3p

Meredeken visszaesett tavaly a korábbi évek rekordszintjeiről a nettó bevándorlás Nagy-Britanniában. A brit statisztikai hivatal (ONS) csütörtöki ismertetése szerint a véglegesen távozó EU-állampolgárok száma csökkent ugyan, de továbbra is jóval meghaladta a százezret.

Az ONS beszámolója szerint a 2025. december 31-én véget ért tizenkét hónapban 171 ezer volt a Nagy-Britanniába tartós letelepedés céljával érkezők nettó száma, vagyis a bevándorlók és a kivándorlók számának különbsége.

A 2024-es teljes naptári évben 331 ezer fős nettó bevándorlást mértek Nagy-Britanniában. A tavalyi adat csaknem másfél évtizedes mélypont, ennél alacsonyabb éves nettó bevándorlást ugyanis – a koronavírus-járvány éveit leszámítva – legutóbb 2012-ben mutatott ki a statisztikai hivatal. Az eddigi tizenkét havi rekord a 2023 márciusában zárult egy évben született: az ONS akkor 944 ezer fős nettó bevándorlásról számolt be.

A csütörtöki adatismertetés szerint 2025-ben az EU+ országcsoport állampolgárai közül 118 ezren költöztek el Nagy-Britanniából. Az ONS ebbe a csoportba sorolja az Európai Unió mellett Norvégiát, Izlandot, Liechtensteint és Svájcot. Ennek az országcsoportnak az állampolgárai közül egy évvel korábban 155 ezren távoztak Nagy-Britanniából, vagyis tavaly valamelyest apadt az uniós állampolgárok elvándorlási hulláma, de az EU+ országok nettó bevándorlási egyenlege így is mínusz 42 ezer volt 2025 egészében.

 A tavalyi adat csaknem másfél évtizedes mélypont
A tavalyi adat csaknem másfél évtizedes mélypont
Fotó: DepositPhotos.com

A brit statisztikai hivatal hangsúlyozza, hogy a tartós letelepedési szándékkal érkező EU-állampolgárok száma már a brit EU-tagságról 2016-ban tartott – a kilépésre voksolók szűk, 51,86 százalékos többségű győzelmével végződő – népszavazás óta folyamatosan csökken, és a visszaesés különösen felgyorsult, amikor Nagy-Britannia 2020-ban kilépett az Európai Unióból.

Az ONS kiemelte azt is, hogy az EU+ csoport állampolgárainak éves szinten mért nettó bevándorlási egyenlege 2022 júniusa óta negatív, vagyis azóta folyamatosan többen távoznak közülük Nagy-Britanniából, mint ahányan érkeznek. Az ONS csütörtöki ismertetése szerint tavaly a román és a lengyel állampolgárok közül távoztak a legtöbben: 2025-ben 24 ezer román és 19 ezer lengyel költözött el Nagy-Britanniából.

A jelentés csak a véglegesen távozó EU-állampolgárok számának felső tízes listáját tartalmazza; ebben a mezőnyben nem szerepelnek a magyarok. A közép- és kelet-európai EU-tagállamok közül ugyanakkor bekerült az elvándorlók száma alapján összeállított tízes csoportba Bulgária nyolcezer elköltözővel, és Litvánia, amelynek állampolgárai közül négyezren távoztak Nagy-Britanniából tavaly.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Napok alatt bedarálták Trump csinos, de esetlen szóvivőnőjét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 13:26
Alig pár napot dolgozott, aztán üzent az elnök.
Nemzetközi Kiadták a nyilatkozatot a megműtött Leó pápáról – a visszatérés volt a tét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 12:29
Komoly műtéten esett át a pápa, ennek kapcsán szólaltak meg az orvosai, akik ítéletet mondtak a pápa Vatikánba történő visszatérése kapcsán is.
Nemzetközi Kim Dzsongun Észak-Koreája is bevetette a számítástechnika szupererejét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 09:48
Olyan torpedórendszert használtak a diktátor katonái, amiről eddig még nem szóltak a hírek.
Nemzetközi Trump megnyugtató kijelentést tett az iráni háborúról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:48
Nem tervezi atomfegyver bevetését.
Nemzetközi Tűzszünetet kért Putyintól a pápa
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:17
A beszélgetésről a Kreml és a Vatikán is beszámolt.
Nemzetközi Orbán Anita már novemberben tárgyalhat az ukránokkal
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 15:29
Folyik a kapcsolatok javítása.
Nemzetközi Zelenszkij elárulta, hogy eljönne-e Budapestre Magyar Péterhez
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:34
Ukrajna és Magyarország közeledik egymáshoz, és a két ország kapcsolatában előrelépés tapasztalható – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben pénteken, Magyar Péter miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.
Nemzetközi Zelenszkij napokon belül megjelenhet Budapesten?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:33
Az évfordulós megemlékezésre érkezhet az ukrán elnök.
Nemzetközi Magyar Péter elárulta, miről állapodott meg Zelenszkijjel
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:13
Az EU-csúcs mellett tárgyalt a magyar miniszterelnök és az ukrán államfő.
Nemzetközi Kaja Kallas szerint Moszkva nem akar békét kötni, újabb lépésekre készül az EU
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:08
Újabb szankciós csomagon dolgozik az Európai Unió, hogy tovább növelje az Oroszországra nehezedő nyomást az ukrajnai háború lezárása érdekében. Kaja Kallas uniós külügyi főképviselő szerint Moszkva továbbra sem mutat hajlandóságot a béketárgyalásokra, miközben Ukrajnának sürgős katonai és pénzügyi támogatásra van szüksége a közelgő tél előtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG