2p

Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma felfüggeszti a Kanadával folytatott katonai együttműködés egy részét a két ország közötti növekvő feszültségek miatt – jelentette be hétfőn egy magas rangú tisztviselő, aki azzal vádolta meg Ottawát, hogy nem teljesíti védelmi kötelezettségvállalásait.

Elbridge Colby amerikai hadügyminiszter-helyettes az X közösségi oldalon közölte, hogy az Egyesült Államok felfüggeszti a Védelmi Állandó Közös Testület keretében folyó munkát, mivel Kanada nem tett eleget vállalásainak a védelmi politika terén.

„Többé nem tudjuk elkerülni a retorika és a valóság közötti szakadékot”

- írta Colby.

A kétoldalú védelmi testületet 1940-ben hozták létre a két szomszédos ország közötti biztonsági és védelmi kérdések koordinálására. Tagjai között mindkét ország magas rangú katonai és kormányzati képviselői találhatók.

Colby szerint Kanadának többet kellene befektetnie saját katonai képességeibe. „Csak a saját védelmi képességeinkbe való befektetéssel lehet biztosítani az amerikaiak és a kanadaiak biztonságát és jólétét” – írta.

Bejegyzésében Colby hivatkozott Mark Carney kanadai miniszterelnöknek januárban a davosi Világgazdasági Fórumon elhangzott beszédére. A széles körben figyelmet keltő beszédében Carney kijelentette, hogy az Egyesült Államok által vezetett globális rend a nagyhatalmi versengés és a szabályokon alapuló együttműködés eróziója miatt szétesőben van.

Donald Trump amerikai elnök akkor hevesen reagált a beszédre. Az Egyesült Államok és Kanada közötti kapcsolatok romlottak, mióta Trump 2025 januárjában visszatért hivatalába. A kereskedelmi vámok emelése mellett a kapcsolatokat Trump ismételt kijelentései is megterhelték, miszerint Kanadát az Egyesült Államok 51. államává kívánja tenni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Futball-vb: stoplis cipőket loptak a torna egyik esélyesétől
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 12:31
Az amerikai rendőrség két gyanúsítottat őrizetbe vett Kansas Cityben azzal a gyanúval, hogy ők lopták el a világbajnokságon szereplő angol labdarúgó-válogatott játékosainak stoplis cipőit.
Nemzetközi Nem az az igazán izgalmas, hogyan lőtték le az amerikai Apache-ot, hanem az, mivel mentették ki a pilótákat
Litván Dániel | 2026. június 13. 10:16
Megmutatta az amerikai haditengerészet, hogy nekik is vannak érdekes új kütyüjeik.
Nemzetközi Lecsapott az amerikai hadsereg a Hormuzi-szorosnál
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 09:51
Az Egyesült Államok megsemmisített több iráni drónt, amely a Hormuzi-szoroson áthaladó hajókat vette célba – jelentette be szombaton az amerikai Középső Parancsnokság (CENTCOM).
Nemzetközi Futball-vb: negyed óra hiányzott a hőstetthez a bosnyákoknak
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 08:11
Bosznia-Hercegovina egészen a 78. percig vezetett a társházigazda Kanada ellen, de végül be kellett érnie egy döntetlennel. A nap másik mérkőzésén a szintén társházigazda Egyesült Államok hengerelt Paraguay ellen.  
Nemzetközi Nagy bejelentést tett Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 07:41
Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért. A korábban szakértői szintű megállapodást politikai szinten is jóváhagyták.
Nemzetközi Órákon belül bevetheti Putyin az Oresnyiket?
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:05
Putyin belátható időn belül készülhet valamire egy nukleáris töltetű, gyilkos fegyverrel. 
Nemzetközi Nem csak nálunk kongathatják meg a vészharangot
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 16:24
Magyarországhoz hasonlóan csökkent a lakosság száma az első negyedévben Csehországban is.
Nemzetközi Forró pillanatok várhatnak Trumpra
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 16:07
Hétfőn kezdődik a G7-országok csúcstalálkozója a franciaországi Evianban, amelyen az európaiak megpróbálják majd áthidalni a távolságot az amerikai elnökkel a közel-keleti és ukrajnai háborúkkal kapcsolatban is.
Nemzetközi Vasárnap befejeződhet az iráni háború?
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 15:41
A Reuters szerint a felek a svájci Genfben írhatják alá a békemegállapodást.
Nemzetközi Újraindul a hidroplánforgalom a szerelmesek városából
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 13:41
Hosszú idő után újra kétéltű repülőgép (hidroplán) száll fel szombaton a velencei lagúnából, az első ilyen járat a Lido és a horvátországi Losinj-sziget között közlekedik – számolt be róla a La Repubblica olasz napilap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG