2p

Aggódnak a demokráciáért, és távozásra szólították fel Robert Ficót pszichológusok.

Szlovák pszichológusok és pszichiáterek egy csoportja szerint veszélybe került a demokrácia az országban, a miniszterelnök pedig összeesküvés-elméletekről beszél, miközben állításai gyakran valótlanok, és kijelentéseivel megosztja a társadalmat. A nyílt levél szerzői – Jozef Hasto és Anton Heretik – szerint Robert Fico nyilvános szereplései során mutatott agresszív és érzelmileg robbanékony viselkedése az ellene tavaly májusban elkövetett merénylet után tovább fokozódott – írja az Infostart. 

A pszichiáterek arra is figyelmeztetnek, hogy a szlovák kormányfő politikai magatartása frusztrációt és elégedetlenséget vált ki a szlovák lakosság jelentős részében. A szakemberek azt tapasztalják, hogy

egyre többen fontolgatják az ország elhagyását, mert nem kívánnak olyan helyen élni, ahol az állami politika ennyire megvető, gúnyos és támadó jellegű.

Robert Ficótól féltik a szlovák demokráciát
Robert Ficótól féltik a szlovák demokráciát
Fotó: Facebook

Hasonló aggályokat fogalmazott meg a Szlovákiai Pszichológusok Kamarája is, amely felhívta a figyelmet, hogy az erőszak veszélyes normalizálása zajlik. Közleményükben jelezték, hogy ha a politikusok ezt jóváhagyják vagy eltűrik, azzal azt üzenik, hogy elfogadhatónak tekinthető az ilyen viselkedés a társadalomban.

Több szlovák hírportál is teljes terjedelemében megjelentette a levelet, melyben egyebek mellett az áll, hogy Robert Fico belpolitikája főként saját hatalmának, pártjának és koalíciós partnereinek megerősítésére irányul. Mint írják, az ország jelentősen elmarad az infrastruktúra kiépítésében, az oktatás és az egészégügy pedig nem éri el a miniszterelnök ingerküszöbét.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Trump asztalán az iráni béketerv, most értékeli az amerikai elnök
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:10
Donald Trump amerikai elnök közölte szombaton, átnézi az új, 14 pontos iráni béketervet, de hozzátette, „nem tudom elképzelni, hogy elfogadható lenne.”
Nemzetközi Aggódva figyelhet Európa Trump szavaira
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:20
A korábban bejelentett ötezernél jóval több katonát fog kivonni az Egyesült Államok Németországból – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök szombaton.
Nemzetközi Csőbe húzhatták Donald Trumpot az iráni háborúval
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 16:52
Az amerikai elnök erős izraeli nyomásra szállt be az iráni háborúba, amely azonban nem a várakozásaik szerint alakult. Most pedig már nem tudja, hogyan szálljon ki belőle.
Nemzetközi Ötezer katonát von ki Trump Németországból
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 14:58
Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból – jelentette be a Sean Parnell, az amerikai hadügyminisztérium szóvivője pénteken.
Nemzetközi Újabb szörnyű támadás történt Ukrajnában: buszon utazó civilek az áldozatok
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 13:28
Orosz drón csapódott be egy autóbuszba a dél-ukrajnai Herszon városban szombaton korán reggel, két ember életét vesztette, hét másik megsebesült – közölték a hatóságok.  
Nemzetközi Gyerekek és nők az izraeli támadás áldozatai Libanonban
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 10:45
Tizenketten meghaltak és huszonöten megsebesültek izraeli támadásokban Libanonban – jelentette az NNA állami hírügynökség a bejrúti egészségügyi minisztériumra hivatkozva.  
Nemzetközi Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 09:15
Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot” pénteken a Kongresszusnak küldött levelében.  
Nemzetközi Magyar érintettje is van a lerohant segélyflotta ügyének – frissítve!
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 13:41
A majdnem 200 érintett aktivista között van egy magyar férfi is.
Nemzetközi Megtankolni is nehezen tudja a hajóit az amerikai haditengerészet Iránnál
Litván Dániel | 2026. április 30. 17:54
Teljesen újra kellett gondolni a logisztikát az amerikai haditengerészetnél.
Nemzetközi Kiosztották az oroszok Ukrajnát a tűzszünet miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:21
Moszkva szerint ehhez nem kell Kijev beleegyezése.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG