2p

Közéleti szereplők és aktivisták petícióban kérik a szlovák kormányt a büntető törvénykönyv módosításának hatályon kívül helyezésére, amely a gyakorlatban megakadályozza a Beneš-dekrétumokról folytatott érdemi vitát – írja az Új Szó.

A kezdeményezést beharangozó videóban Orosz Örs, a Magyar Szövetség politikusa, Fiala-Butora János jogász, valamint Stubendek Attila aktivista szólal meg, az első aláírók között Gubík László pártelnök is feltűnik. A kezdeményezés kapcsolódik a három érintett önfeljelentéséhez – Orosz, Fiala-Bútora valamint Stubendek január harmadikán saját magukat jelentették fel a komáromi rendőrkapitányságon, hogy megtudják, miként alkalmazzák a gyakorlatban a szigorítást. A büntető törvénykönyv már december 27-én érvénybe lépett a kapcsolódó szigorításokkal.

A petícióban arra kérik a szlovák kormányt, hogy helyezze hatályon kívül a törvénykönyv kapcsolódó paragrafusát. Emellett szorgalmazzák, hogy a kormány hozzon létre egy szakértői bizottságot, amely részletes áttekintést készít a háború utáni jogalkotás alapján 1989 után végrehajtott vagyonelkobzásokról.

Kívánatosnak tartják továbbá olyan intézkedések és törvénymódosítások elfogadását, amely megakadályozza a további vagyonelkobzásokat és biztosítja a jóvátételt az érintett személyek számára. Szorgalmazzák, hogy a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa határozatában sajnálatát fejezze ki a háború utáni időszakban alkalmazott kollektív bűnösség elve miatt, és kérjen bocsánatot az igazságtalanul üldözött áldozatoktól, valamint egy bizottság jöjjön létre a második világháború utáni jogi aktusok alkalmazásának vizsgálatára 1945 és 1948 között.

„A kezdeményezők hangsúlyozzák: lépésük nem öncélú, s célja nem a konfrontáció, hanem annak jelzése, hogy a jogszabály súlyos hatással van a szólásszabadságra és a közéleti párbeszédre. Felhívásuk lehetőséget teremt arra, hogy a kérdés ne maradjon egy szűk kör ügye, hanem szélesebb társadalmi felelősségvállalás alakuljon ki” - áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott nyilatkozatban.

 A petíciót az alábbi linkre kattintva lehet megnyitni és aláírni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Továbbra sem jut dűlőre Kuba és az Egyesült Államok
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 20:10
Kubában egyre súlyosabb az élelmiszer-, az üzemanyag-, a gyógyszer- és az áram-hiány.
Nemzetközi Amerikai állampolgárság: marad a születési jog – így döntött az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 19:20
Elutasították Trump jogkorlátozásra irányuló törekvését. 
Nemzetközi Dánia több mint négymilliárd koronányi katonai segítséget nyújt Kijevnek
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:51
Ez már Dánia harmincadik Ukrajnát támogató katonai csomagja. 
Nemzetközi Új kormányfőnek örülhetnek Litvániában
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 17:38
„Litvánia nehéz időket él át” – közvetlen fenyegetés az orosz-ukrán háború. 
Nemzetközi A dán partoknál látták Putyin szuperjachtját
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 17:27
Két orosz hadiajó is csatlakozott vasárnap a Gracefulhoz.
Nemzetközi Növekvő optimizmus: erősödött a fogyasztói bizalom az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 17:15
A csökkenő olajárak némileg mérsékelték a fogyasztók inflációs félelmeit.
Nemzetközi Starmer elmondta: meredeken emeli a védelmi kiadásokat a brit kormány
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 15:44
Közútfejlesztési és energiaipari beruházásokat törölhetnek. 
Nemzetközi Július elsejétől újabb lépés jön Európa acéliparának védelmében
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 13:34
Az intézkedés évi 18,3 millió tonnában állapítja meg a vámmentes kontingenseket.
Nemzetközi Bitang nagy éjjeli légicsata: Ukrajna-Oroszország 154-419
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 13:13
Elfajultak a légiakciók az éj leple alatt.
Nemzetközi Foci-vb: veszettül átkozzák a németek a büntetőket, a japánok a kapufát
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 07:06
Már több nemzeti alakulat részvétele vált biztossá a nyolcaddöntőkben az idei foci világbajnokságon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG