2p

Jemenből rakétát indítottak Izrael ellen csütörtök hajnalban négy órakor, az ország középső részén megszólaltak a légvédelmi szirénák.

Az izraelieket hajnalban újra szirénák ébresztették fel, s az óvóhelyekre vagy otthonuk védett betonszobáiba húzódtak a támadás idejére. Az izraeli hadsereg (IDF) jelentése szerint a rakétát az ország területén kívül elfogták.

Nyugaton Tel-Avivtól Jeruzsálemig, északon a Saron vidéktől Júdea déli részéig az óvóhelyre menekülés közben tizenhárman sérültek meg a helyi mentőszolgálat adatai szerint. Az Irán támogatását élvező jemeni húszik nyilatkozata szerint a Tel-Aviv közelében fekvő Ben Gurion repülőteret célozták meg két hiperszonikus ballisztikus rakétával, valamint egy amerikai repülőgép-hordozót és annak számos kísérő hajóját a Vörös-tengeren.

Az előző hétvégén az Egyesült Államok több tucat húszi katonai célpontot támadott a levegőből és a tengerről.

Izrael mintegy két hónappal a Hamász palesztin terrorszervezettel megkötött tűzszünet életbe lépése után újra számos célpontot támadott az utóbbi napokban a Gázai övezetben.

A húszik válaszul bejelentették, hogy visszatérnek az „aktív tevékenységhez és Gáza és a palesztin nép támogatásához, amíg az agresszió meg nem szűnik”. Később egy rakétát indítottak Jemenből Izrael felé, az ország déli részén található Nebatim katonai támaszpont irányába, amelyet szintén Izrael területén kívül elfogtak.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Mark Zuckerbergtől kapnak ötletet a vagyonukat külföldre menekítő hazai gazdagok?
Elek Lenke | 2026. május 3. 16:51
A világ egyik legdrágább ingatlanjában lakik a Meta és a Facebook atyja.
Nemzetközi Nő a hajléktalan gyerekek száma Oroszországban
Elek Lenke | 2026. május 3. 11:44
Van aki direkt betöri a kirakatot, hogy bevigyék melegedni a rendőrörsre.
Nemzetközi Trump asztalán az iráni béketerv, most értékeli az amerikai elnök
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:10
Donald Trump amerikai elnök közölte szombaton, átnézi az új, 14 pontos iráni béketervet, de hozzátette, „nem tudom elképzelni, hogy elfogadható lenne.”
Nemzetközi Aggódva figyelhet Európa Trump szavaira
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:20
A korábban bejelentett ötezernél jóval több katonát fog kivonni az Egyesült Államok Németországból – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök szombaton.
Nemzetközi Csőbe húzhatták Donald Trumpot az iráni háborúval
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 16:52
Az amerikai elnök erős izraeli nyomásra szállt be az iráni háborúba, amely azonban nem a várakozásaik szerint alakult. Most pedig már nem tudja, hogyan szálljon ki belőle.
Nemzetközi Ötezer katonát von ki Trump Németországból
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 14:58
Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból – jelentette be a Sean Parnell, az amerikai hadügyminisztérium szóvivője pénteken.
Nemzetközi Újabb szörnyű támadás történt Ukrajnában: buszon utazó civilek az áldozatok
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 13:28
Orosz drón csapódott be egy autóbuszba a dél-ukrajnai Herszon városban szombaton korán reggel, két ember életét vesztette, hét másik megsebesült – közölték a hatóságok.  
Nemzetközi Gyerekek és nők az izraeli támadás áldozatai Libanonban
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 10:45
Tizenketten meghaltak és huszonöten megsebesültek izraeli támadásokban Libanonban – jelentette az NNA állami hírügynökség a bejrúti egészségügyi minisztériumra hivatkozva.  
Nemzetközi Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 09:15
Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot” pénteken a Kongresszusnak küldött levelében.  
Nemzetközi Magyar érintettje is van a lerohant segélyflotta ügyének – frissítve!
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 13:41
A majdnem 200 érintett aktivista között van egy magyar férfi is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG