2p

Az Egyesült Államok kormánya betilt több, széles körben használt szintetikus élelmiszerszínezéket – jelentette be Robert F. Kennedy Jr. egészségügyi miniszter kedden.

A miniszter szavai szerint „néhány élelmiszergyártó túl hosszú ideje eteti az amerikaiakat beleegyezésük nélkül és tudtukon kívül petróleum alapú vegyszerekkel”. Hozzátette, hogy az intézkedés alá eső összetevők veszélyt jelentenek a gyermekek egészségére és fejlődésére. Kitért a cukor túlzott fogyasztása által okozott egészségügyi problémákra, és hangsúlyozta, hogy a gyermekek nagy aránya küzd cukorbetegséggel, majd „méregnek” nevezte a cukrot.

Martin Makary, az élelmiszerügyi hivatal vezetője azt hangsúlyozta, hogy a szintetikus színezékek helyett arra ösztönzik a gyártókat, hogy térjenek vissza a természetes színezőanyagokhoz.

Az egészségügyi humán szolgáltatások minisztériuma (Department of Health and Human Services) és az intézményhez tartozó szövetségi Élelmiszer és Gyógyszerügyi Hivatal (Food and Drug Administration) által hozott intézkedés alapján két élelmiszerszínezék (Citrus Red No.2, Orange B) esetében azonnal kezdeményezik az engedély visszavonását, valamint további hat kémiai összetevő élelmiszeriparból való kivonását 2026. végéig írják elő.

Az érintett anyagokat többek között népszerű üdítőkben és gyerekek által reggelire előszeretettel fogyasztott cukrozott gabonakészítményekhez használják.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Trump szerint közel lehet az orosz-ukrán háború lezárása
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:15
Donald Trump szerint a közeljövőben előrelépés történhet az orosz–ukrán háború lezárása ügyében. Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután közlése szerint telefonon egyeztetett Vlagyimir Putyin orosz államfővel.
Nemzetközi Kivonulnának az amerikai csapatok Németországból
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 07:45
Donald Trump fontolóra vette a Németországban állomásozó amerikai haderő létszámának csökkentését – derült ki az elnök szerdai bejelentéséből.
Nemzetközi Az iráni háborút értékelte az amerikai hadügyminiszter, meglepő eredményre jutott
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 06:45
Az amerikai haderő készen áll felújítani az Irán elleni katonai csapásokat – jelentette ki Pete Hegseth hadügyminiszter szerdán.
Nemzetközi A Patrióták is fázhatnak Orbán Viktor veresége miatt – több okból is
Litván Dániel | 2026. április 30. 05:46
Több szempontból is komoly aggodalmat kelthet a Patrióták Európáért frakció soraiban Orbán Viktor bukása. Miközben az Európai Parlament is bekeményítene.
Nemzetközi Félelmetesen drága Trump iráni háborúja
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 19:44
Nagyon sokba kerül a katonai művelet.
Nemzetközi Daniel Freund a Privátbankárnak: „Magyarországnak három hónap alatt kellene három évnyi munkát elvégeznie”
Vámosi Ágoston | 2026. április 29. 18:48
Nem reménytelen a leendő Tisza-kormány küzdelme a Magyarországnak járó több mint tízmilliárd euró RRF-forrásért, de óriási lemaradást kell behoznia az első néhány hónapban. A Privátbankár az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottságának vezetőjét kérdezte arról Strasbourgban, hogy mire számít az új kormány részéről. 
Nemzetközi Jó hírt közölt Magyar Péter: eredményes volt a tárgyalás Ursula von der Leyennel
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:16
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
Nemzetközi Ursula von der Leyen szerint évekig érezhetjük az iráni konfliktus hatásait
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 16:59
A közel-keleti konfliktus következményei hónapokig, sőt akár évekig is érezhetők lehetnek – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén.
Nemzetközi Jóváhagyta az EP az uniós költségvetést
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 16:30
Az Európai Parlament szerdán jóváhagyta az Európai Unió 2024-es költségvetésének végrehajtását, ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy több tagállamban a jogállamiság romlása veszélyezteti az uniós források megfelelő felhasználását.  
Nemzetközi Főhet a feje Magyar Péternek: eljárásokat indított Brüsszel Magyarországgal szemben
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 15:46
Hat kötelezettségszegési eljárás esetében hozott döntést szerdán Magyarországgal szemben az Európai Bizottság.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG