2p

Szigorított a francia kormány, a legmagasabb szintre emelték a terrorkészültséget.

Gabriel Attal francia miniszterelnök vasárnap este bejelentette, hogy "a legmagasabb szintre emeli" Franciaországban a biztonsági készültséget az orosz főváros melletti Krasznogorszkban péntek este elkövetett merényletet követően, amelyet az Iszlám Állam dzsihadista szervezet vállalt magára.

Tekintettel arra, hogy az Iszlám Állam vállalta a felelősséget a támadásért, és a fenyegetésekre, amelyek hazánkat sújtják, úgy döntöttünk, hogy a legmagasabb szintre emeljük a Vigipirate biztonsági készültséget: a merényletveszélyi riasztásra - írta a kormányfő az X közösségi oldalon a védelmi tanács ülését követően, amelyet a francia elnöki hivatalban hívott össze Emmanuel Macron államfő.

Aggódnak a franciák.
Aggódnak a franciák.
Fotó: Pixabay

A miniszterelnöki hivatal az AFP hírügynökséget arról tájékoztatta, hogy az Iszlám Állam megfenyegette Franciaországot, és a közelmúltban európai országokban, egyebek mellett Franciaországban és Németországban meghiúsított több merényletterv mögött is a dzsihadista szervezet áll. A biztonsági készültséget januárban csökkentették másodfokúra a legmagasabb szintről, amelyet azután hirdetett ki a kormány, hogy október 13-án egy dzsihadista megölte volt tanárát az észak-franciaországi Arras egyik gimnáziumában.

A legmagasabb biztonsági készültséget általában akkor vezeti be határozott időre a kormány, amikor közvetlen a merényletveszély, vagy már megtörtént a támadás. A rendkívüli terrorkészültség a kulcsfontosságú infrastruktúrák, közintézmények és nagyobb események fokozott védelmét, valamint a lakosság figyelmeztetését, tájékoztatását foglalja magában.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Trump megszólalt: Irán lelőhetett egy amerikai helikoptert?
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 19:28
Az elnök kijelentése messzire vezethet.
Nemzetközi A futballsiker alkímiája, avagy mit tanulhatunk Horvátországtól és Uruguaytól?
Wéber Balázs | 2026. június 9. 19:06
Hogyan lehetséges az, hogy miközben olyan kis országok, mint Horvátország és Uruguay hosszú ideje kiemelkedően sikeresek a futballban, Magyarország már négy évtizede képtelen kijutni a világ legjelentősebb sporteseményére? A siker elsősorban nem a pénzen múlik – annál inkább a futballkultúrán, a tehetségen, a nevelésen és a mentalitáson. Nagyító alatt ezúttal a siker kulcsa a legnépszerűbb sportágban.
Nemzetközi Súlyos izraeli légicsapás történt Libanonban
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 17:48
Legalább kilenc halottról szólnak a hírek.
Nemzetközi Újabb izraeli minisztert tiltottak ki Franciaországból
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 16:31
Már a második izraeli kormánytag ellen foganatosítanak ilyen intézkedést.
Nemzetközi Botrányos ügy miatt távozhat a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 15:54
Szexuális zaklatás miatt függesztették fel.
Nemzetközi Félelmetesen sok pénzt költenek fegyverkezésre az atomhatalmak
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 13:52
Másodpercenként 3768 dollár.
Nemzetközi Csaknem megduplázódott a globális chipértékesítés áprilisban
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 11:29
Már a tizennegyedik egymást követő hónapban nőttek a globális félvezető-eladások havi szinten.
Nemzetközi Itt az első vb-botrány: Trump országa nem engedte beutazni az afrikai sztárbírót
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 10:21
Nem kapott beutazási vízumot az Egyesült Államokba a csütörtökön kezdődő labdarúgó-világbajnokság szomáliai játékvezetője, Omar Abdulkadir Artan. Emiatt kénytelen kihagyni a vb-t.  
Nemzetközi Putyin brutális dróncsapásokat küldött az ukrán városokra
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 09:57
A légvédelem 146 drónt hatástalanított.
Nemzetközi Dél-Koreában nyoma sincs válságnak, rég pörgött így a gazdaságuk
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 08:59
A kivitel 5,9 százalékkal ugrott meg.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG