2p

Az Andrej Babis vezette, jobbközép ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) mozgalom előretörését jelzik a cseh képviselőházi választások részeredményei, amelyeket a szombat délutáni urnazárás után folyamatosan közöl a Cseh Statisztikai Hivatal.

A szavazókörök 50 százalékában, alapvetően a kisebb létszámú körzetekben leadott szavazatok összeszámlálása után az ANO vezet 38,2 százalékkal, második a három kormánypártot tömörítő Együtt (Spolu) 20,4 százalékkal, míg a harmadik hely egyelőre a Polgármesterek és Függetlenek (STAN) mozgalomé 10,5 százalékkal.

A további helyeket a Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD), a Cseh Kalózpárt és az Autósok pártja foglalja el, adta hírül az MTI.

Az eddigi részeredmény szerint hat tömörülés jutna be a parlamenti alsóházba. A kommunisták vezette Elég volt! (Stacilo!) támogatása egyelőre nem éri el a parlamenti bejutási küszöbnek számító öt százalékot.

A nem hivatalos végeredményt szombat estére ígéri a számlálást végző Cseh Statisztikai Hivatal.

A Csehországban hagyományosan kétnapos képviselőházi választás pénteken délután kezdődött és szombaton kettőkor fejeződött be. A választást megzavaró incidensekről, problémákról nem érkeztek jelentések.

Andrej Babis Orbán Viktor miniszterelnök szövetségese. 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Zelenszkij: Már minden ukrajnai erőművet ért orosz légicsapás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 14:01
Nem kímélték azokat a létesítményeket sem, amiktől az atomerőművek működése függ.
Nemzetközi Trump hamarosan döntést hoz Iránról – „nem szeretném elpusztítani az országot, de lehet, hogy meg kell tennem”
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:26
Hamarosan eldől, merre tovább.
Nemzetközi Megszólalt Moszkva a béketárgyalásokról: Európa nem kell, de mi van Trump nagy bejelentésével?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:34
Egyelőre nincs miről beszélni Európával Dmitrij Peszkov szerint.
Nemzetközi Újra lángok csaptak fel a Hormuzi-szorosban
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:14
Két újabb olajszállító hajó gyulladt ki.
Nemzetközi Trump még készül valami nagy dobásra a választási vereség után? Klasszis Podcast Yaro Patrice-szal
Litván Dániel | 2026. november 6. 10:28
Nem maradt más lehetősége az amerikai elnöknek, mint a külpolitikában alkotni maradandót. És nem biztos, hogy ezért a Közel-Keletig menne. De ki indulhat 2028-ban az elnökválasztáson? Mit mutatnak a „kék cunami” eredményei? Yaro Patrice külpolitikai szakértőt Litván Dániel kérdezte.
Nemzetközi Orbán Viktor két barátját is elérheti az ő végzete
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:36
Aleksandar Vucic és Janez Jansa rúdja is kifelé áll az Európai Néppártból?
Nemzetközi Egyelőre nem dobbant Marco Rubio a süllyedő Trump-hajóról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:06
Cáfolta a híreszteléseket az amerikai külügyminiszter.
Nemzetközi Itt van Trump nagy bejelentése a háborúról: egész Európát érintheti, amiről Putyin emberével tárgyalt
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:07
Az ukrán delegációval nem, Putyin küldöttével viszont leült az amerikai elnök. Szerinte közel a háború vége.
Nemzetközi 548 embert mentett meg a haláltól a kaliforniai kormányzó
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:16
Egy tollvonással kiürítette a halálsort Gavin Newsom.
Nemzetközi Minden eldőlt Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:41
Hivatalos a végeredmény, indul az óra az Egyetemista Lista számára.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG