1p

Kedden reggel már csak 709 milliárd dollárja volt Elon Musknak.

Elon Musk SpaceX piaci tőkeértéke több mint 1200 milliárd dollárral csökkent a cég részvényének júniusi bevezetése óta. Ez a veszteség nagyjából megegyezik a szintén Musk által irányított Tesla elektromos autógyártó értékével – közölte a CNBC.

A SpaceX árfolyama június közepén 225,60 dolláron áll, hétfőn azonban már csak 113,50 dolláron jegyezték a céget. Ez azt jelenti, hogy a vállalat piaci tőkeértéke mintegy 1200 milliárd dollárral csökkent, míg a Tesla piaci tőkeértéke jelenleg közel 1200 milliárd dollár.

Elon Musk lett az első ember a világon, akinek a vagyona átlépte az ezer milliárd dollárt, amikor az általa alapított SpaceX részvényei tőzsdére kerültek június 12-én. Vagyona június 24-én 957 milliárd dollárra csökkent, majd tovább zsugorodott.
A világ leggazdagabbjainak vagyonalakulását követőn Bloomberg Billionaires Index szerint kedden reggel már csak 709 milliárd dollárja volt Elon Musknak.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Flydubai-gépeltérítés: még annál is sokkal nagyobb szerencséjük volt az utasoknak, mint eddig hittük
Litván Dániel | 2026. október 13. 14:29
Majdnem a hős utas pecsételte meg a saját és utastársai sorsát is, az első tiszt pedig még valami nagyon veszélyeset csinált, mielőtt kivonszolták a pilótafülkéből.
Nemzetközi Halálos lövöldözés volt az Európai Parlament épületénél
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:54
Brüsszelben egy másik helyen is véres cselekmény folyt az éjszaka.
Nemzetközi Méregdrágán vették Orbán Viktorék a türk barátságot a HVG szerint
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:26
Busás hitelkeret, iroda milliárdokért, de van még tovább is.
Nemzetközi Novemberben jön az Európai Unió és az Egyesült Királyság csúcstalálkozója
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 19:40
Brüsszelbe látogat Andy Burnham brit miniszterelnök, aki korábban arról is beszélt, nem zárja ki, hogy az Egyesült Királyság ismét az Európai Unió tagja legyen.
Nemzetközi Kritikus szintre csökkenhetnek a gáztartalékok Európában, maradnak a magas árak
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 19:29
Kemény tél esetén alig maradhat tartalék az európai gáztározókban, a beszerzés pedig még akkor is drága lesz, ha véget ér az iráni háború.
Nemzetközi Így próbálta eltüntetni Roman Abramovics elképesztő vagyonát a Deloitte
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 15:51
A könyvelőcég ciprusi irodája egy Brit Virgin-szigetekre bejegyzett céghez sorolta Abramovics vagyontárgyait, aki így elkerülhette a ciprusi adófizetést.
Nemzetközi Elkerülik a repülőjáratok Szaúd-Arábia fővárosát
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 15:04
Közúton több mint 1000 kilométerre lévő repülőteret használhatnak helyette.
Nemzetközi Elfogadta az ukrán parlament a nyelvtörvényt
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 14:46
Ezzel megnyitották az utat az ország uniós csatlakozási tárgyalásainak folytatása előtt: Magyarország nem vétózza a második és harmadik fejezetcsoport megnyitását.
Nemzetközi Nem aprózta el az EU – újabb 1600 névvel bővült az orosz szankciós lista
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:21
A tagországok külügyminiszterei luxembourgi tanácsülésükön elfogadták az Európai Unió mintegy 1600 névvel bővített Oroszországgal szembeniúj szankciós listáját – jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő.
Nemzetközi Meghosszabbította a vegyi fegyverekkel kapcsolatos szankciók hatályát az EU
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 10:59
Eddig sem volt kérdés a tilalom, de újabb 5 évvel meghosszabbította a vegyifegyverekre vonatkozó szankciórendszerét az EU.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG