3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A külgazdasági és külügyminiszter azt mondta, hogy most először nyíltan kimondták az európai uniós külügyi tanács ülésén, hogy a közösség nem áll készen a békére. Eközben az Európai Bizottság bejelentette, hogy 145 millió euró értékben küld humanitárius segélyt Ukrajnának. Az ukrajnai menekülteket befogadó Moldovát pedig 8 millió euróval támogatja.

Szijjártó Péter az európai uniós külügyi tanácsülés szünetében tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a brüsszeli  találkozón rendkívül durva dolgok történtek. A tárcavezető szerint többek szájából is elhangzott, hogy az EU nem áll készen a békére. „Ennek nyílt kimondása ma először történt meg” – fogalmazott Szijjártó. Hogy itt pontosan kikre gondolt, arról nem beszélt a tárcavezető.

A külgazdasági és külügyminiszter szerint az Egyesült Államok elnöke eközben „óriási erőfeszítéseket tesz a béke elérése érdekében”. Szijjártó sérelmezte azt is, hogy miközben a transzatlanti szövetség egységéről beszélnek, az Egyesült Államokat több résztvevő is kihívásként jellemezte az Európai Unió számára, amely más geopolitikai szereplőkhöz hasonlóan a közösség megosztására törekszik.

Szijjártó Péter szerint most először mondta ki az Európai Unió, hogy nem áll készen a békére
Szijjártó Péter szerint most először mondta ki az Európai Unió, hogy nem áll készen a békére
Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

„Szerintem naiv illúzióba kergeti magát az Európai Unió, amikor azt gondolja, hogy betölt olyan szerepet még a világpolitikában, hogy az Egyesült Államoknak bármilyen módon viszonyulnia kelljen hozzánk” – fogalmazott a tárcavezető.

Ukrajna és Moldova is humanitárius segélyt kap

Eközben az Európai Bizottság bejelentette, hogy 145 millió euró értékben küld humanitárius segélyt Ukrajnának. Az ukrajnai menekülteket befogadó Moldovát pedig 8 millió euróval támogatja – számol be róla a 444.hu.

A rendkívüli segélyt azért küldik Ukrajnába, mert több millió ukránt veszélyeztet a rendkívül hideg időjárás. Az oroszok ugyanis folyamatosan bombázzák az ukrán energetikai infrastruktúrát, így gyakoriak az áramszünetek.

A humanitárius segély keretében védelmi eszközöket, menedéket, élelmiszert, pénzügyi segítséget, pszichoszociális támogatást, valamint víz- és egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférést biztosítanak az ukránoknak. A segély eljuttatásában az ENSZ-ügynökségek, valamint más nemzetközi szervezetek is részt vesznek.

Az Európai Bizottság azt is bejelentette, hogy kiterjesztették az ukrajnai energiaellátás biztosítására szolgáló sürgősségi támogatást. A héten 447 áramfejlesztőt szállítottak az országba, hogy helyreállítsák a kórházak, menhelyek és más kiemelt fontosságú létesítmények áramellátását. Emellett további 500 aggregátort telepítenek a napokban Ukrajnába – írja a portál a Kyiv Independent alapján.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Újabb Ceutába irányulóbevándorlási hullámra figyelmeztet Marokkó
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 19:59
A spanyol kormány adatai szerint Ceutába július végén körülbelül 80 ezer ember jutott be illegálisan.
Nemzetközi Szigorítaná a fiatalok alkoholfogyasztását Németország
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 19:26
Még felügyelet mellett sem lenne erre lehetőségük. 
Nemzetközi Elszabadulhat az egyik legfertőzőbb vírus, ha végrehajtják Trump rendeletét
Vámosi Ágoston | 2026. augusztus 12. 18:11
Nagymintás vizsgálatok igazolták, hogy a kanyaró, a mumpsz és a rubeola elleni védőoltás nem okoz autizmust, Donald Trump ennek ellenére is ragaszkodik az elméletéhez. A kanyaró az egyik legfertőzőbb, emberek között terjedő vírus, az aggódó szülőkre épített ellenkampány ezért katasztrofális következményekkel járhat. Romániában minimum 30 gyerek halt bele a vírusba az elmúlt években, miután visszaesett az átoltottság.
Nemzetközi Itt az újabb olajszennyezés? Egy ökológiailag kényes térség érintett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 18:10
A területen korallzátonyok mellett teknősök, vándormadarak, és tengeri emlősök élnek.
Nemzetközi Financial Times: Izrael lakhatatlanná teszi Dél-Libanont
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 16:16
A brit üzleti lap tényfeltáró cikke szerint az izraeli erők szisztematikusan és tömegesen romboltak le otthonokat, utakat és gazdaságokat a libanoni Hezbollahhal kötött tűzszünet ellenére.
Nemzetközi Súlyos döntés hoztak a románok: nekik le kell állítani az atomerőművüket
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 14:46
Kritikus értékre csökkent a Duna vízszintje Cernavodánál.
Nemzetközi Lépett Németország: jelentősen bővítik a hírszerző szolgálatok jogköreit
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 14:29
Átfogó reform indult, hogy reagáljanak az Oroszország felől érkező fenyegetésekre. 
Nemzetközi Litvánia tartós védkezésre kényszerül a szomszédaival szemben
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 14:10
Járművek mozgását gátló árkokat alakítanak ki az orosz és a fehérorosz határnál.
Nemzetközi Újabb kihívásokkal néz szembe a német export
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 13:35
Ezúttal a Rajna alacsony vízállása veszélyezteti a kivitelt.
Nemzetközi Ezt mindenki meg fogja érzeni, rossz hír érkezett az Egyesült Államokból
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 13:19
Az ország energiaügyi információs hivatala szerint  86,81 dollár lehet a Brent nyersolaj ára. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG