1p

Több mint 650 illegális bevándorlóra bukkant Kréta partjainál a görög parti őrség és az Európai Unió határ- és partvédelmi ügynöksége, a Frontex az utóbbi két napban – jelentette az ERT görög közszolgálati televízió a parti őrség bejelentésére hivatkozva.

A sziget partközeli vizeinél észlelt hajón 545-en utaztak. Az embereket a tervek szerint menekülttáborokba viszik.

A hatóságok az érkezők nagy számát azzal magyarázták, hogy az embercsempészek vélhetően kihasználták az elmúlt időszak viszonylag nyugodt időjárását, hogy hajókat indítsanak Európa felé – írja az Infostart.

Krétára idén mér csaknem 18 ezer migráns érkezett, míg 2024-ben ez a szám körülbelül ötezer volt.

A hajók nagy részét a líbiai Tobruk kikötőjéből bocsátják vízre. Jóllehet Tobrukot alig több mint 300 kilométer választja el Krétától, az átkelés veszélyeket hordoz magában: mindössze két hete 14 egyiptomi fulladt vízbe, további 13 pedig eltűnt a szigettől 20 tengeri mérföldre délnyugatra, mert elsüllyedt a gumicsónakjuk.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Továbbra sem jut dűlőre Kuba és az Egyesült Államok
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 20:10
Kubában egyre súlyosabb az élelmiszer-, az üzemanyag-, a gyógyszer- és az áram-hiány.
Nemzetközi Amerikai állampolgárság: marad a születési jog – így döntött az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 19:20
Elutasították Trump jogkorlátozásra irányuló törekvését. 
Nemzetközi Dánia több mint négymilliárd koronányi katonai segítséget nyújt Kijevnek
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:51
Ez már Dánia harmincadik Ukrajnát támogató katonai csomagja. 
Nemzetközi Új kormányfőnek örülhetnek Litvániában
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 17:38
„Litvánia nehéz időket él át” – közvetlen fenyegetés az orosz-ukrán háború. 
Nemzetközi A dán partoknál látták Putyin szuperjachtját
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 17:27
Két orosz hadiajó is csatlakozott vasárnap a Gracefulhoz.
Nemzetközi Növekvő optimizmus: erősödött a fogyasztói bizalom az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 17:15
A csökkenő olajárak némileg mérsékelték a fogyasztók inflációs félelmeit.
Nemzetközi Starmer elmondta: meredeken emeli a védelmi kiadásokat a brit kormány
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 15:44
Közútfejlesztési és energiaipari beruházásokat törölhetnek. 
Nemzetközi Július elsejétől újabb lépés jön Európa acéliparának védelmében
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 13:34
Az intézkedés évi 18,3 millió tonnában állapítja meg a vámmentes kontingenseket.
Nemzetközi Bitang nagy éjjeli légicsata: Ukrajna-Oroszország 154-419
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 13:13
Elfajultak a légiakciók az éj leple alatt.
Nemzetközi Foci-vb: veszettül átkozzák a németek a büntetőket, a japánok a kapufát
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 07:06
Már több nemzeti alakulat részvétele vált biztossá a nyolcaddöntőkben az idei foci világbajnokságon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG