2p

Az ukrajnai rendezésről és a kétoldalú együttműködés folytatásáról tárgyalt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnök és XIV. Leó pápa – közölte szerdán a Kreml sajtószolgálata.

A Moszkvában kiadott tájékoztatás szerint az ukrajnai helyzetről folytatott eszmecsere során Putyin megerősítette: Oroszország érdekelt abban, hogy a békét politikai és diplomáciai úton érjék el. Hangsúlyozta, hogy a válság végleges, igazságos és átfogó megoldásához meg kell szüntetni a kiváltó okait.

Az orosz-ukrán közvetlen tárgyalások isztambuli újrafelvételével kapcsolatban az orosz elnök tájékoztatta a pápát a második fordulóban elért konkrét megállapodásokról, a hadifoglyok és az elesettek holttesteinek cseréjéről. Hangsúlyozta, hogy az orosz fél minden lehetséges intézkedést meg fog hozni annak érdekében, hogy a gyermekeket újraegyesítsék rokonaikkal.

Az elnök elismerését fejezte ki a pápának közreműködési készségéért a válság rendezésében, különösen a Vatikán „depolitizált alapú részvételéért” a sürgető humanitárius kérdések megoldásában. Azt mondta, hogy a „kijevi rezsim” a konfliktus eszkalálására törekszik, és diverzánsakciókat hajt végre az orosz területen található polgári infrastruktúra ellen. Kijelentette, hogy az ukrán fél a napokban szándékos és célzott támadást követett el békés lakosok ellen, ami a nemzetközi jog értelmében egyértelműen terrorizmusnak minősül.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Rengeteg halott és sebesült Kijevben, hiába figyelmeztetett előre Zelenszkij
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 07:23
Csütörtök hajnalban pusztító támadást intéztek az oroszok az ukrán főváros ellen.
Nemzetközi Elképesztő izgalmak a vébén
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 06:33
A házigazdák pedig emberhátrányban nyertek, Anglia is alaposan megizzadt Kongó ellen.
Nemzetközi Háborús bűncselekményként is vizsgálják az Északi Áramlat felrobbantását
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 19:35
Vádat emeltek a robbantások feltételezett vezetője ellen.
Nemzetközi Két település is orosz kézre került Ukrajnában
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 16:23
Harkiv és Zaporizzsja térségében.
Nemzetközi Mélyen Oroszország belsejében csapott le Ukrajna
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 14:36
1300 kilométerre a fronttól.
Nemzetközi Nagyon melegek lettek a világ óceánjai
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 12:20
A bolygó kétharmadát borító óceánok felszíni átlaghőmérséklete júniusban átlagosan 20,98 Celsius-fokot ért el.
Nemzetközi Az orosz hadsereg ismét nagy támadást hajtott végre
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 10:51
Egy Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta valószínűleg lezuhant.
Nemzetközi Drogbárók, luxusszállodák és Trump veje: Mi történik most Albániában?
Vámosi Ágoston | 2026. július 1. 10:21
Tízezrek vonulnak fel minden nap az albán főváros, Tirana utcáin, miután befektetők kisajátítottak egy tengerparti területet. Előbb Donald Trump veje, majd egy milliárdos szír-katari testvérpár luxusszállodát kezdett el építeni, amivel a vagyonosabb turistákat csalogatnák a legnagyobb albán szigetre. De hogyan szerezték meg a telkeket, mi köze az ügyhöz az albán drogbáróknak, és miért csak a Zöldek állnak bele az Európai Parlamentből?
Nemzetközi Kimentettek egy kétéves gyereket a romok alól Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 08:20
680 ezer gyerek szorul humanitárius segítségre.
Nemzetközi Hihetetlen mennyi pénzt keresett Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 07:18
Milliókat keresett ingatlanokból és Trump-témájú termékekből is az amerikai elnök.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG