Az elnök hangsúlyozta, hogy Irán elveszített „mindent, amivel rendelkezett”, ideértve a vezetését. Kifejtette, hogy az iráni haderőt megfosztották tengeri képességeitől, valamint a drón- és rakétaállományának nagy részét is elveszítette.
Megfogalmazása szerint a hadműveletben eddig elért eredményeket korábban „egy hónap alatt” sem tartotta megvalósíthatónak.
Közölte, az Iránt érintő lépések célja, hogy hosszú távon megfosszák attól a képességétől, hogy fegyvereivel az Egyesült Államokat, illetve szövetségeseit, valamint a szomszédos országokat fenyegethesse.
Donald Trump csalódottságának adott hangot Irán új vezetőjének személyét, Modzstaba Hameneit illetően, akivel – véleménye szerint – az iráni politika iránya nem változhat meg.
A kőolaj árának stabilizálása érdekében kilátásba helyezte, hogy az Egyesült Államok átmeneti időre felold bizonyos szankciókat, valamint megismételte, hogy a Hormuzi-szoroson a szállítások újraindulása érdekében az Egyesült Államok „politikai kockázatbiztosítást” nyújt az áthaladó szállítmányokra.
Donald Trump megerősítette, hogy hétfőn telefonon beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, akivel szót váltottak az ukrajnai háborúról, valamint a közel-keleti helyzetről. Az egyeztetést az amerikai elnök nagyon jónak értékelte, és hozzátette, hogy az orosz államfő konstruktívnak mutatkozott, hogy segítséget nyújtson az iráni konfliktus lezárásában.
Paks és Keszthely is billeg éjfél előtt.



