2p

Az EU Katonai Bizottságának elnöke szerint érdemes lenne európai egységeket is állomásoztatni Grönlandon.

Az Európai Unió Katonai Bizottságának elnöke szerint érdemes lenne az amerikai egységek mellett EU-tagországok csapatait is állomásoztatni Grönlandon. Erről is beszélt Robert Brieger a Welt am Sonntag című német lapnak adott, szombaton közzétett interjújában.

„Úgy gondolom, teljesen érthető lenne, ha nemcsak az Egyesült Államok lenne jelen csapatokkal Grönlandon, hanem megfontolnánk az uniós tagországok katonáinak az állomásoztatását is a szigeten” – jelentette ki Brieger. Hozzátéve: egy ilyen lépést – amely szerinte hozzájárulna a térség stabilitásához is – politikai döntésnek kell megelőznie.

Brieger rámutatott arra is, hogy bár Grönland – Dánia tengerentúli területeként – nem része az EU-nak, az európaiaknak, miként Washingtonnak, érdeke fűződik a szigethez, tekintettel a stratégiai elhelyezkedésére – beleértve a nemzetközi kereskedelem egyik fontos útvonalát is – és az ott található fontos nyersanyagokra.

„Ugyanakkor az éghajlatváltozás nyomán megolvadó jégsapkák miatt elképzelhető a feszültség Oroszországgal és talán Kínával is” – tette hozzá.

Brieger hozzátette, reméli, hogy az Egyesült Államok – az ENSZ egyik tagországaként –tiszteletben tartja a határok sérthetetlenségéről szóló elvet, amelyet a világszervezet az alapokmányában is lefektetett.

Kinek áll a zászló?
Kinek áll a zászló?
Fotó: Depositphotos

A katonai bizottság az Európai Tanács legfelsőbb katonai hivatala, de csupán konzultatív testületként működik, az EU-nak ugyanis nincs külön hadserege.

Pénteken Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter azt közölte, a sziget ügyében telefonon egyeztetett nemrég kinevezett amerikai kollégájával, Marco Rubióval, és konstruktívnak nevezte a megbeszélést.

(MTI/Reuters/APA)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Véres lövöldözés Krakkóban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 16:23
Halottak és sebesültek is vannak.
Nemzetközi HIV-járvány tört ki Oroszországban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 16:19
Már 27 régióban terjed a kór az egész lakosság körében terjed, nemcsak a kockázati csoportokban. Az emberek egyre gyakrabban adják át egymásnak a vírust, sokszor nem is tudva, hogy fertőzöttek.
Nemzetközi Szörnyű tragédia történt
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:41
Sokan meghaltak Jemenben egy húszik ellenőrizte körzet elleni légicsapásban.
Nemzetközi Rághatják a körmüket az új-zélandiak
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:19
Hajszálnyi különbséggel vezet a Munkáspárt a választáson.
Nemzetközi Oroszok miatt fájhat a feje az olasz külügyminiszternek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 13:17
Antonio Tajani szerint azért érhette őt hackertámadás, mert Róma támogatja az ukránokat.
Nemzetközi Óriási kormánybukáshoz vezetett a széleskörű korrupció
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:48
Történelmi vereséget szenvedett a dél-afrikai kormánypárt a helyhatósági választásokon.
Nemzetközi Az egyik amerikai nagyváros beintett Trumpnak
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 11:58
Houston városa korlátozza az együttműködést az amerikai bevándorlási hivatallal.
Nemzetközi Trump bánkódhat – van már elnöke a dél-amerikai országnak
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 11:03
Letette hivatali esküjét az új paraguayi elnök.
Nemzetközi Tüdőrák-műtétje után egy kicsit nosztalgiázik is a pápa
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 10:48
Az uruguayi Montevideóban pénteken megkezdett dél-amerikai körútja során az észak-perui Chiclayóba is ellátogat, ahol közel két évtizeden át szolgált.
Nemzetközi Dráma Zágrábban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 10:20
Megsérült a horvát Janaf kőolajvezeték, olaj került a környezetbe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG