2p

Egy 30-as éveiben járó férfit keresnek.

A hatóságok nagy erőkkel keresik azt a lövöldözőt, aki legalább két diákot megölt és kilencet megsebesített szombaton az amerikai Rhode Island-i Providence várában található Brown Egyetem egyik kampuszában zajló záróvizsgák idején.

Timothy O'Hara, a providence-i rendőrfőkapitány helyettese azt mondta, hogy a gyanúsított egy sötét ruhás férfi volt.

„A biztonsági felvételeken látható, ahogy a gyanúsított elsétál az épülettől, de az arca nem kivehető. Egyes szemtanúk arról számoltak be, hogy egy 30-as éveiben járó férfit láttak, aki vélhetően maszkot viselt”

- tette hozzá.

Egyelőre azt sem tudni, hogy hogyan jutott be a lövöldöző az első emeleti tanterembe. Az épület külső ajtajai ugyan nem voltak zárva, de a záróvizsgákra használt termekbe belépőkártyával lehetett csak belépni.

A sebesülteket a Rhode Island-i kórházba szállították. Egyikük állapota kritikus, a másik nyolc ember is intenzív osztályra került – mondta Kelly Brennan, a kórház szóvivője.

Brett Smiley, Providence polgármestere azt mondta, hogy őrizetbe vettek egy személyt, őt azonban elengedték, miután megállapították, hogy nincs köze az ügyhöz.

A lövöldözés a Barus & Holley épületben történt, egy hétemeletes komplexumban, amely a műszaki karnak és a fizika tanszéknek ad otthont. Az egyetem honlapja szerint az épületben több mint száz laboratórium, több tucat tanterem és iroda található.

A Brown Egyetem, az Egyesült Államok hetedik legrégebbi felsőoktatási intézménye, az ország egyik legrangosabb egyeteme, nagyjából 7300 alapképzésben és több mint 3000 posztgraduális képzésben részt vevő hallgatóval.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Rengeteg pénzt utalt az EU Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 12:49
2,86 milliárd eurót folyósítottak Kijevnek Brüsszelből.
Nemzetközi Megugrott Kína kivitele és behozatala szeptemberben
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 11:47
A kereskedelmi többlet jócskán felülmúlta a tavaly szeptemberit.
Nemzetközi Kijevben többen meghaltak az éjszakai orosz légitámadásban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 11:17
 Lakóházakat és energetikai objektumokat értek találatok.
Nemzetközi Nyugodtan töltötte az éjszakát súlyos műtétje után XIV. Leó
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 10:50
 A szentszéki sajtóközpont további információkat a következő órákban ígért.
Nemzetközi A Hormuzi-szorosban elkövetett újabb támadások miatt tovább drágul az olaj
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 09:52
Emelkedett a kőolaj ára szerda reggel, miután újabb hajókat ért támadás a Hormuzi-szorosban.
Nemzetközi Közel félezer ukrán drón lelövéséről számolt be a moszkvai polgármester
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:11
A becsapódások helyszínére mentőszolgálatokat vezényeltek.
Nemzetközi Új nagykövet érkezett Budapestre
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 19:38
A Németország és Magyarország közti kapcsolatok erősítését várják Alexander Schönfeldertől.
Nemzetközi Megint találkozik Magyar Péter Zelenszkijjel, de a nagy csúcsra még várni kell
Wéber Balázs | 2026. október 13. 18:28
Hétfőn Ukrajna teljesítette a magyar kormány követelését a kárpátaljai magyarok ügyében, pénteken pedig ismét találkozhat egymással Magyar Péter és Volodimir Zelenszkij az EU-csúcs peremén. A magyar miniszterelnök ukrajnai látogatása azonban továbbra is bizonytalan, a bizalom visszanyerése pedig hosszú folyamat. Nagyító alatt ezúttal a továbbra is kihívásokkal küzdő magyar-ukrán viszony.
Nemzetközi Akár a román parlament feloszlatásához is vezethet a kormányalakítási hercehurca
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:52
A román Nemzeti Liberális Párt (PNL) fontolóra veszi, hogy nem gördít akadályt Luca Niculescu kormányalakítása elé.
Nemzetközi Flydubai-gépeltérítés: még annál is sokkal nagyobb szerencséjük volt az utasoknak, mint eddig hittük
Litván Dániel | 2026. október 13. 14:29
Majdnem a hős utas pecsételte meg a saját és utastársai sorsát is, az első tiszt pedig még valami nagyon veszélyeset csinált, mielőtt kivonszolták a pilótafülkéből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG