3p

Egyre eszkalálódik a közel-keleti háború.

Holtan emeltek ki négy embert az izraeli Haifán egy iráni rakétatámadásban összeomlott ház romjai alól hétfőre virradóra – jelentette a helyi a tűzoltóság. A négytagú, a támadásban elhunyt család feltehetően a lépcsőházban próbált menedéket keresni, és a beton maga alá temette őket, adta hírül az MTI.

Az izraeli hadsereg szerint a Haifát eltaláló és az épület összeomlását okozó rakéta nem robbant fel a levegőben, elfogása nem sikerült.

A darabjaira esett rakéta egy része a hatemeletes épületbe csapódott, és annak összeomlását okozta.

A közvetlen becsapódás következtében az alsó három szint teljesen megsemmisült. A halálos áldozatok az épület első és második emeletén laktak, a légiriadó idején az alsó szinten tartózkodtak. A legközelebbi óvóhely a lakásukon kívül volt, így ahhoz, hogy elérjék, ki kellett volna menniük otthonukból és fel kellett volna jutniuk a menedékhelyre, ám idős koruk miatt a házaspárnak nehézséget okozott az óvóhely elérése. Fiukkal és annak párjával házuk lépcsőházában tartózkodtak, amikor a rakéta az épület homlokzatába csapódott.

Éjszaka és hétfő reggel is folytatódtak az iráni rakétatámadások Izrael északi, középső és déli részei ellen. Hétfő reggel főként Tel-Avivban és a közeli Petah Tikván okozott károkat egy iráni kazettás rakéta.

Eközben Libanonban, ahol Izrael elmondása szerint a Hezbollah terrorszervezetet támadja, 92-re emelkedett a száma az egészségügyi dolgozók, létesítmények, illetve járművek elleni támadásoknak. Ezeknek 53 halálos áldozata és 137 sebesültje van – jelentette be hétfőn az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

„Nem lehet ezeket a támadásokat normalizálni” – szögezte le az X-en közzétett üzenetében a szervezet főigazgatója, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, egyúttal felszólította a szemben álló feleket, tartsák magukat a humanitárius jogszabályokhoz, amelyek előírják az egészségügyi dolgozók, létesítmények, valamint a bennük kezelt betegek védelmét.

A WHO márciusban már figyelmeztetett, hogy az arab országban a szomszédos Izrael katonai műveleteinek kiterjesztése közepette átlagosan naponta két, egészségügyi célpont elleni támadásról tudni, és március 28-án pedig öt támadást is feljegyeztek.

Eközben Irán dróntámadást intézett a Kuvaithoz tartozó Bubján-szigeteken lévő amerikai katonai támaszpont ellen – jelentette be az iráni fegyveres erők egyesített parancsnokságának szóvivője az iráni állami média által hétfőn közzétett videóüzenetben.

Izrael pedig azt közölte, hogy légicsapást hajtott végre egy kulcsfontosságú iráni petrolkémiai üzem ellen. 

Az Aljazeera szerint a legutóbbi amerikai és izraeli támadásokban, amelyek egy vezető egyetem mellett lakóövezeteket is értek, minimum 34 ember, köztük hat gyerek vesztette életét Irán-szerte.     

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Zelenszkij: Már minden ukrajnai erőművet ért orosz légicsapás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 14:01
Nem kímélték azokat a létesítményeket sem, amiktől az atomerőművek működése függ.
Nemzetközi Trump hamarosan döntést hoz Iránról – „nem szeretném elpusztítani az országot, de lehet, hogy meg kell tennem”
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:26
Hamarosan eldől, merre tovább.
Nemzetközi Megszólalt Moszkva a béketárgyalásokról: Európa nem kell, de mi van Trump nagy bejelentésével?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:34
Egyelőre nincs miről beszélni Európával Dmitrij Peszkov szerint.
Nemzetközi Újra lángok csaptak fel a Hormuzi-szorosban
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:14
Két újabb olajszállító hajó gyulladt ki.
Nemzetközi Trump még készül valami nagy dobásra a választási vereség után? Klasszis Podcast Yaro Patrice-szal
Litván Dániel | 2026. november 6. 10:28
Nem maradt más lehetősége az amerikai elnöknek, mint a külpolitikában alkotni maradandót. És nem biztos, hogy ezért a Közel-Keletig menne. De ki indulhat 2028-ban az elnökválasztáson? Mit mutatnak a „kék cunami” eredményei? Yaro Patrice külpolitikai szakértőt Litván Dániel kérdezte.
Nemzetközi Orbán Viktor két barátját is elérheti az ő végzete
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:36
Aleksandar Vucic és Janez Jansa rúdja is kifelé áll az Európai Néppártból?
Nemzetközi Egyelőre nem dobbant Marco Rubio a süllyedő Trump-hajóról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:06
Cáfolta a híreszteléseket az amerikai külügyminiszter.
Nemzetközi Itt van Trump nagy bejelentése a háborúról: egész Európát érintheti, amiről Putyin emberével tárgyalt
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:07
Az ukrán delegációval nem, Putyin küldöttével viszont leült az amerikai elnök. Szerinte közel a háború vége.
Nemzetközi 548 embert mentett meg a haláltól a kaliforniai kormányzó
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:16
Egy tollvonással kiürítette a halálsort Gavin Newsom.
Nemzetközi Minden eldőlt Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:41
Hivatalos a végeredmény, indul az óra az Egyetemista Lista számára.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG