2p

A miniszterelnök megadta a felhatalmazást az Egyenlítői-Guineával kötendő szerződéshez.

Kiderült, mit keresett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tavaly a 28 ezer négyzetkilométeres, 1,7 millió lakosú nyugat-afrikai egykori spanyol gyarmaton, Egyenlítői-Guineában, amely 1968 óta független. Első elnökét az unokaöccse, Teodoro Obiang 1979-ben agyonlövette, és azóta ő az elnök. Legutóbb 93 százalékos többséggel választották meg hatodszorra az olajban gazdag, de a világ egyik legkorruptabb országának tartott és kemény diktatúraként irányított Egyenlítői-Guineában. Az ország szinte kizárólag kőolajat excportál. 

A miniszterelnök most a Magyar Közlönyben tette közzé: „Egyetértek a Magyarország Kormánya és az Egyenlítői-guineai Köztársaság Kormánya között a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről szóló megállapodás létrehozásával” – szúrta ki a hvg.hu.

Teodoro Obiang lelövette unokaöccsét, azóta ő van hatalmon Egyenlítői-Guineiában
Teodoro Obiang lelövette unokaöccsét, azóta ő van hatalmon Egyenlítői-Guineiában
Fotó: Wikipedia

Ugyancsak felhatalmazást adott a Magyarország Kormánya és a Salvadori Köztársaság Kormánya közötti gazdasági együttműködési megállapodás létrehozására. Erről az országról, amelynek a bűnözés letörése miatt népszerű, de jogtipró módszereket is alkalmazó elnöke, Nayib Bukele épp most válik az örökös hatalom urává, Szijjártó Péter azt írta nemrég, „bár nagyon messze vagyunk egymástól, ettől függetlenül egyszerre vívjuk a józan ész forradalmát a liberális mainstreammel és a woke ideológiával szemben”. Mindez szerinte kiváló lehetőséget teremt a gazdasági együttműködés beindítására, és megállapodott abban az ország gazdasági miniszterével, hogy „a magas technológiai színvonalat képviselő magyar vállalatoknak van helyük” San Salvadorban. 

Ezen kívül Ausztráliával készül beruházás-ösztönzési és Mongóliával polgári jogsegélyszerződés, valamint Szlovéniával egy megállapodás a magyar–szlovén határ két oldalán fekvő vegyes nemzetiségű területen való gazdasági és társadalmi fejlesztési együttműködésről.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Aggasztó figyelmeztetés érkezett az EU-tól az energiaárak miatt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:43
Olcsóbb áramot és kisebb terheket kaphatnak a fogyasztók az EU új terve alapján.
Nemzetközi Putyin odaszúrt Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:26
Az orosz elnök szerint előbb kellett volna gondolkodni a támadásokon.
Nemzetközi Politikai ellenfelek megkínzásával vádolják a volt venezuelai elnököt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:11
Tagadta bűnösségét Nicolás Maduro volt venezuelai elnök és felesége, Cilia Flores csütörtökön egy New York-i bíróságon az ellenük politikai ellenfelek megkínzására irányuló összeesküvés miatt emelt újabb vádpontban. Az ügyészség szerint a házaspár politikai ellenfelek és amerikai állampolgárok megkínzásával is igyekezett megőrizni hatalmát Venezuelában.
Nemzetközi Radioaktív szivárgástól tartanak Csernobilban
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 18:59
Meg kell javítani a sérült védőburkot, 260 millió eurót szánnak a javításra.
Nemzetközi Egy atomháborúnál is nagyobb kárt okozhat az AI, ha rossz kezekbe kerül
Vámosi Ágoston | 2026. október 15. 18:16
A Lancet egészségügyi szaklap bizottsága olyan kockázatokat vett sorra, amelyek a nemrég született gyerekek életében akár globális katasztrófát is okozhatnak. Vlagyimir Putyin változtatása az orosz nukleáris doktrínában különösen aggasztja a szerzőket, és az sem biztató, hogy az egészségben eltöltött évek száma lassabban emelkedhet a várható élettartamnál. A legnagyobb veszélyt azonban az amúgy jó célokat is szolgáló mesterséges intelligencia jelenti.
Nemzetközi Trump meggondolta magát: mégsem lesz élő adás a tömeggyilkos kivégzéséből
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:32
Nem mutatják élőben, ahogy kivégzik a 13 katona gyilkosát.
Nemzetközi Megszólaltak az oroszok az ukrajnai béketervről
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 15:37
ÁllÍtásuk szerint Moszkva semmilyen hivatalos javaslatot nem kapott. 
Nemzetközi Megint elbukott a kormányalakítás Svédországban
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 14:08
Hiába nyert a balközép, Svédország továbbra sem jutott közelebb az új kormányhoz.
Nemzetközi Magyarország is kiáll az uniós támogatásokért
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 13:51
A tagállamok a kohéziós és agrártámogatások védelmét sürgetik.
Nemzetközi Nem a levegőbe beszélt Zelenszkij, már ég is egy orosz olajfinomító
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:34
Bejelentette, hogy újraindítják a támadásokat – nem kellett sokáig várni az első találatra.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG