1p

Benyújtotta lemondását Alberto Otárola perui miniszterelnök, miután a múlt hétvégén kiszivárgott egy olyan hangfelvétel, amelyen feltehetően az hallható, hogy tisztességtelen módon próbált befolyásolni kormányzati szerződéseket - közölte a helyi média.

Otárola kijelentette, hogy a felvétel 2021-ben készült, amikor még nem volt miniszterelnök, és politikai ellenfelei manipulálták felvételt. A kormányfő tagadta a korrupciós vádakat.

A hangfelvételen Otárola egy nővel beszélget, arról, hogy miképpen nyújthatna neki segítséget jövedelmező kormányzati szerződések megszerzésében. Sajtóértesülések szerint a nő két nagy összegű szerződést is kapott a védelmi minisztériumban végzett munkájával kapcsolatban, összesen 53 ezer sol ( körülbelül 5 millió forint) értékben. Otárola 2022-ig volt védelmi miniszter.

A hangfelvételen a BBC beszámolója szerint Alberto Otárola szerelmet vall a 25 éves Yaziré Pinedónak, és arra kéri, küldje el az önéletrajzát.

(MTI)

Címkék: Nemzetközi Peru

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Amerika megint megtámadta Iránt – záporoztak a rakéták
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 06:11
Önvédelemnek nevezték a közel-keleti ország ellen indított újabb támadássorozatot, egy amerikai gépet ért támadást követően.
Nemzetközi Nem csak az Orbán-kormányokhoz szökött politikusok aggódhatnak az új kormány által indított eljárások miatt
Litván Dániel | 2026. június 10. 05:44
Nem teljesen egyforma az Orbán-kormányok alatt Magyarországon menedéket kapott politikusok helyzete. Nikola Gruevszki ügyében Sulyok Tamásnak, a két lengyel politikus esetében több tisztviselőnek és politikusnak is lehet elszámolnivalója. De milyen eljárás zajlik, és mi lehet ennek az eredménye? Lattmann Tamás nemzetközi jogászt is megkérdeztük.
Nemzetközi Trump megszólalt: Irán lelőhetett egy amerikai helikoptert?
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 19:28
Az elnök kijelentése messzire vezethet.
Nemzetközi A futballsiker alkímiája, avagy mit tanulhatunk Horvátországtól és Uruguaytól?
Wéber Balázs | 2026. június 9. 19:06
Hogyan lehetséges az, hogy miközben olyan kis országok, mint Horvátország és Uruguay hosszú ideje kiemelkedően sikeresek a futballban, Magyarország már négy évtizede képtelen kijutni a világ legjelentősebb sporteseményére? A siker elsősorban nem a pénzen múlik – annál inkább a futballkultúrán, a tehetségen, a nevelésen és a mentalitáson. Nagyító alatt ezúttal a siker kulcsa a legnépszerűbb sportágban.
Nemzetközi Súlyos izraeli légicsapás történt Libanonban
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 17:48
Legalább kilenc halottról szólnak a hírek.
Nemzetközi Újabb izraeli minisztert tiltottak ki Franciaországból
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 16:31
Már a második izraeli kormánytag ellen foganatosítanak ilyen intézkedést.
Nemzetközi Botrányos ügy miatt távozhat a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 15:54
Szexuális zaklatás miatt függesztették fel.
Nemzetközi Félelmetesen sok pénzt költenek fegyverkezésre az atomhatalmak
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 13:52
Másodpercenként 3768 dollár.
Nemzetközi Csaknem megduplázódott a globális chipértékesítés áprilisban
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 11:29
Már a tizennegyedik egymást követő hónapban nőttek a globális félvezető-eladások havi szinten.
Nemzetközi Itt az első vb-botrány: Trump országa nem engedte beutazni az afrikai sztárbírót
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 10:21
Nem kapott beutazási vízumot az Egyesült Államokba a csütörtökön kezdődő labdarúgó-világbajnokság szomáliai játékvezetője, Omar Abdulkadir Artan. Emiatt kénytelen kihagyni a vb-t.  
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG