötezer dolláros megtakarítást jelent.
  • Az amerikai tőzsde egy év alatt 53 csúcsot döntött meg.
  • Míg az előző adminisztráció teljes ciklusa alatt ezermilliárd dollárnyi befektetés érkezett az Egyesült Államokba, addig Trump második ciklusának már első évében ennek a 18-szorosáról beszél.
  • 70 ezer építőipari munkahely jött létre. Ma több amerikai dolgozik, mint bármikor a történelemben, az új munkahelyek mindegyike a magánszektorban jött létre.
  • 600 ezer hordóval nőtt az amerikai olajkitermelés, és most érkezett be további 80 millió hordó „Amerika új barátjától és partnerétől”, Venezuelától.

Nem véletlen, hogy Trump nagy figyelmet szentelt a vámháborúnak, miután a legfelső bíróság megsemmisítette a globális vámjai jogalapját. A világban zajló háborúkról is szót ejtett, és kitért arra, hogy Iránra az „Éjféli Pöröly” nevű művelethez képest is kemény idők várnak, ha nem köt atomalkut.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Starmer elmondta: meredeken emeli a védelmi kiadásokat a brit kormány
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 15:44
Közútfejlesztési és energiaipari beruházásokat törölhetnek. 
Nemzetközi Július elsejétől újabb lépés jön Európa acéliparának védelmében
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 13:34
Az intézkedés évi 18,3 millió tonnában állapítja meg a vámmentes kontingenseket.
Nemzetközi Bitang éjjeli légicsata: Ukrajna-Oroszország 154-419
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 13:13
Elfajultak a légiakciók az éj leple alatt.
Nemzetközi Foci-vb: veszettül átkozzák a németek a büntetőket, a japánok a kapufát
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 07:06
Már több nemzeti alakulat részvétele vált biztossá a nyolcaddöntőkben az idei foci világbajnokságon.
Nemzetközi Leállt a magyarországi vízumkérelmek befogadása több orosz városban átmenetileg
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 19:35
Több európai ország esetében is hasonló tendenciák jelentek meg.
Nemzetközi Kritikusan fogy az idő, közel 1500 halálos áldozata van a földrengéseknek Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:00
Már legalább 1450 halálos áldozata van a venezuelai földrengéseknek.
Nemzetközi Dél-Korea gigászi AI- és chipfejlesztési programot jelentett be
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 08:33
Az ország nagyszabású beruházási programot jelentett be a félvezetőgyártás, a fizikai mesterséges intelligencia és az MI-adatközpontok fejlesztésére, amelynek célja az ország technológiai versenyképességének erősítése.
Nemzetközi Az izraeliek felrobbantottak egy teljes Hezbollah-alagútrendszert
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 08:24
Izrael azt közölte, hogy a hadserege Dél-Libanonban felrobbantotta az Irán által támogatott libanoni síita Hezbollah terrorszervezet egyik kiterjedt alagútrendszerét.
Nemzetközi Kína bekeményített a japánokkal szemben
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 07:43
Exportkorlátozási listára helyezett számos japán céget és szervezetet Kína, arra hivatkozva, hogy védeni kívánja nemzetbiztonsági érdekeit és teljesíti nemzetközi kötelezettségeit.
Nemzetközi Közel-Kelet: hétvégén lőttek, holnap tárgyalnak
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 06:48
Katar fővárosában, Dohában folytatódhatnak az Egyesült Államok és Irán közötti egyeztetések – közölték amerikai tisztségviselők. Mindez azután, hogy hévégén az amerikai lőttek iráni radar és kommunikációs állomásokat, az irániak pedig újra támadták az arab-országok amerikai bázisait.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG