2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Oroszország szándékosan csapásokat mér amerikai vállalatokra is Ukrajnában, a háború négy éve alatt ezeknek a cégeknek a 47 százaléka szenvedett károkat, 38 százalékuknál pedig alkalmazottak haltak meg – írta Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter kedden az X-en.

 

Kiemelte, hogy célzott orosz csapások érték mások mellett a Boeing kijevi irodáját, a Flex munkácsi gyárát és a Bunge dnyiprói üzemét. „Az oroszok nemcsak az ukrán népet, hanem az amerikai adófizetőket is támadják. Ezeket a csapásokat Oroszország az amerikai gazdaságra mérte” - fogalmazott a tárcavezető.

Az amerikai kereskedelmi kamara adataira hivatkozva közölte, hogy a háború során az Ukrajnában működő amerikai vállalatok 47 százalékát érték orosz támadások, 57 százalékuknál alkalmazottak sebesültek meg, és 38 százaléknál voltak halálos áldozatok is a dolgozók körében.

„Miközben a Kreml 2025 folyamán és 2026 elején újraindítást javasolt a Trump-adminisztrációnak az Egyesült Államokkal fennálló gazdasági kapcsolatokban, Oroszország egyidejűleg a Flex Electronics, a Boeing és más vállalatok ellen intézett támadásokat. Moszkva azt állítja, hogy olyan kapcsolatokat kíván az Egyesült Államokkal, ahol az üzlet mindenek felett áll. Ám az amerikai vállalatok elleni csapásokat aligha lehet partnerségnek nevezni” - jegyezte meg a miniszter. 

Meggyőződése szerint az orosz támadások azt mutatják, hogy a Kreml előnyösnek nevezett gazdasági együttműködési ajánlatai valójában nem mások, mint „Patyomkin-falvak”, amelyeknek célja az időnyerés és az amerikai befolyás gyengítése Európában.

Szibiha hangsúlyozta, hogy ezzel szemben Ukrajna az Egyesült Államoknak kölcsönösen előnyös együttműködést kínál számos területen, a ritkaföldfémektől kezdve, a csúcstechnológián át, a védelmi együttműködésig és a dróngyártásig. „Már vannak sikertörténeteink, és szeretnénk ezeket bővíteni. Egy szuverén és szabad, növekvő GDP-vel rendelkező Ukrajna jelentős stratégiai győzelem lenne az amerikai érdekek európai érvényesítésében, hatalmas piac az amerikai áruk és szolgáltatások számára, valamint stratégiai vereség Moszkvának” - szögezte le a külügyminiszter.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi A nap, amikor megvalósulhat Trump rémálma: sorsdöntő választásokra ébred Amerika
Kollár Dóra | 2026. november 3. 10:44
Nagy napra ébred az Egyesült Államok, hosszú idő óta a legfontosabb félidős választásokat rendezik november 3-án, amely alapjaiban ingathatja meg Donald Trump hatalmát.
Nemzetközi Amerika válasza a rakétahiányra? Egy még drágább és még jobb fegyver
Litván Dániel | 2026. november 3. 05:44
Bemutatták a Patriothoz való lőszerek legújabb generációt. Lenyűgöző képességek, félelmetes tudás, elborzasztó árcédula. Mire lesz jó mindez?
Nemzetközi Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 19:50
A lengyel alkotmánybíróság helyzetének megoldását annak kell kezdeményeznie, aki a testület válságát okozta, vagyis Donald Tusk kormányfőnek, a kormánynak, és szerepet kell vállalnia benne a parlamentnek is – jelentette ki Rafal Leskiewicz államfői szóvivő hétfőn a Polsat News kereskedelmi hírtelevízióban.
Nemzetközi Szabotázsakciótól tartanak Lengyelországban
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:14
Szabotázsakciók veszélye miatt megelőző műveletet indított a lengyel rendőrség a kalinyingrádi orosz exklávéval közös határnál – erősítette meg Marek Boron rendőrfőkapitány hétfőn az RMF FM kereskedelmi rádióban.
Nemzetközi Kiderült, hová utazik legközelebb Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 13:52
Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődött a hétfői parlamenti ülés.
Nemzetközi 53 százalékot szerzett az Egyetemista Lista Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:28
A szavazatok 53,01 százalékát szerezte meg az Egyetemista Lista az október 25-i előrehozott szerbiai parlamenti választáson. Az Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök nevével fémjelzett Egyesült Szerbia 38,98 százalékot kapott a választási bizottság hétfőre virradóra közzétett, teljes feldolgozottságú adatai szerint.
Nemzetközi Megkezdődik az ENSZ nyugat-szaharai békefenntartó missziójának felszámolása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:53
Harmincöt év után véget ér az ENSZ nyugat-szaharai békefenntartó missziója, mert a Biztonsági Tanács nem hosszabbította meg a megbízatását. António Guterres főtitkár vasárnap jelentette be, hogy november 1-jével megkezdődik a misszió felszámolása.
Nemzetközi Netanjahu az amerikai választások után folytatná az Irán elleni csapásokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:32
Az Irán elleni légicsapások lehetőségéről és időzítéséről tárgyalt telefonon Donald Trump amerikai elnök és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az Axios értesülése szerint. Az amerikai hírportál egy amerikai és egy izraeli forrásra hivatkozva számolt be az egyeztetésről.
Nemzetközi Enyhülni látszik a kereskedelmi feszültség az Egyesült Államok és Kanada között
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 06:42
Közelebb került egymáshoz Washington és Ottawa az új kereskedelmi megállapodás előkészítésében Donald Trump amerikai elnök és Mark Carney kanadai miniszterelnök szerint. A két vezető hétvégi egyeztetése után a tárgyalóküldöttségek a következő hetekben folytatják a részletek kidolgozását.
Nemzetközi Két lövedék talált el egy tartályhajót a Perzsa-öbölben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 06:21
Két, egyelőre nem azonosított lövedék csapódott egy tartályhajóba hétfőn a Perzsa-öbölben – közölte a brit tengeri hajózási biztonsági hatóság, az UKMTO. A támadásban senki nem sérült meg, és környezeti károkról sem érkezett jelentés.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG