4p

Ukrajna számára most adódott egy kedvező alkalom a béke elérésére a jelenlegi időszak és az Egyesült Államokban novemberben esedékes félidős választások között – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Sky Newsnak adott interjújában, amelyet az Ukrinform ukrán állami hírügynökség pénteken szemlézett.

Az államfő megerősítette, hogy kész személyesen találkozni és tárgyalni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, és mindent megtesz a béke elérése érdekében, ugyanakkor ismételten leszögezte, hogy Ukrajna nem adja fel területeit. Szerinte az Egyesült Államoknak megvan az ereje ahhoz, hogy véget vessen a háborúnak, de nagyobb nyomást kellene gyakorolnia Moszkvára.

„Én valóban úgy gondolom, hogy az Egyesült Államok még erősebb is, mint amilyennek saját magát gondolja. Ténylegesen képesek nyomást gyakorolni Putyinra. Meg tudják állítani ezt a háborút” – mondta.

Zelenszkij felszólította a washingtoni kormányzatot, hogy szigorítsa a szankciókat az orosz vezetés családtagjaival szemben, valamint biztosítson korszerűbb fegyvereket Ukrajnának, azzal érvelve, hogy csak a fokozott nyomás késztetheti Moszkvát arra, hogy komolyan vegye a tárgyalásokat.

Arra a kérdésre, mennyire áll közel Ukrajna a béke eléréséhez, az elnök azt válaszolta, hogy van egy „ablak” a jelenlegi időszak és az amerikai félidős választások között novemberben. „Most azt gondolom, hogy van esélyünk. A következő hónapok függvénye az, hogy lesz-e esélyünk őszig befejezni a háborút” - jelentette ki.

Volodimir Zelenszkij és felesége, Olena Zelenszka, valamint António Costa, az Európai Tanács elnöke megemlékezésre érkezik a háború ukrán áldozatainak emlékművéhez a kijevi Függetlenség téren 2026. február 24-én, a háború kitörésének negyedik évfordulóján
Volodimir Zelenszkij és felesége, Olena Zelenszka, valamint António Costa, az Európai Tanács elnöke megemlékezésre érkezik a háború ukrán áldozatainak emlékművéhez a kijevi Függetlenség téren 2026. február 24-én, a háború kitörésének negyedik évfordulóján
Fotó: MTI/EPA/PAP/Marcin Obara

Az újságíró azt is megkérdezte Zelenszkijtől, hogy Ukrajna képes lesz-e győzni a háborúban.

„Ez attól függ, mit értenek az emberek győzelem alatt. Először is, az összes, Oroszország által megszállt terület visszaszerzése a mai helyzetben rendkívül nehéz, és túl nagy emberi veszteségekkel járna. De a jó hír az, hogy Oroszország sem képes győzelemre a harctéren. Tehát ők nem győznek, mi pedig nem veszítünk” – válaszolta.

A Donyeck megyei Szlovjanszk és Kramatorszk városok feladására vonatkozó kérdésre az elnök úgy felelt: Kijev számára ez az eshetőség már biztosan túlmegy az elfogadhatóság határán.

„Ez a mi területünk, és számomra hihetetlenül furcsa, miért kellene visszavonulnunk a saját területünkről? Ha kivonulnánk például Szlovjanszkból, abban a pillanatban a most ott tartózkodó 200 ezer ember orosz megszállás alá kerülne. Ki mondta Oroszországnak, hogy ezek az emberek készek oroszokká válni? Ha pedig nem akarnak, akkor megölik őket, vagy a frontra kényszerítik, vagy börtönbe küldik őket” - hangsúlyozta.

Az ukrán elnök irodája pénteken arról tájékoztatott az X-en, hogy Zelenszkij telefonon beszélt Robert Fico szlovák miniszterelnökkel. Az ukrán államfő meghívta a szlovák kormányfőt Ukrajnába, ahol „minden kérdést megvitathatnak”.

Mihajlo Fedorov ukrán védelmi miniszter arról számolt be, hogy az orosz Starlink-terminálok jelének lekapcsolása következtében a valós idejű videóátvitel lehetősége 11-szeresére csökkent. Hangsúlyozta, hogy az Elon Muskkal, valamint a SpaceX-szel kötött ukrán megállapodásokat követően gyakorlatilag teljesen elvágták az orosz csapatokat a Starlink ukrajnai használatának lehetőségétől.

Az Ukrajnát támogató országok úgynevezett Ramstein-találkozóján – amelyet ezen a héten Brüsszelben tartottak meg – a miniszter szavai szerint Kijev „történelmi támogatási költségvetést” kapott a partnerektől.

„Megváltoztattuk a partnerekkel való együttműködés megközelítését. A Ramsteinen bemutattuk a háborús tervünket, majd azokat a projekteket és műveleteket, amelyeket végre kell hajtani. Elmagyaráztuk az összefüggéseket, és azt is, hogy mit nyernek ezzel a partnerek. Jó példa, hogy forrásokat vontunk be drónos rohamalakulatokra, a dandárok drónokkal való ellátásához szükséges alapminimum biztosítására, operatív mélységben alkalmazható drónokra, valamint további Patriot PAC-3 rakétákra a légvédelem számára európai partnereinktől” – sorolta a tárcavezető.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Fico beszélt Zelenszkijjel, működik a csővezeték a szlovák kormányfő szerint
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 17:01
Robert Fico szlovák miniszterelnök pénteken telefonon beszélt Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. A megbeszélések témája a Barátság kőolajvezetéken keresztüli tranzitszállítás volt, ami Szlovákiát és Magyarországot is érinti – közölte maga a szlovák kormányfő az X-en.
Nemzetközi Azonnali menekülésre szólítják fel az amerikaiakat Izraelből
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 15:41
Még ma vegyenek repülőjegyet, ha ki akarnak jutni az országból, írta a követségi dolgozóknak a nagykövet. Bármikor indulhatnak a csapások Irán ellen?
Nemzetközi Márciustól három óra alatt eljuthatunk Belgrádba vonattal
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 14:31
Akár már 26 euórért, azaz jelenlegi árfolyamon mintegy 9800 forintért.
Nemzetközi Nukleáris katasztrófa réme kényszerítette tűzszünetre az oroszokat és az ukránokat
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 10:47
Inkább nem lőnek, nehogy leolvadjon az atomerőmű.
Nemzetközi Mivel kényszerítheti az EU Orbán Viktort vétójának feladására?
Bózsó Péter | 2026. február 27. 10:32
Az orosz agresszió négyéves évfordulóján az EU vezetői Kijevben jártak, hogy kifejezzék szolidaritásukat a megtámadott országgal. Eközben az Európai Tanács elnöke felszólított minden lehetséges eszköz használatára az Európai Uniót zsarolók letörésére – nem is nagyon burkoltan Orbán Viktor kormányára utalva.
Nemzetközi Amíg aludt, kitört egy újabb háború
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 07:03
Pakisztán afganisztáni célpontokat bombázott.
Nemzetközi Óriási uniós forrásokhoz juthat Debrecen, Nyíregyháza és az észak-alföldi régió
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 20:05
Eastinvest néven új eszközt jelentett be az Európai Bizottság: 10 530 milliárd forintnyi uniós forrást adnak az Oroszországgal, Belarusszal és Ukrajnával határos uniós térségeknek. Magyarországon az észak-alföldi régió kaphat az új keretből. 
Nemzetközi Több mint 90 ezer embert nyilvánítottak eltűntnek Ukrajnában
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 18:11
Az ukrán légierő szóvivője arról beszélt, hogy februárban már hetedik alkalommal érte orosz rakéta- és dróntámadás az ukrán városokat és az energetikai infrastruktúrát. A területfejlesztési miniszter célzott terrorról beszélt.
Nemzetközi Bekérette a magyar nagykövetség ügyvivőjét az ukrán külügyminisztérium
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 17:21
Szijjártó Péter követelte az ukrán kormánytól, hogy azonnal indítsák újra a kőolajszállítást a Barátság vezetéken, és azt is elmondta: az ukrán külügyminisztérium bekérette a kijevi magyar nagykövetség ügyvivőjét.
Nemzetközi Többszintes lakóházakat és családi házakat is ért orosz légicsapás Ukrajna-szerte
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 16:24
Több száz drón és több tucat rakéta érkezett Oroszország felől Ukrajna légterébe csütörtökre virradóra. Kijev, Harkiv és Zaporizzsja is a célpontok között volt, a támadásban lakóházak, gázvezeték és egy bevásárlóközpont is megsérült. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG