3p

Nyolc ellenzéki politikus, köztük a börtönben ülő volt elnök, Mihail Szaakasvili ellen emeltek vádat, azzal vádolva őket, hogy külföldi hatalmak támogatásával meg akarták dönteni a kormányt.

Az egyik fő ellenzéki blokk, amelyet a kormányzó Grúz Álom párt be akar tiltani, az ügyészi eljárást „orosz mintájú diktatúra kiépítésére tett kísérletnek” nevezte, és ellenállást hirdetett.

Az ügyészek lépése két nappal azután történt, hogy az Európai Unió éves bővítési jelentése Grúziát „súlyos demokratikus visszalépéssel” vádolta, és kijelentette, hogy az egykori szovjet köztársaság „csak névleg tekinthető tagjelöltnek”. A vádemelés tovább mélyítheti az európai aggodalmakat a demokrácia állapotáról az EU-tagjelölt országban – írja a Reuters.

A tüntetések szinte folyamatosak a kaukázusi országban
A tüntetések szinte folyamatosak a kaukázusi országban
Fotó: MTI/AP

Az ügyészség közleményében különböző vádpontokat ismertetett a nyolc személy ellen, köztük szabotázst, idegen érdekek szolgálatát, valamint a kormány megdöntésére való felhívást. A vádlottakra akár 15 év börtönbüntetést is kiszabhatnak; közülük hatot már most is fogva tartanak más ügyek miatt.

A közlemény szerint három politikus Grúzia Oroszországgal fenntartott gazdasági és biztonsági kapcsolatairól adott át információkat meg nem nevezett külföldi kormányoknak, „azzal a céllal, hogy mesterséges alapot teremtsenek nemzetközi szankciók bevezetéséhez”.

A 2012 óta hatalmon lévő Grúz Álom párt az utóbbi években szorosabb gazdasági kapcsolatokat épített ki Oroszországgal, és nem csatlakozott a Moszkva elleni szankciókhoz az Ukrajna elleni 2022-es invázió után. Az ország felfüggesztette uniós csatlakozási tárgyalásait, bár a kormány továbbra is azt állítja, hogy a 3,7 millió lakosú Grúzia az EU tagja kíván lenni.

Pártokat tiltanának be

A múlt héten a Grúz Álom bejelentette, hogy alkotmánybírósági keresetet nyújt be három ellenzéki párt betiltására, arra hivatkozva, hogy azok „valódi veszélyt jelentenek az alkotmányos rendre”.

Ezek egyike, az Erős Grúzia nevű párt csütörtökön politikai indíttatású, az ellenzék elhallgattatását célzó lépésnek nevezte az ügyészi vádemelést.

„Az oroszbarát rezsim ma nemcsak a politikusokat üldözi, hanem Grúzia európai jövőjét is. Az ellenállás minden áron folytatódni fog. Elkötelezettek vagyunk abban, hogy békés, jogi és politikai eszközökkel vívjuk ki a változást” – áll a közleményükben.

A csütörtökön megvádolt nyolc személy közül hatot – Giorgi Vasadzét, Nika Gvaramiát, Nika Meliát, Zurab Dzaparidzét, Mamuka Khazaradzét és Badri Dzaparidzét – már a nyáron börtönbe zártak, mert megtagadták a vallomástételt egy parlamenti bizottság előtt, amely a 2004 és 2012 között hatalmon lévő Szaakasvili kormányának állítólagos visszaéléseit vizsgálta.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Épp a futball-világbajnoki döntőt követő napon hunyt el a Liverpool korábbi aranylabdás játékosa
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 17:29
Hetvenöt éves korában elhunyt Kevin Keegan, a Liverpool korábbi kétszeres aranylabdás futballistája – adta hírül hétfőn a családra hivatkozva a Sky Sports.
Nemzetközi Ritka, egypetéjű négyes ikrek születtek Ausztráliában
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 17:17
Egy ausztrál nő ritka, természetes úton fogant négyes ikreknek adott életet egy olyan terhesség után, amelyet a Brisbane-i Királyi Női Kórház „rendkívül magas kockázatúnak” nevezett.
Nemzetközi Víztölcsér okozott károkat a magyarok kedvenc nyaralóhelyén
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 15:44
A vasárnap hajnalban lecsapó víztölcsér jelentős károkat okozott a horvátországi Losinj szigetén, a viharban ketten megsérültek. Krk egyik kempingjében hétfőn villámcsapás ért egy nőt – jelentette a horvát sajtó.
Nemzetközi Tengeri blokádot hirdettek a jemeni húszik Szaúd-Arábia ellen
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 15:22
Tengeri blokádot hirdettek a jemeni húszik Szaúd-Arábia ellen hétfőn.
Nemzetközi Megvan az Egyesült Királyság új miniszterelnöke
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 14:19
Andy Burnham, Manchester volt polgármestere az Egyesült Királyság új miniszterelnöke, miután III. Károly király hétfőn megbízta az új brit kormány megalakításával.
Nemzetközi Lemondott hivataláról a brit miniszterelnök
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 13:59
III. Károly király elfogadta a brit miniszterelnök lemondását.
Nemzetközi Az utcán vezették le a dühüket az argentinok
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 13:32
Zavargások törtek ki Buenos Airesben, miután Argentína elveszítette a vb-döntőt.
Nemzetközi Drónesőt kapott Moszkva hétfő hajnalban
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 10:16
Ez volt Ukrajna válasza a Kijev elleni csapásra.
Nemzetközi Itt az orosz válasz a Fekete-tengeren: tíz halott
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 09:21
Teherhajót ért orosz támadás.
Nemzetközi Olyan történt J. D. Vance-szel, ami 156 éve egyetlen amerikai alelnökkel sem
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 08:49
Már négyszeres apuka Trump jobbkeze.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG