4p

Megháromszorozta szavazatait a centrista D66 párt, és ezzel nagy győzelmet aratott a választásokon, miközben a szélsőjobboldal támogatottsága visszaesett.

A centrista D66 párt jelentős előretörést ért el a holland parlamenti választásokon, ami valószínűleg vezető szerepet biztosít számára a kormányalakításban, miközben a szélsőjobboldali Geert Wilders pártja, a Szabadságpárt (PVV) veszített támogatottságából – számol be róla a Reuters.

A szavazatok 90 százalékának feldolgozása után, csütörtök hajnalban a D66 és a PVV egyaránt 26 mandátumot szerzett a 150 fős alsóházban. Ez éles visszaesés Wilders számára a 2023-as rekordteljesítményhez képest, míg a D66 közel megháromszorozta mandátumait, ezzel a választás legnagyobb nyertesévé vált.

Rob Jettennek a D66 párt vezetőjének nagyon bejött a szavazás
Rob Jettennek a D66 párt vezetőjének nagyon bejött a szavazás
Fotó: Facebook/Rob Jetten

A Szabadságpárt a Patrióták Európáért nevű pártcsoport tagja, akárcsak a Fidesz. A jelen eredmény nem tükrözi a szélsőjobb, a magyar miniszterelnök által is korábban várt, nagy áttörését.

Wilders nem tűnik el a térképről

Az exit pollok és az első eredmények is a D66 szűk győzelmét jelezték előre, Wilders pedig második helyre szorult. A későbbi számlálás ugyanakkor némileg erősebb eredményt mutatott az iszlámellenes populista számára.

A csütörtök hajnali elmozdulás azonban várhatóan nem változtat a következő kormánykoalíció összetételén: a főbb mérsékelt pártok mind kizárták az együttműködést Wildersszel, miután a PVV vezetője korábban megbuktatta az előző koalíciót.

Wilders szerda este elismerte, hogy csalódott a mandátumveszteség miatt, és valószínűleg nem lesz tagja az új kormánynak, de kijelentette, hogy ellenzékből folytatja a harcot. „Természetesen szerettünk volna több mandátumot, és sajnálom a veszteséget, de nem tűntünk el a térképről” – mondta.

A D66 ünnepel, a legfiatalabb miniszterelnök-jelölttel

Az eredmény ehelyett Rob Jetten, a D66 vezetője számára nyit utat, aki Hollandia történetének legfiatalabb miniszterelnöke lehet. A D66 választási központjában ünneplés tört ki, a tömeg holland zászlókat lengetett, miközben a „Yes, we can” (Igen, meg tudjuk csinálni) jelszót skandálta.

„Megmutattuk nemcsak Hollandiának, hanem a világnak is, hogy lehetséges legyőzni a populista és szélsőjobboldali mozgalmakat” – mondta Jetten. „Ma milliók fordítottak hátat a negativitás, a gyűlölet és a végtelen ’nem, nem lehet’ politikájának.”

A 38 éves Jetten népszerűsége az elmúlt hónapban meredeken nőtt, miután kampányában a lakáshiány megoldását, az oktatásba való befektetést és a bevándorlással kapcsolatos aggodalmak kezelését ígérte.

A szélsőjobb előretörése korlátozott

Wilders, Európa egyik legrégebb óta hivatalban lévő populista vezetője, iszlámellenes nézeteiről ismert, és állandó védelem alatt él a halálos fenyegetések miatt. Javaslatai között szerepelt minden menedékkérelem elutasítása – ami sértené az EU-szerződéseket –, az ukrán férfi menekültek visszaküldése, valamint a fejlesztési támogatások leállítása az energia- és egészségügy finanszírozásában. A kormányt idén júniusban buktatta meg, miután partnerei elutasították keményvonalas javaslatait.

Pártja a PVV 2023-ban első helyen végzett, és egy teljesen konzervatív koalíciót alakított ki, bár partnerei nem támogatták Wilderst miniszterelnökként.

A holland választásokat sokan próbának tekintették: vajon a szélsőjobboldal tovább tudja-e növelni befolyását, vagy már elérte a csúcspontját Európa egyes részein. Az eredmény arra utalhat, hogy a szélsőjobb népszerűsége korlátozott.

A holland parlamentben 76 mandátum szükséges a többségi kormányhoz, ami legalább négy párt együttműködését igényli. Egy lehetséges forgatókönyv szerint a D66 a konzervatív kereszténydemokratákkal, a jobbközép VVD-vel és a Zöldek–Munkapárt szövetséggel köthet megállapodást.

A stabil koalíció létrehozása azonban nem lesz egyszerű – a tárgyalások hónapokig is eltarthatnak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Rengeteg pénzt utalt az EU Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 12:49
2,86 milliárd eurót folyósítottak Kijevnek Brüsszelből.
Nemzetközi Megugrott Kína kivitele és behozatala szeptemberben
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 11:47
A kereskedelmi többlet jócskán felülmúlta a tavaly szeptemberit.
Nemzetközi Kijevben többen meghaltak az éjszakai orosz légitámadásban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 11:17
 Lakóházakat és energetikai objektumokat értek találatok.
Nemzetközi Nyugodtan töltötte az éjszakát súlyos műtétje után XIV. Leó
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 10:50
 A szentszéki sajtóközpont további információkat a következő órákban ígért.
Nemzetközi A Hormuzi-szorosban elkövetett újabb támadások miatt tovább drágul az olaj
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 09:52
Emelkedett a kőolaj ára szerda reggel, miután újabb hajókat ért támadás a Hormuzi-szorosban.
Nemzetközi Közel félezer ukrán drón lelövéséről számolt be a moszkvai polgármester
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:11
A becsapódások helyszínére mentőszolgálatokat vezényeltek.
Nemzetközi Új nagykövet érkezett Budapestre
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 19:38
A Németország és Magyarország közti kapcsolatok erősítését várják Alexander Schönfeldertől.
Nemzetközi Megint találkozik Magyar Péter Zelenszkijjel, de a nagy csúcsra még várni kell
Wéber Balázs | 2026. október 13. 18:28
Hétfőn Ukrajna teljesítette a magyar kormány követelését a kárpátaljai magyarok ügyében, pénteken pedig ismét találkozhat egymással Magyar Péter és Volodimir Zelenszkij az EU-csúcs peremén. A magyar miniszterelnök ukrajnai látogatása azonban továbbra is bizonytalan, a bizalom visszanyerése pedig hosszú folyamat. Nagyító alatt ezúttal a továbbra is kihívásokkal küzdő magyar-ukrán viszony.
Nemzetközi Akár a román parlament feloszlatásához is vezethet a kormányalakítási hercehurca
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:52
A román Nemzeti Liberális Párt (PNL) fontolóra veszi, hogy nem gördít akadályt Luca Niculescu kormányalakítása elé.
Nemzetközi Flydubai-gépeltérítés: még annál is sokkal nagyobb szerencséjük volt az utasoknak, mint eddig hittük
Litván Dániel | 2026. október 13. 14:29
Majdnem a hős utas pecsételte meg a saját és utastársai sorsát is, az első tiszt pedig még valami nagyon veszélyeset csinált, mielőtt kivonszolták a pilótafülkéből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG