3p

Déli szomszédunk kihasználja a válságos helyzetet, s háborús felárat szed a hazánkba szállított kőolaj után – fejtette ki a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön New Yorkban.

A külgazdasági és külügyminiszter az Adria kőolajvezeték kapacitásával kapcsolatos ellentmondó jelentések ügyében arról számolt be, hogy Magyarország sokkal több földgázt és kőolajat tudna behozni Horvátországból, mint amennyit a szomszédos ország energetikai infrastruktúrája ma lehetővé tesz, annak a fejlettségi szintje ugyanis jóval elmarad hazánkétól – ismerteti az MTI.

„Az alacsonyabb fejlettségi színvonal oda vezet, hogy nem lehet Horvátországra alapozni Magyarország energiabiztonságát. Ha csak Horvátországon keresztül tudunk kőolajat szállítani Magyarországra, akkor azon a vezetéken nem lehet annyi kőolajat szállítani, amennyi szükséges Magyarország és Szlovákia zavartalan ellátásához” – figyelmeztetett.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sarkosan fogalmazott New Yorkban
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sarkosan fogalmazott New Yorkban
Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

„Múlt héten, szeptember 17-én is zajlott egy teszt, ami azt bizonyította be, hogy az Adria kőolajvezeték hosszú távon, szünet nélkül, nagy nyomáson, nagy mennyiségű kőolajat egész egyszerűen nem képes szállítani” – tette hozzá. Szijjártó Péter ezért hangsúlyozta, hogy erre alapozni a magyar ellátást rendkívül veszélyes, kockázatos és felelőtlen lépés lenne.

Nyerészkedés

„Ráadásul azt is látni kell sajnos, hogy a horvátok nyerészkednek rajtunk. A horvátok nyerészkednek a háborús helyzeten. A horvátok most is háborús felárat szednek tőlünk, hiszen a háború kitörése óta a horvátok a kőolajvezetéken a tranzitszállításnak a díját az európai benchmarkok ötszörösére emelték fel” – húzta alá. „A horvátok tehát kihasználják a helyzetet, hogy háború van, s kihasználják azt, hogy Magyarországnak szüksége van adott esetben az Adria vezetéken érkező kőolajra, és háborús felárat szednek rajtunk” – folytatta.

„És mi nem vagyunk hajlandók a horvátok profitéhségének kitenni a rezsicsökkentés eredményeit” – szögezte le.

A miniszter végül arra is kitért, hogy Horvátország az elmúlt években az esetek többségében nem volt tisztességes Magyarországgal szemben az energiaszállítások terén. „Gondoljunk csak bele, a Mol nyert egy választott bírósági pert néhány évvel ezelőtt, amelynek nyomán jelenleg 270 millió dollárral tartozik a Molnak a horvát állam. Ez egy bírósági ítéleten alapuló tartozás, amelyet a horvát állam mind a mai napig nem rendezett” – emlékeztetett.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Trump megnyugtató kijelentést tett az iráni háborúról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:48
Nem tervezi atomfegyver bevetését.
Nemzetközi Tűzszünetet kért Putyintól a pápa
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:17
A beszélgetésről a Kreml és a Vatikán is beszámolt.
Nemzetközi Orbán Anita már novemberben tárgyalhat az ukránokkal
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 15:29
Folyik a kapcsolatok javítása.
Nemzetközi Zelenszkij elárulta, hogy eljönne-e Budapestre Magyar Péterhez
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:34
Ukrajna és Magyarország közeledik egymáshoz, és a két ország kapcsolatában előrelépés tapasztalható – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben pénteken, Magyar Péter miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.
Nemzetközi Zelenszkij napokon belül megjelenhet Budapesten?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:33
Az évfordulós megemlékezésre érkezhet az ukrán elnök.
Nemzetközi Magyar Péter elárulta, miről állapodott meg Zelenszkijjel
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:13
Az EU-csúcs mellett tárgyalt a magyar miniszterelnök és az ukrán államfő.
Nemzetközi Kaja Kallas szerint Moszkva nem akar békét kötni, újabb lépésekre készül az EU
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:08
Újabb szankciós csomagon dolgozik az Európai Unió, hogy tovább növelje az Oroszországra nehezedő nyomást az ukrajnai háború lezárása érdekében. Kaja Kallas uniós külügyi főképviselő szerint Moszkva továbbra sem mutat hajlandóságot a béketárgyalásokra, miközben Ukrajnának sürgős katonai és pénzügyi támogatásra van szüksége a közelgő tél előtt.
Nemzetközi Trump szerint Zelenszkij már az ukrajnai béke akadályává vált
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 06:58
Donald Trump amerikai elnök szerint Volodimir Zelenszkij ukrán államfő nehezebb tárgyalópartner, mint Vlagyimir Putyin orosz elnök, és egyre inkább akadályozza az ukrajnai háború lezárását. Az amerikai elnök úgy véli, hogy a békemegállapodás akár Zelenszkij részvétele nélkül is létrejöhet.
Nemzetközi Aggasztó figyelmeztetés érkezett az EU-tól az energiaárak miatt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:43
Olcsóbb áramot és kisebb terheket kaphatnak a fogyasztók az EU új terve alapján.
Nemzetközi Putyin odaszúrt Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:26
Az orosz elnök szerint előbb kellett volna gondolkodni a támadásokon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG