1p

Az e heti tárgyalásokon szóba kerülhet Ukrajna és Egyesült Államok közös befektetési alapjának létrehozásának terve.

Ukrajna a héten delegációt küld Washingtonba, hogy tárgyalásokat kezdjen egy új megállapodás-tervezetről, amely hozzáférést biztosítana az Egyesült Államoknak az ukrán ásványkincsekhez. Az ukrán küldöttség a gazdasági, külügyi, igazságügyi és pénzügyminisztériumok képviselőiből fog állni – idézte a Kyiv Independent Julija Szviridenko gazdasági miniszternek az AP hírügynökségnek mondott szavait.

A miniszter közlése szerint az új amerikai javaslat továbbra is tartalmazza a két ország közötti közös befektetési alap létrehozásának tervét. Ennek lényege az eddig nyilvánosságra került tervezetek alapján az lenne, hogy Washington és Kijev ebből finanszírozná az ország újjáépítését.

Az ukrán ásványkincsekről, főleg a ritkaföldfémekről szóló tárgyalások már eddig is elég komoly feszültséget váltottak ki Ukrajna és az Egyesült Államok között, ráadásul Moszkva szintén tett olyan ajánlatokat Washingtonnak, amely az orosz ásványkincsekhez való hozzáférést könnyítené meg a szuperhatalom számára.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Kellemetlen hír jött az üzemanyagokról
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 17:28
Emelkedik a nagykereskedelmi ár.
Nemzetközi A nap képe: ebbe akár bele is bukhat Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 17:07
Érkeznek haza a koporsók az iráni háborúból.
Nemzetközi Kőkemény üzenetet küldött Netanjahunak New York polgármestere
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 14:20
Letartóztatni ugyan nem tudja, de nem látja szívesen.
Nemzetközi Putyin szóvivője nem optimista: nem lesz gyors béke?
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 13:50
Dmitrij Peszkov a külügyminiszteri találkozó után értékelt.
Nemzetközi Érkezik az újabb szankciós csomag Oroszország ellen
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 11:40
Az európai uniós tagállamok képviselői csütörtökön megegyeztek a 21. szankciócsomagról Oroszország ellen.
Nemzetközi Bekeményít Németország, még több afgán bevándorlót toloncolhatnak ki
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 09:10
Kiszélesítették a német hatóságok a kitoloncolható afgánok körét, így ez a lehetőség már nemcsak a bűnelkövetőkre terjed ki – közölte szerdán Roman Poseck, Hessen tartomány belügyminisztere.
Nemzetközi A háború lezárásáról is tárgyalt az amerikai és az orosz külügyminiszter
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 08:57
Az ukrajnai rendezés lehetőségéről is tárgyalt Szergej Lavrov orosz és Marco Rubio amerikai külügyminiszter Manilában – közölte csütörtökön az orosz külügyi tárca.
Nemzetközi Nagy bejelentés az Egyesült Államoktól, újabb ország indíthat polgári célú atomprogramot
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 07:45
Átfogó atomenergetikai együttműködésről állapodott meg Egyesült Államok és Szaúd-Arábiába. E szerint az Egyesült Államok segíteni fogja Szaúd-Arábiát az atomenergia-termelés elindításában – közölte az amerikai energiaügyi minisztérium szerdán.
Nemzetközi Kitűzték Maduro amerikai perének időpontját
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 19:54
Akár életfogytiglan is várhat a volt venezuelai elnökre.
Nemzetközi Horvátország keresztbe tehet Montenegró uniós terveinek
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 18:16
Horvátország a két ország közötti vitás kérdések mielőbbi rendezését várja Montenegrótól, mert azok megoldása nélkül akadályba ütközhet Podgorica európai uniós csatlakozása – közölte szerdán a horvát kül- és Európa-ügyi minisztérium. A tárca egy nappal azután adta ki közleményét, hogy Marta Kos bővítésért felelős uniós biztos Zágrábban tárgyalt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG