3p

Horvátország súlyos tűzvédelmi készül, miután az év eleje óta hússzal több tűzesetet jelentettek, és hetvenre nőtt a leégett terület nagysága a tavalyi azonos időszakához képest.

A horvát közszolgálati televíziónak (HRT) nyilatkozva Slavko Tucakovic országos tűzoltóparancsnok közölte: idén április 30-ig 5061 hektárnyi terület égett le az országban. A főparancsnok hozzátette, hogy a szezon már az év első hónapjaiban is megterhelőbbnek bizonyult a tavalyinál: míg 2025 azonos időszakában öt alkalommal kellett bevetni a légi tűzoltó erőket, idén már tizenkilencszer volt szükség a bevetésükre.

Tucakovic szerint a nyári tűzvédelmi szezonra való felkészülés az utolsó szakaszába ért. Mint mondta, országszerte rendszeres gyakorlatokat és továbbképzéseket tartanak, folyik a légi egységek felkészítése, valamint a terep megszervezése és a tűzoltók rendes, illetve rendkívüli átcsoportosításának tervezése is.

Kiemelte az erdőterületek, a tűzvédelmi sávok és az erdei utak karbantartásának fontosságát. Példaként említette a Krka Nemzeti Parkban végzett munkát, mint négyezer köbméter faanyag eltávolítását utak járhatóvá tétele, egyúttal a tűzveszélyes nagyobb csökkentése érdekében.

Idén még több tűzeset lehet, mint tavaly
Idén még több tűzeset lehet, mint tavaly
Fotó: Privátbankár / Dobos Zoltán

A HRT beszámolója szerint idén is megrendezik a Biztonság 26 elnevezésű tűzoltógyakorlatot két helyszínen: Karlovac megyében egy vasúti balesetet szimulálnak, az Ucka-alagút térségében pedig több mentőszolgálat és a légi egységek együttműködését tesztelik. Tucakovic május elején a Split közelében fekvő vucevicai tűzoltó-oktatási központban 22 esetben adott át tűz erdőtüzek oltására szolgáló felszerelést. Ezek egy 30 millió eurós országos felszerelés-beszerzési projekt részét képezik, amelynek keretében 10 224 tűzoltót látnak el.

A főparancsnok közölte még, hogy 2026-ban és 2027-ben összesen 78 erdei tűzoltó járművet gyártanak le a hazai tűzoltószövetségek számára. Split-Dalmácia megyében a szezonban mintegy 1700 tűzoltót állítanak készenlétbe. Horvátországban június 1-jétől általános tilalom lép életbe a szabadtéri tűzásra, de Tucakovic szerint ha az időjárási és tűzvédelmi körülmények a mostanihoz hasonlóan alakulnak, a korlátozásokat korábban is bevezethetik. Hozzátette: erre idén már volt példa, különösen Sibenik-Knin megyében, ahol a nagyobb tüzek miatt a főszezon előtt figyelmeztetni kellett a lakosságot, és korábban kellett elrendelni a tűzgyújtási tilalmat.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Futball-vb: stoplis cipőket loptak a torna egyik esélyesétől
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 12:31
Az amerikai rendőrség két gyanúsítottat őrizetbe vett Kansas Cityben azzal a gyanúval, hogy ők lopták el a világbajnokságon szereplő angol labdarúgó-válogatott játékosainak stoplis cipőit.
Nemzetközi Nem az az igazán izgalmas, hogyan lőtték le az amerikai Apache-ot, hanem az, mivel mentették ki a pilótákat
Litván Dániel | 2026. június 13. 10:16
Megmutatta az amerikai haditengerészet, hogy nekik is vannak érdekes új kütyüjeik.
Nemzetközi Lecsapott az amerikai hadsereg a Hormuzi-szorosnál
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 09:51
Az Egyesült Államok megsemmisített több iráni drónt, amely a Hormuzi-szoroson áthaladó hajókat vette célba – jelentette be szombaton az amerikai Középső Parancsnokság (CENTCOM).
Nemzetközi Futball-vb: negyed óra hiányzott a hőstetthez a bosnyákoknak
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 08:11
Bosznia-Hercegovina egészen a 78. percig vezetett a társházigazda Kanada ellen, de végül be kellett érnie egy döntetlennel. A nap másik mérkőzésén a szintén társházigazda Egyesült Államok hengerelt Paraguay ellen.  
Nemzetközi Nagy bejelentést tett Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 07:41
Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért. A korábban szakértői szintű megállapodást politikai szinten is jóváhagyták.
Nemzetközi Órákon belül bevetheti Putyin az Oresnyiket?
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:05
Putyin belátható időn belül készülhet valamire egy nukleáris töltetű, gyilkos fegyverrel. 
Nemzetközi Nem csak nálunk kongathatják meg a vészharangot
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 16:24
Magyarországhoz hasonlóan csökkent a lakosság száma az első negyedévben Csehországban is.
Nemzetközi Forró pillanatok várhatnak Trumpra
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 16:07
Hétfőn kezdődik a G7-országok csúcstalálkozója a franciaországi Evianban, amelyen az európaiak megpróbálják majd áthidalni a távolságot az amerikai elnökkel a közel-keleti és ukrajnai háborúkkal kapcsolatban is.
Nemzetközi Vasárnap befejeződhet az iráni háború?
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 15:41
A Reuters szerint a felek a svájci Genfben írhatják alá a békemegállapodást.
Nemzetközi Újraindul a hidroplánforgalom a szerelmesek városából
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 13:41
Hosszú idő után újra kétéltű repülőgép (hidroplán) száll fel szombaton a velencei lagúnából, az első ilyen járat a Lido és a horvátországi Losinj-sziget között közlekedik – számolt be róla a La Repubblica olasz napilap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG