2p

Egyetlen repülőgép sem száll fel csütörtökön a belgiumi Charleroi és Zaventem repülőterekről, mivel aznap országos sztrájkot szerveznek a szakszervezetek, ami jelentős fennakadásokat okoz majd. Február végén pedig ötnapos vasúti sztrák jöhet.

Brüsszelben országos szakszervezeti demonstráció lesz csütörtökön, amelyhez szinte teljes körű munkabeszüntetés is társul. Belgium legnagyobb repülőtere, Zaventem, már korábban jelezte, hogy a működésére jelentős hatással lesz a sztrájk, mivel a földi kiszolgáló személyzet és a biztonsági dolgozók nagy számban csatlakoznak az akcióhoz. Kedden azonban a repülőtér hivatalosan bejelentette, hogy egyetlen utasszállító járat sem indul aznap.

„Az utasok és a személyzet biztonságának érdekében, a légitársaságokkal egyeztetve úgy döntöttünk, hogy február 13-án nem üzemeltetünk induló utasszállító járatokat” – áll a repülőtér közleményében.

Az országos tüntetés a dél-belgiumi Vallónia repülőterét, a charleroi-i légikikötőt is érinti. A csütörtökön Charleroi-ból indulni tervező utasokat légitársaságuk értesíti az új foglalás vagy visszatérítés lehetőségéről.

Ötnapos vasúti sztrák jöhet

A belgiumi mozdonyvezetők önálló szakszervezete, a független vasutasok szakszervezete és a szabad közszolgálati szakszervezet ötnapos vasúti sztrájkot tervez február 23. és 28. között – írja az MTI. 

A szakszervezetek elégedetlenségének hátterében az új belga szövetségi kormány koalíciós megállapodása áll.
Attól tartanak, hogy a kormány tervezett reformintézkedései aláássák a közszolgáltatásokat és negatívan befolyásolják a munkavállalók jogait, továbbá a nyugdíjhoz való hozzáférés feltételeit, például a nyugdíjkorhatár emelésével és a nyugdíjak összegének csökkentésével.

A nyugdíj- és munkaerőpiaci reform közvetlen hatással lesz a belga vasutak teljes személyzetére – figyelmeztettek korábban a szakszervezetek. Kiemelték többek között a nyugdíjkorhatár emelését és a HR Rail, a vasúti személyzet hivatalos munkáltatójának megszüntetésére vonatkozó terveket.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Teljes káoszt okozott a bankcsőd, még az elnök is lemondott Paraguayban
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 20:03
Rengeteg ember pénze ragadt bent.
Nemzetközi Ezt javasolta Magyar Péteréknek a brit ENSZ-nagykövet
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 17:34
Több javaslatot is tett.
Nemzetközi Kiderült, mennyibe fájt az adófizetőknek a Szijjártó Péter útjára bérelt magángép
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:27
Még 2021-ben indult távol-keleti útjára a miniszter.
Nemzetközi Káosz az európai égbolton? Bombafenyegetést kapott több repülő
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 13:30
Az érintett gépeket átvizsgálják.
Nemzetközi Milliárdos támogatást kapott Brüsszelből Ukrajna
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:30
 658 millió eurót pedig védelmi célokra biztosítanak.
Nemzetközi Az oroszoknak kémkedtek, de lebuktak – őrizetben öt lengyel
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 11:22
A gyanúsítottak az orosz titkosszolgálatoknak dolgoztak.
Nemzetközi Izraeli választások: Ejzenkot gyűjtheti a legtöbb ajánlást a kormányfő-jelöltségéhez
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 08:50
Várhatóan Gadi Ejzenkot, az Egyenesen (Jasár) párt elnöke gyűjtheti a legtöbb ajánlást a kormányfői megbízáshoz Izraelben Jichák Hercog államfővel szerda este megkezdődött egyeztetéseken – jelentette a helyi média csütörtök reggel.
Nemzetközi Kőkemény támadást hajtott végre az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 08:26
Infrastrukturális és logisztikai létesítmények rongálódtak meg.
Nemzetközi Holtan találtak rá egy szállodában a bajor miniszterelnök-helyettesre
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:50
Aiwanger halálának körülményei egyelőre tisztázatlanok.
Nemzetközi Német nagykövet a magyar kormányváltásról: ez a legjobb hír Európának 2026-ban – exkluzív interjú
Wéber Balázs | 2026. november 5. 05:46
Alexander Schönfelder, Németország új magyarországi nagykövete a Privátbankárnak adott nagyinterjúban beszélt többek között a magyarországi politikai váltásról, Magyar Péter közelgő berlini vizitjéről, a magyar külpolitikai fordulatról, a hazai német cégek hangulatáról és az új beruházási lehetőségekről, valamint a migrációról és a német belpolitikai kihívásokról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG