3p

Magas pénzbüntetést fog fizetni a jövőben az a cseh politikus, aki választási kampányában sértegeti ellenfeleit, más pártokat vagy politikusokat, illetve nyilvánvaló valótlanságokat állít róluk – írja a Právo című független cseh napilap pénteki kiadásában.

A büntetési tételeket a választási kampányról szóló új törvényjavaslat tartalmazza, amelyet a belügyminisztérium terjesztett a képviselőház elé. A parlamenti alsóház a törvényjavaslatot első olvasatban már elfogadta, s amennyiben a képviselők a harmadik olvasatban véglegesen rábólintanak, akkor 2026 januárjától életbe is lép. A javaslat tehát az idén ősszel esedékes képviselőházi választásokat még nem érinti – jegyezte meg a lap.

„Az érintett paragrafus a választási kampány alapszabályára, alapelvére épül, miszerint a kampánynak tisztességes és becsületes módon kell lezajlania. Kiemelten fontos, hogy a jelöltekről és az induló pártokról nem szabad valótlan tényeket közölni” – mondta Ondrej Krátoska, a belügyminisztérium szóvivője a Právónak.

„Eddig ennek az elvnek a megsértése nem vont maga után semmiféle szankciót” – jegyezte meg a szóvivő.

A cseh államfői rezidencia épülete Prágában – súlyos pénzbüntetésre számíthatnak a sértegetők
A cseh államfői rezidencia épülete Prágában – súlyos pénzbüntetésre számíthatnak a sértegetők
Fotó: Depositphotos

A törvény betartását a politikai pártok gazdálkodását felügyelő hivatal fogja ellenőrizni beadványok alapján. Az egyes cselekedetek elévülési határideje három év.

A törvényjavaslat szerint a büntetések felső határa kétmillió korona, azaz mintegy 32 millió forint.

Frantisek Sivera, a hivatal elnöke szerint nem várható, hogy a beadványokról – hacsak a tényállás nem lesz teljesen egyértelmű – a hivatalnokok még a kampány során dönteni tudnának, a bizonyítékok beszerzése és kiértékelése miatt elhúzódó ügyekre kell számítani.

Radek Vondrácek, az ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) mozgalom alelnöke, a képviselőház alkotmányjogi bizottságának elnöke nyilvánosan bírálta a törvényjavaslatot. „Gumiparagrafusokról van szó, s nem jó, hogy az egyes ügyekről lényegében hivatalnokok fognak dönteni egyéni megítélésük alapján” – jegyezte meg a belügyminisztériumnak címezve szavait a politikus, aki az elmúlt választási időszakban az alsóház elnöki tisztségét is betöltötte.

A belügyminisztérium a Právónak küldött reagálásában elismerte: nem minden valótlan állítás lesz szabálysértés, sok függ majd attól, milyen kontextusban és milyen körülmények között hangzott el egy vitatható nyilatkozat.

A hivatal közölte, hogy ha a törvényjavaslat életbe lép, legalább tíz új alkalmazottat, szakembert kell felvennie, akik foglalkozni fognak a beadványokkal.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Nő a hajléktalan gyerekek száma Oroszországban
Elek Lenke | 2026. május 3. 11:44
Van aki direkt betöri a kirakatot, hogy bevigyék melegedni a rendőrörsre.
Nemzetközi Trump asztalán az iráni béketerv, most értékeli az amerikai elnök
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:10
Donald Trump amerikai elnök közölte szombaton, átnézi az új, 14 pontos iráni béketervet, de hozzátette, „nem tudom elképzelni, hogy elfogadható lenne.”
Nemzetközi Aggódva figyelhet Európa Trump szavaira
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:20
A korábban bejelentett ötezernél jóval több katonát fog kivonni az Egyesült Államok Németországból – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök szombaton.
Nemzetközi Csőbe húzhatták Donald Trumpot az iráni háborúval
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 16:52
Az amerikai elnök erős izraeli nyomásra szállt be az iráni háborúba, amely azonban nem a várakozásaik szerint alakult. Most pedig már nem tudja, hogyan szálljon ki belőle.
Nemzetközi Ötezer katonát von ki Trump Németországból
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 14:58
Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból – jelentette be a Sean Parnell, az amerikai hadügyminisztérium szóvivője pénteken.
Nemzetközi Újabb szörnyű támadás történt Ukrajnában: buszon utazó civilek az áldozatok
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 13:28
Orosz drón csapódott be egy autóbuszba a dél-ukrajnai Herszon városban szombaton korán reggel, két ember életét vesztette, hét másik megsebesült – közölték a hatóságok.  
Nemzetközi Gyerekek és nők az izraeli támadás áldozatai Libanonban
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 10:45
Tizenketten meghaltak és huszonöten megsebesültek izraeli támadásokban Libanonban – jelentette az NNA állami hírügynökség a bejrúti egészségügyi minisztériumra hivatkozva.  
Nemzetközi Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 09:15
Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot” pénteken a Kongresszusnak küldött levelében.  
Nemzetközi Magyar érintettje is van a lerohant segélyflotta ügyének – frissítve!
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 13:41
A majdnem 200 érintett aktivista között van egy magyar férfi is.
Nemzetközi Megtankolni is nehezen tudja a hajóit az amerikai haditengerészet Iránnál
Litván Dániel | 2026. április 30. 17:54
Teljesen újra kellett gondolni a logisztikát az amerikai haditengerészetnél.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG