4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Az elnökválasztás május 4-ére kitűzött első fordulója előtt egy hónappal április 4-én kezdődik és csak május 3-án ér véget a választási kampány.

A választási menetrendről szóló határozatot kedden fogadta el a bukaresti kormány. A határozatot ismertető Mihai Constantin kormányszóvivő közlése szerint az államelnökjelöltek március 15-éig jegyezhetik be jelöltségüket – írta a News.ro, amit az MTI ismertet.

Romániában a szavazás május 4-én 7 és 21 óra között zajlik. Azok a választópolgárok, akik 21 órakor még a szavazóhelyiségben vannak, vagy sorban állnak előtte, legkésőbb 23 óra 59 percig voksolhatnak.

A román elnökválasztás megsemmisített tavalyi első fordulójának megyei nyertesei
A román elnökválasztás megsemmisített tavalyi első fordulójának megyei nyertesei
Fotó: Román Választási Iroda

A külföldi voksolás három napig tart 7 és 21 óra között, és május 2-án kezdődik. Az első két napon a 21 órakor a szavazóhelyiségben tartózkodó vagy előtte sorban álló választópolgárok legkésőbb éjfélig szavazhatnak. A harmadik napon 21 órakor bezárják az urnákat, ha ez nem haladja meg a román idő szerinti 21 órát. Román idő szerint 21 órakor valamennyi szavazókör bezár, a külföldiek is – hangsúlyozta a kormányszóvivő.

Második forduló

Amennyiben egyik államelnökjelölt sem szerzi meg a névjegyzékben szereplő választók több mint felének támogatását, május 18-án második fordulót tartanak, amely az első fordulóban alkalmazott menetrend szerint zajlik.

A román kormány keddi ülésén az időközi önkormányzati választások menetrendjét is jóváhagyta: 18 településen és Bihar megyében tartanak időközi választást. A partiumi megyében a szenátori mandátumot szerzett, majd a szenátus elnökévé választott Ilie Bolojan helyére választanak tanácselnököt.

A jelöléseket április 14-éig fogadják, a választási kampány április 19-én kezdődik és május 3-án zárul. Bihar megyében – szükség esetén – május 18-án tartják meg a második fordulót.

Több romániai község mellett május 4-én Zilahon is időközi választásokat tartanak, miután a júniusban megválasztott polgármester, a szociáldemokrata Ionel Ciunt parlamenti képviselői mandátumot szerzett.

A botrányhős Calin Georgescu vajon újra elnökjelölt lesz?
A botrányhős Calin Georgescu vajon újra elnökjelölt lesz?
Fotó: Facebook / Calin Georgescu

Calin Georgescura szavaznának a legtöbben

Ismét a tavalyi érvénytelenített államfőválasztás első fordulójában legtöbb szavazatot szerzett Calin Georgescura szavaznának a legtöbben Romániában, ha jövő vasárnap tartanák a megismételt államfőválasztást – derül ki egy kedden ismertetett friss felmérésből.

A CURS közvélemény-kutató intézet honlapján közzétett, nem párt által rendelt felmérés szerint Georgescu a megismételt választások első fordulójában a szavazatok 37 százalékát kapná meg.

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) által is támogatott független jelöltet Bukarest főpolgármestere, a szintén függetlenként induló Nicusor Dan követi, akire a megkérdezettek 21 százaléka voksolna. A bukaresti kormánykoalíció közös államfőjelöltje, Crin Antonescu a voksok 18 százalékát kapná.

A tavaly decemberi második fordulóba bejutott Elena Lasconira, a Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) elnökére a megkérdezettek 7, az SOS Romania párt elnökére, Diana Sosoacára 4 százaléka voksolna. A megkérdezettek 13 százaléka mondta azt, hogy a felsoroltakon kívüli jelöltre adná a voksát.

Az adatok szerint a második fordulóban Georgescura a megkérdezettek 38, Antonescura 25, Danra 17 százaléka voksolna.

És ha eltiltják?

A CURS felmérése arra az eshetőségre is kiterjed, ha Calin Georgescut eltiltják az államfőválasztáson való indulástól. Ez esetben George Simion AUR-elnök lenne a favorit, a megkérdezettek 25 százaléka szavazna rá. Őt Nicusor Dan követné a sorban 24, majd Crin Antonescu 23 százalékos támogatottsággal.

A felmérés során a megkérdezettek 56 százaléka mondta azt, hogy „nagyon érdekli” az államfőválasztás, 76 százalék pedig biztosan elmegy szavazni.

A CURS telefonos felmérése január 21-25. között készült 1100 fős mintán, 3 százalékos hibahatárral.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 19:50
A lengyel alkotmánybíróság helyzetének megoldását annak kell kezdeményeznie, aki a testület válságát okozta, vagyis Donald Tusk kormányfőnek, a kormánynak, és szerepet kell vállalnia benne a parlamentnek is – jelentette ki Rafal Leskiewicz államfői szóvivő hétfőn a Polsat News kereskedelmi hírtelevízióban.
Nemzetközi Szabotázsakciótól tartanak Lengyelországban
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:14
Szabotázsakciók veszélye miatt megelőző műveletet indított a lengyel rendőrség a kalinyingrádi orosz exklávéval közös határnál – erősítette meg Marek Boron rendőrfőkapitány hétfőn az RMF FM kereskedelmi rádióban.
Nemzetközi Kiderült, hová utazik legközelebb Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 13:52
Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődött a hétfői parlamenti ülés.
Nemzetközi 53 százalékot szerzett az Egyetemista Lista Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:28
A szavazatok 53,01 százalékát szerezte meg az Egyetemista Lista az október 25-i előrehozott szerbiai parlamenti választáson. Az Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök nevével fémjelzett Egyesült Szerbia 38,98 százalékot kapott a választási bizottság hétfőre virradóra közzétett, teljes feldolgozottságú adatai szerint.
Nemzetközi Megkezdődik az ENSZ nyugat-szaharai békefenntartó missziójának felszámolása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:53
Harmincöt év után véget ér az ENSZ nyugat-szaharai békefenntartó missziója, mert a Biztonsági Tanács nem hosszabbította meg a megbízatását. António Guterres főtitkár vasárnap jelentette be, hogy november 1-jével megkezdődik a misszió felszámolása.
Nemzetközi Netanjahu az amerikai választások után folytatná az Irán elleni csapásokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:32
Az Irán elleni légicsapások lehetőségéről és időzítéséről tárgyalt telefonon Donald Trump amerikai elnök és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az Axios értesülése szerint. Az amerikai hírportál egy amerikai és egy izraeli forrásra hivatkozva számolt be az egyeztetésről.
Nemzetközi Enyhülni látszik a kereskedelmi feszültség az Egyesült Államok és Kanada között
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 06:42
Közelebb került egymáshoz Washington és Ottawa az új kereskedelmi megállapodás előkészítésében Donald Trump amerikai elnök és Mark Carney kanadai miniszterelnök szerint. A két vezető hétvégi egyeztetése után a tárgyalóküldöttségek a következő hetekben folytatják a részletek kidolgozását.
Nemzetközi Két lövedék talált el egy tartályhajót a Perzsa-öbölben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 06:21
Két, egyelőre nem azonosított lövedék csapódott egy tartályhajóba hétfőn a Perzsa-öbölben – közölte a brit tengeri hajózási biztonsági hatóság, az UKMTO. A támadásban senki nem sérült meg, és környezeti károkról sem érkezett jelentés.
Nemzetközi Kiderült: a pilóták közel negyede úgy repül, hogy túl fáradt
Kormos Olga | 2026. november 1. 16:58
Négyből három pilóta azt mondja, előfordult már, hogy pár percre bealudt a pilótafülkében repülés közben.
Nemzetközi Ki lesz az új izraeli kormányfő?
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 16:22
Jichák Herzog izraeli államelnök várhatóan minden pártvezetőt megkérdez majd, hogy kit javasolnak miniszterelnöknek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG