2p

Az Egyesült Államok külügyminisztériumának gyökeres, a nagykövetségeket is érintő átalakítását jelentette be kedden Marco Rubio külügyminiszter.

Az amerikai diplomácia vezetőjének közleménye szerint egy széleskörű átszervezési tervet dolgoztak ki, ami minden elemében érinti a minisztériumot, „irodáktól a nagykövetségekig”. Marco Rubio szerint az amerikai külügyminisztérium a jelenlegi formájában túlduzzasztott, bürokratikus, és képtelen megfelelni a nagyhatalmi versengés új korszakában a tőle elvárt feladatának.

„Az elmúlt 15 évben a külügyminisztérium lábnyoma példátlan módon megnövekedett, a költségek megemelkedtek, de a befektetés távol áll a megtérüléstől, és az adófizetők egy kevésbé hatásos és hatékony diplomáciát láttak” – fogalmazott Marco Rubio. Hozzátette, hogy a kiterjedő bürokrácia „olyan rendszert teremtett, ami jobban ragaszkodott a radikális politikai ideológiához, mint Amerika alapvető nemzeti érdekeinek előmozdításához”.

A külügyminisztérium kiadott egy új szervezeti ábrát, ami szerint több, korábban működő államtitkárság és iroda megszűnik, köztük az amerikai demokratikus értékek külföldi megjelenítését hivatott államtitkárság (Under secretary for Civilian Security, Democracy, Human Rights). Az új minisztériumi szerkezet megerősíti, hogy a miniszter a jövőben egyben az Egyesült Államok nemzetközi fejlesztési ügynöksége (USAID) vezetői pozícióját is betölti.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi A blokád ellenére orosz szuperjacht kelt át a Hormuzi-szoroson
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:07
Egy Vlagyimir Putyin orosz elnök egyik kulcsfontosságú szövetségeséhez köthető szuperjacht jutott át a Hormuzi-szoroson, a kritikus hajózási csatorna folyamatos blokádja ellenére.
Nemzetközi Az ukrán légvédelem nem bírt az orosz drónokkal
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 11:16
Az északkelet-ukrajnai Konotopot tömeges dróncsapás érte.
Nemzetközi Megérkezett az Egyesült Államokba III. Károly brit király
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 09:48
Kedden beszédet mond az amerikai Kongresszusban.
Nemzetközi Orosz oljafinomítót támadtak az ukrán drónok
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 07:57
A tűz oltására 122 embert és 39 műszaki eszközt vetettek be.
Nemzetközi Deutsch Tamás mentelmi jogát kikérték az Európai Parlamenttől
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 19:53
Megtörtént a bejelentés.
Nemzetközi Megorroltak az oroszok – kibővítették a szankciós listát
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 19:22
Sok új név felkerült a listára.
Nemzetközi Putyin segítő kezet nyújtana Iránnak
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 17:37
Az orosz elnök fogadta az iráni külügyminisztert.
Nemzetközi Évtizedek óta nem látott vendéget fogad Trump
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 17:11
Első egyesült államokbeli hivatalos uralkodói látogatására érkezik hétfőn Washintonba III. Károly brit király és felesége.
Nemzetközi Tényleg várják Magyar Pétert Brüsszelben, de lehet, hogy nem derül ki, mire jutottak
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 15:39
Az Európai Bizottság illetékes szóvivője megerősítette, hogy Magyar Péter leendő miniszterelnök szerdán Brüsszelbe utazik, és informális egyeztetést folytat az uniós források hazahozataláról.
Nemzetközi A Hezbollah továbbra sem akar Izraellel tárgyalni
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 14:18
Újra megerősítette hétfőn Naím Kászim, a Hezbollah libanoni síita milícia vezetője, hogy ellenzi a Bejrút és Izrael közötti közvetlen tárgyalásokat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG