3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A NATO 700 millió dollár értékben kötött szerződés Stinger-rakéták gyártására tagállamaiban - jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár kedden Washington, a NATO-csúcstalálkozó kísérőrendezvényeként tartott védelmi ipari fórumon.

Az északatlanti szervezet főtitkára kifejtette, hogy a szövetség súlyos biztonsági kihívásokkal néz szembe, ami miatt nagyobb fokú együttműködés, és több védelmi beruházás szükséges. Ahogy fogalmazott, "nem lehet nagyobb védelmet nyújtani erős védelmi ipar nélkül", és sürgette az európai és észak-amerikai védelmi ipar innovációs szintjének emelését, valamint a termelési kapacitásának fokozását.

Kathleen Hicks amerikai védelmi miniszter-helyettes úgy vélte, hogy a NATO-szövetségesek stratégiai versenytársainak gyors terjeszkedése a védelmi ipar terén rámutatott arra, hogy az északatlanti térség védelmi iparának finanszírozása évtizedeken keresztül elmaradt a szükségestől, figyelmen kívül hagyva az igényeket. Egyben feladatnak mondta a bevetésre alkalmas képességek megteremtését, hogy elrettentő erőként szolgáljanak egy agresszióval szemben, valamint győzelmet hozzanak, amennyiben harcra kerül a sor. Hozzátette, a NATO-országok felismerték, hogy a közös védelmi ipari bázis "multiplikáló erőt" jelent, azaz megsokszorozza a belőle származó előnyöket.

Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója az Amerikai Kereskedelmi Kamara által szervezett védelmi ipari fórumon úgy vélte, hogy ugyan ma Oroszország jelenti a fő veszélyt, de nem az egyetlen zavaró tényező a békére nézve. "Ma minden irányból, és minden téren kihívásokkal nézünk szembe, a terroristáktól, a zsarnokokig, technológiáig és azon túl is" - fogalmazott az elnöki tanácsadó, hozzátéve, hogy a szövetség készen áll arra, hogy a kihívásokat egyszerre legyen képes kezelni.

A NATO 75. évfordulós csúcstalálkozójának hivatalos megnyitója előtt Antony Blinken amerikai külügyminiszter tárgyalt Jens Stoltenberg, NATO-főtitkárral is. A külügyminisztérium közleménye szerint a két politikus üdvözölte az előrelépést a költségek közös viselését illetően, hangsúlyozva, hogy ma a szövetség tagjainak több mint kétharmada teljesíti a GDP két százalékát meghaladó védelmi költségvetési előírást. Egyben tárgyaltak a NATO-csúcstalálkozó keretében csütörtökre szervezett NATO-Ukrajna tanácson várhatóan megszülető döntésről, ami a megfogalmazás szerint hídként szolgál majd Ukrajna NATO-tagsága felé.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Holtan találtak rá egy szállodában a bajor miniszterelnök-helyettesre
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:50
Aiwanger halálának körülményei egyelőre tisztázatlanok.
Nemzetközi Német nagykövet a magyar kormányváltásról: ez a legjobb hír Európának 2026-ban – exkluzív interjú
Wéber Balázs | 2026. november 5. 05:46
Alexander Schönfelder, Németország új magyarországi nagykövete a Privátbankárnak adott nagyinterjúban beszélt többek között a magyarországi politikai váltásról, Magyar Péter közelgő berlini vizitjéről, a magyar külpolitikai fordulatról, a hazai német cégek hangulatáról és az új beruházási lehetőségekről, valamint a migrációról és a német belpolitikai kihívásokról.
Nemzetközi Alaszkában nem a hideg miatt rágják a körmüket az emberek
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 19:16
Rendkívül szoros a szenátorválasztás állása a korábban stabilan republikánus államban.
Nemzetközi Történelmi pofont kaptak Trumpék, de mire mennek ezzel a demokraták?
Litván Dániel | 2026. november 4. 11:02
Minden előzetes várakozást felülmúló győzelmet aratott a Demokrata Párt az amerikai félidős választásokon. De mi következik ebből?
Nemzetközi Muszlim szenátor is lesz az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:04
A demokrata Abdul El-Sayed legyőzte a Donald Trump amerikai elnök által támogatott Mike Rogers republikánus szenátorjelöltet a michigani szenátusi választáson.
Nemzetközi Elemző: az iráni háborúba buktak bele a republikánusok
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:54
Demkó Attila szerint a perzsa állam ellen indított háború okozta a republikánusok vereségét az amerikai félidős választásokon.
Nemzetközi Amerikai választások – történelmi tettet hajtott végre egy afroamerikai politikus
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:44
Wisconsin első afroamerikai kormányzójává választották David Crowley-t. 
Nemzetközi Amerikai választások – kíméletlen véleményt mondtak a demokraták
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:58
Donald Trump elnök növekvő népszerűtlenségével magyarázta a republikánusok szenátusi vereségét Chuck Schumer, a szenátusi demokraták vezetője az amerikai félidős választások után.  
Nemzetközi Egyszerre vétóval fenyeget és egyezkedne is Trump
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:03
Donald Trump amerikai elnök kész elfogadni a félidős választások eredményét, és együttműködni a demokratákkal – jelentette a Reuters hírügynökség az elnök a The New York Times című lapnak adott interjúja alapján.
Nemzetközi Mennybe mentek a demokraták? Így alakult át az amerikai törvényhozás egy éjszaka alatt
Kollár Dóra | 2026. november 4. 07:03
A félidős választás győztesei a demokraták.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG