2p

A Trump-kormányzat elkezdte a szövetségi alkalmazottak elbocsátását a kormányzati leállás tizedik napján, több mint 4100 dolgozót küldenek el hét különböző hivataltól.

„A létszámcsökkentések megkezdődtek” – írta Russell Vought, a Fehér Ház költségvetési igazgatója péntek délután az X-en, a RIF mozaikszót használva, ami a reductions in force (létszámcsökkentés) rövidítése – számol be róla a Washington Post.

A kormányzat azt közölte, hogy hét ügynökség – a Kereskedelem, Oktatás, Energia, Egészségügy és Szociális Szolgáltatások, Lakhatás és Városfejlesztés, Belbiztonság és Pénzügy – RIF-értesítéseket adott ki összesen több mint 4 100 dolgozónak.

A kormányzat ügyvédei hozzátették, hogy az EPA (Környezetvédelmi Ügynökség) is körülbelül 20–30 alkalmazottat értesített arról, hogy a jövőben érintettek lehetnek egy esetleges létszámcsökkentésben, és más ügynökségek is „aktívan mérlegelik, hogy további létszámcsökkentéseket hajtsanak végre a folyamatban lévő költségvetési hiány miatt”, áll a bírósági beadványban.

Trump pénteken az Ovális Irodában újságíróknak azt mondta, hogy a kormányzat szándékosan azokat az embereket bocsátotta el, „akiket a demokraták akarnak”. „Ez demokratákat érintő hullám lesz, mert tudják, ők indították ezt az egészet” – mondta.

Trump 30-60 napos hatályba lépési idővel bocsát el - vagyis még nem biztos, hogy ezek az emberek tényleg elveszítik a munkájukat
Trump 30-60 napos hatályba lépési idővel bocsát el - vagyis még nem biztos, hogy ezek az emberek tényleg elveszítik a munkájukat
Fotó: Depositphotos

Úgy tűnik, hogy az elbocsájtási hullám többségében azokat az irodákat célozza, amelyek munkája jellemzően nem egyezik a Trump-kormányzat prioritásaival. Ide tartozik például a Egészségügyi és Szociális Szolgáltatások Minisztériumának egy egysége, amely a család- és közösségpolitikára összpontosít, valamint a Lakhatás és Városfejlesztés Minisztériumának egy irodája, amely a tisztességes és egyenlő lakhatásért felel.

Az elbocsátott alkalmazottak 30-60 napos hatályba lépési határidővel lettek elküldve. Vagyis, ha ezen időn belül a kormányzat működése újraindul, akkor az érintett alkalmazottak nem veszítik el az állásukat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Rengeteg pénzt utalt az EU Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 12:49
2,86 milliárd eurót folyósítottak Kijevnek Brüsszelből.
Nemzetközi Megugrott Kína kivitele és behozatala szeptemberben
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 11:47
A kereskedelmi többlet jócskán felülmúlta a tavaly szeptemberit.
Nemzetközi Kijevben többen meghaltak az éjszakai orosz légitámadásban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 11:17
 Lakóházakat és energetikai objektumokat értek találatok.
Nemzetközi Nyugodtan töltötte az éjszakát súlyos műtétje után XIV. Leó
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 10:50
 A szentszéki sajtóközpont további információkat a következő órákban ígért.
Nemzetközi A Hormuzi-szorosban elkövetett újabb támadások miatt tovább drágul az olaj
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 09:52
Emelkedett a kőolaj ára szerda reggel, miután újabb hajókat ért támadás a Hormuzi-szorosban.
Nemzetközi Közel félezer ukrán drón lelövéséről számolt be a moszkvai polgármester
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:11
A becsapódások helyszínére mentőszolgálatokat vezényeltek.
Nemzetközi Új nagykövet érkezett Budapestre
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 19:38
A Németország és Magyarország közti kapcsolatok erősítését várják Alexander Schönfeldertől.
Nemzetközi Megint találkozik Magyar Péter Zelenszkijjel, de a nagy csúcsra még várni kell
Wéber Balázs | 2026. október 13. 18:28
Hétfőn Ukrajna teljesítette a magyar kormány követelését a kárpátaljai magyarok ügyében, pénteken pedig ismét találkozhat egymással Magyar Péter és Volodimir Zelenszkij az EU-csúcs peremén. A magyar miniszterelnök ukrajnai látogatása azonban továbbra is bizonytalan, a bizalom visszanyerése pedig hosszú folyamat. Nagyító alatt ezúttal a továbbra is kihívásokkal küzdő magyar-ukrán viszony.
Nemzetközi Akár a román parlament feloszlatásához is vezethet a kormányalakítási hercehurca
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:52
A román Nemzeti Liberális Párt (PNL) fontolóra veszi, hogy nem gördít akadályt Luca Niculescu kormányalakítása elé.
Nemzetközi Flydubai-gépeltérítés: még annál is sokkal nagyobb szerencséjük volt az utasoknak, mint eddig hittük
Litván Dániel | 2026. október 13. 14:29
Majdnem a hős utas pecsételte meg a saját és utastársai sorsát is, az első tiszt pedig még valami nagyon veszélyeset csinált, mielőtt kivonszolták a pilótafülkéből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG