2p

A szerdán egy lőfegyveres merényletben életveszélyes sérüléseket szerzett Robert Fico miniszterelnök a szlovák liberális sajtó kormánypolitikusokkal szembeni hangulatkeltésére hivatkozva nem sokkal az áprilisban megtartott államfőválasztás után egy várható tragédiára figyelmeztetett - derült ki a kormányfő közösségi profilján közzétett bejegyzéséből, amelyet a szlovák sajtó is idézett.

"Az utcákon trágár módon szidják a kormánypolitikusokat, és én már azt várom, hogy ez a frusztráció, amelyet a Denník N, a Sme és az Aktuality gerjeszt, mikor torkollik valamelyik vezető kormánypolitikus meggyilkolásába. És ezzel most nem túlzok egy cseppet sem" - írta Robert Fico egy az államfőválasztás után közzétett Facebook bejegyzésében.

A szlovák miniszterelnök ezekkel a mondatokkal a szlovák sajtó államfőválasztást követően megjelent véleményáradatára utalt, amely a kormánykoalíció államfőjelöltjének, Peter Pellegrininek a győzelmét követte. Arra, hogy a szlovák miniszterelnök ellen szerdán elkövetett merénylet összefüggésben lehetett az államfőválasztás eredményével, szerdán Sutaj Estok belügyminiszter is utalt, amikor bejelentette: politikai motivációjú merénylet történt, amelynek gyökerei az államfőválasztásig nyúlnak vissza.

A támadás feltételezett elkövetője - egy 71 éves férfi -, szerdán, miután a rendőrség letartóztatta, a TA3 hírtelevíziónak nyilatkozva a tette okait tudakoló kérdésre azt válaszolta: nem értett egyet a kormány politikájával, majd ezt kifejtve a kormány több olyan döntését említette, amelyeket hangsúlyosan negatív színben tárgyalt a progresszív pozsonyi sajtó.

A szlovák kormányhivatal sajtóosztálya csütörtökön közölte: a miniszterelnök ellen szerdán Nyitrabányán (Handlová) elkövetett merénylet miatt délelőtt rendkívüli ülést tart Pozsonyban a Biztonsági Tanács (BRSR). A szlovák belügyminiszter pedig már szerdán bejelentette: fokozott biztonsági intézkedéseket vezetnek majd be a merénylettel összefüggésben.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Botrányos ügy miatt távozhat a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 15:54
Szexuális zaklatás miatt függesztették fel.
Nemzetközi Félelmetesen sok pénzt költenek fegyverkezésre az atomhatalmak
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 13:52
Másodpercenként 3768 dollár.
Nemzetközi Csaknem megduplázódott a globális chipértékesítés áprilisban
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 11:29
Már a tizennegyedik egymást követő hónapban nőttek a globális félvezető-eladások havi szinten.
Nemzetközi Itt az első vb-botrány: Trump országa nem engedte beutazni az afrikai sztárbírót
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 10:21
Nem kapott beutazási vízumot az Egyesült Államokba a csütörtökön kezdődő labdarúgó-világbajnokság szomáliai játékvezetője, Omar Abdulkadir Artan. Emiatt kénytelen kihagyni a vb-t.  
Nemzetközi Putyin brutális dróncsapásokat küldött az ukrán városokra
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 09:57
A légvédelem 146 drónt hatástalanított.
Nemzetközi Dél-Koreában nyoma sincs válságnak, rég pörgött így a gazdaságuk
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 08:59
A kivitel 5,9 százalékkal ugrott meg.
Nemzetközi A Pentagon kőkemény döntést hozott
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 08:15
A Pentagon feketelistájára idén eddig 15 kínai válallat került föl.
Nemzetközi Irán és Izrael megint megállapodott
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 07:55
A Fehér Ház szerint Trump felhívta Netanjahut.
Nemzetközi Zelenszkij egy királyt hívna meg Ukrajnába
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 06:56
A király akár még az idén eleget tehet a kijevi meghívásnak.
Nemzetközi Most az Egyesült Államoknak szúrt oda Oroszország
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 19:45
Az Egyesült Államok sajnos nem mutat érdeklődést az Anchorage-ban elért megállapodáshoz való visszatérés iránt – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn Moszkvában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG