2p

A Kormányinfó több fontos bejelentést is hozott a szokásos alákérdezések mellett, például az árrésekről is kiderültek részletek.

Árrések

Orbán Viktor kedden nagy bejelentéssel lepte meg közösségi oldalának követőit, ugyanis elárulta, hogy a kormány árréstopot vezet be, maximalizálva a kereskedő által így levehető haszont 10 százalékban – ez volt a szerdai kormányülés egyik fő témája is.

A Kormányinfón kiderült a tájékoztatásból, hogy a döntés szerint ahol 10 százaléknál nagyobb az árrés, ott csökkennie kell, ahol kisebb, ott nem nőhet e fölé. Gulyás Gergely elmondta, lesznek ellenőrzések, minden termék árát ellenőrzik, ha kell, a kormány más termékeknél is beavatkozik – mondta Gulyás Gergely. Az 1 milliárd forint feletti árbevételű kereskedőkre vonatkozik majd.

Tojás, tejföl, liszt, tej – ezeket említette olyan termékekként, amelyeknél különösen látványos lehet az árcsökkentés. Közlése szerint a szabályozás május 31-ig biztosan hatályban marad.

Arra vonatkozó kérdésekre, hogy pontosan milyen szankciók várhatnak a renitensekre, elárulta: pénzbírságtól akár üzletbezárásig is terjedhet a büntetés.

Külföldi vezetők Magyarországon

Újságírói kérdésre válaszolva a miniszter elmondta, még húsvét előtt Magyarországra érkezhet Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök, de a konkrét megállapodásokról még nem tudott beszámolni. (Netanjahu ellen tavaly novemberben nemzetközi elfogatóparancsot adott ki a Nemzetközi Büntetőbíróság, mert a bírók szerint „alapos okkal” állítható, hogy „bűnügyi felelősség” terheli „háborús és emberiesség elleni bűncselekmények” elkövetéséért a gázai háborúban. Az izraeli kormányfő hamisnak tartja a vádakat, a magyar kormány pedig nem kívánja figyelembe venni az elfogatóparancsot.)

Orbán Viktor és Donald Trump lehetséges találkozója kapcsán úgy fogalmazott, hogy amint van mit, bejelentik.

Laptársunk, a szintén Klasszis Média által kiadott Mfor percről percre közvetítése.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi 548 embert mentett meg a haláltól a kaliforniai kormányzó
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:16
Egy tollvonással kiürítette a halálsort Gavin Newsom.
Nemzetközi Minden eldőlt Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:41
Hivatalos a végeredmény, indul az óra az Egyetemista Lista számára.
Nemzetközi Teljes káoszt okozott a bankcsőd, még az elnök is lemondott Paraguayban
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 20:03
Rengeteg ember pénze ragadt bent.
Nemzetközi Ezt javasolta Magyar Péteréknek a brit ENSZ-nagykövet
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 17:34
Több javaslatot is tett.
Nemzetközi Kiderült, mennyibe fájt az adófizetőknek a Szijjártó Péter útjára bérelt magángép
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:27
Még 2021-ben indult távol-keleti útjára a miniszter.
Nemzetközi Káosz az európai égbolton? Bombafenyegetést kapott több repülő
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 13:30
Az érintett gépeket átvizsgálják.
Nemzetközi Milliárdos támogatást kapott Brüsszelből Ukrajna
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:30
 658 millió eurót pedig védelmi célokra biztosítanak.
Nemzetközi Az oroszoknak kémkedtek, de lebuktak – őrizetben öt lengyel
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 11:22
A gyanúsítottak az orosz titkosszolgálatoknak dolgoztak.
Nemzetközi Izraeli választások: Ejzenkot gyűjtheti a legtöbb ajánlást a kormányfő-jelöltségéhez
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 08:50
Várhatóan Gadi Ejzenkot, az Egyenesen (Jasár) párt elnöke gyűjtheti a legtöbb ajánlást a kormányfői megbízáshoz Izraelben Jichák Hercog államfővel szerda este megkezdődött egyeztetéseken – jelentette a helyi média csütörtök reggel.
Nemzetközi Kőkemény támadást hajtott végre az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 08:26
Infrastrukturális és logisztikai létesítmények rongálódtak meg.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG