2p

Az ENSZ Biztonsági Tanácsában kéri az oroszok segítségét.
 

Az Európai Unió bosznia-hercegovinai békefenntartó missziója, az EUFOR boszniai jelenlétének megvétózását fogja kérni Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke Oroszországtól – közölte a politikus azon a sajtótájékoztatón, amelyet azt követően hívott össze, hogy a boszniai szövetségi ügyészség szerdán elrendelte az előállítását.

A boszniai szerb elnök közölte, hogy hamarosan magas szintű vezetőkkel tárgyal Oroszországban, ahol az EUFOR jelenlétének korlátozása is szóba kerül majd. Véleménye szerint az EUFOR megszállás alatt tartja a boszniai Szerb Köztársaságot, a szerbeknek pedig nem szabad tűrniük a tőle érkező fenyegetéseket. Azt mondta, hogy orosz partnereitől az EUFOR boszniai jelenlétének megvétózását fogja kérni, amikor arról tárgyalnak majd az ENSZ Biztonsági Tanácsában.

Dodik közölte, hogy a nemzetközi közösség boszniai főképviselőjének irodáját bűnszervezetté fogja nyilvánítani.

Dodik az oroszok jó szövetségese, Putyinnal is találkozott
Dodik az oroszok jó szövetségese, Putyinnal is találkozott
Fotó: Wikimedia Commons

Ezer szállal belekeveredett a magyar kormány

Milorad Dodik és Orbán Viktor szoros szövetségesek, az Orbán-kormány több százmillió forintos gazdasági támogatást nyújtott a boszniai Szerb Köztársaságnak, különösen mezőgazdasági és gazdaságfejlesztési projektekre. Orbán politikailag is támogatja Dodikot az EU-val és a boszniai központi vezetéssel való konfliktusaiban, miközben Dodik rendszeresen dicséri Orbán szuverenista politikáját és a nyugati befolyással szembeni álláspontját.

Ahogy arról laptársunk, az Mfor részletesebben is írt, a VSquare oknyomozó portál kiderítette, hogy a Terrorelhárítási Központ (TEK) fegyveresei az eredeti célként megnevezett közös gyakorlatozás és kiképzés helyett azért voltak Boszniában, mert a feladatuk Dodik letartóztatásának megakadályozása és a boszniai Szerb Köztársaság elnökének kimenekítése lett volna. Az oknyomozó portál információ szerint TEK vezetőinek azután lett kiadva a feladat, miután Dodik februárban Orbán Viktornál járt a Karmelitában. A VSquare információi szerint a Terrorelhárítási Központ négy operatív és egy felderítőegységet, mintegy hetven embert küldött Banja Lukába.

A magyar kormány szempontjából különösen fontos, hogy az Egyesült Államok rendkívül rossz szemmel nézi Dodik tevékenységét, Trump külügyminisztere, Marco Rubio is elítélte azt:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Véres lövöldözés Krakkóban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 16:23
Halottak és sebesültek is vannak.
Nemzetközi HIV-járvány tört ki Oroszországban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 16:19
Már 27 régióban terjed a kór az egész lakosság körében terjed, nemcsak a kockázati csoportokban. Az emberek egyre gyakrabban adják át egymásnak a vírust, sokszor nem is tudva, hogy fertőzöttek.
Nemzetközi Szörnyű tragédia történt
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:41
Sokan meghaltak Jemenben egy húszik ellenőrizte körzet elleni légicsapásban.
Nemzetközi Rághatják a körmüket az új-zélandiak
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:19
Hajszálnyi különbséggel vezet a Munkáspárt a választáson.
Nemzetközi Oroszok miatt fájhat a feje az olasz külügyminiszternek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 13:17
Antonio Tajani szerint azért érhette őt hackertámadás, mert Róma támogatja az ukránokat.
Nemzetközi Óriási kormánybukáshoz vezetett a széleskörű korrupció
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:48
Történelmi vereséget szenvedett a dél-afrikai kormánypárt a helyhatósági választásokon.
Nemzetközi Az egyik amerikai nagyváros beintett Trumpnak
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 11:58
Houston városa korlátozza az együttműködést az amerikai bevándorlási hivatallal.
Nemzetközi Trump bánkódhat – van már elnöke a dél-amerikai országnak
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 11:03
Letette hivatali esküjét az új paraguayi elnök.
Nemzetközi Tüdőrák-műtétje után egy kicsit nosztalgiázik is a pápa
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 10:48
Az uruguayi Montevideóban pénteken megkezdett dél-amerikai körútja során az észak-perui Chiclayóba is ellátogat, ahol közel két évtizeden át szolgált.
Nemzetközi Dráma Zágrábban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 10:20
Megsérült a horvát Janaf kőolajvezeték, olaj került a környezetbe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG