2p

A grúz parlament elfogadta a választási törvény új változatát, amely szerint a jövőben – az önkormányzati választásokhoz hasonlóan – a parlamenti választásokon sem nyitnak szavazóhelyiségeket a külföldön élő grúzok számára.

A tervezetet 76 igen és 9 nem szavazattal fogadták el az első olvasatban, a hozzá kapcsolódó törvénymódosításokkal együtt. A jogszabálycsomag tárgyalása múlt héten kezdődött, és kedden került sor az első olvasatbeli plenáris szavazásra – írja az Interperessnews.

Az új választási törvénykönyv egyik legfontosabb változása, hogy a külföldön élő grúzok számára nem nyitnak többé szavazóköröket a parlamenti választások idején, és – az önkormányzati választásokhoz hasonlóan – a parlamenti választásokat kizárólag Grúzia területén tartják meg.

A tavaly októberi grúziai választások eredménye miatt tüntetnek a parlament épületénél Tbilisziben 2024. november 17-én
A tavaly októberi grúziai választások eredménye miatt tüntetnek a parlament épületénél Tbilisziben 2024. november 17-én
Fotó: MTI/AP/Zurab Cercvadze

Davit Matikasvili, az Eljárási Kérdésekkel Foglalkozó Bizottság elnöke és a törvényjavaslat előadója szerint ez a változtatás arra ösztönzi a kivándorlókat, hogy Grúziába utazzanak a választásokon való részvétel céljából – teszi hozzá a grúz TV1.

„Ennek a rendelkezésnek a célja pontosan az, hogy a kivándorlók a választás napján visszatérhessenek hazájukba, és osztozzanak a felelősségben ezért a fontos pillanatért, amely az ország szuverenitását, a következő négy év kormányzását és a kormány megalakítását befolyásolja” – mondta Matikasvili.

A tervezet szerint egy politikai párt ezentúl csak saját párttagjait jelölheti képviselőjelöltként mind a parlamenti, mind az önkormányzati választásokon. Független, párton kívüli jelöltet csak kezdeményező csoport állíthat.

Egyszerűsödnek a jelöltállítási eljárások is: többek között megszűnik a regisztrációs lap kötelező benyújtása.

A kormányzó párt, a Grúz Álom a múlt hónapban azt jelentette be, hogy az alkotmánybírósághoz kívánnak fordulni, hogy az tiltsa be az ország három legnagyobb ellenzéki pártját – hívja fel a figyelmet a HVG.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Épp a futball-világbajnoki döntőt követő napon hunyt el a Liverpool korábbi aranylabdás játékosa
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 17:29
Hetvenöt éves korában elhunyt Kevin Keegan, a Liverpool korábbi kétszeres aranylabdás futballistája – adta hírül hétfőn a családra hivatkozva a Sky Sports.
Nemzetközi Ritka, egypetéjű négyes ikrek születtek Ausztráliában
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 17:17
Egy ausztrál nő ritka, természetes úton fogant négyes ikreknek adott életet egy olyan terhesség után, amelyet a Brisbane-i Királyi Női Kórház „rendkívül magas kockázatúnak” nevezett.
Nemzetközi Víztölcsér okozott károkat a magyarok kedvenc nyaralóhelyén
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 15:44
A vasárnap hajnalban lecsapó víztölcsér jelentős károkat okozott a horvátországi Losinj szigetén, a viharban ketten megsérültek. Krk egyik kempingjében hétfőn villámcsapás ért egy nőt – jelentette a horvát sajtó.
Nemzetközi Tengeri blokádot hirdettek a jemeni húszik Szaúd-Arábia ellen
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 15:22
Tengeri blokádot hirdettek a jemeni húszik Szaúd-Arábia ellen hétfőn.
Nemzetközi Megvan az Egyesült Királyság új miniszterelnöke
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 14:19
Andy Burnham, Manchester volt polgármestere az Egyesült Királyság új miniszterelnöke, miután III. Károly király hétfőn megbízta az új brit kormány megalakításával.
Nemzetközi Lemondott hivataláról a brit miniszterelnök
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 13:59
III. Károly király elfogadta a brit miniszterelnök lemondását.
Nemzetközi Az utcán vezették le a dühüket az argentinok
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 13:32
Zavargások törtek ki Buenos Airesben, miután Argentína elveszítette a vb-döntőt.
Nemzetközi Drónesőt kapott Moszkva hétfő hajnalban
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 10:16
Ez volt Ukrajna válasza a Kijev elleni csapásra.
Nemzetközi Itt az orosz válasz a Fekete-tengeren: tíz halott
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 09:21
Teherhajót ért orosz támadás.
Nemzetközi Olyan történt J. D. Vance-szel, ami 156 éve egyetlen amerikai alelnökkel sem
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 08:49
Már négyszeres apuka Trump jobbkeze.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG