2p

Több ezer ember vonult utcára vasárnap Ausztrália-szerte, hogy a bevándorlás ellen tiltakozzon. A demonstrációkat, amelyeket a szervezők „Menetelés Ausztráliáért” néven hirdettek meg, a balközép kormány élesen elítélte, mondván: a rendezvények gyűlöletkeltésre szolgálnak, és neonáci csoportokhoz köthetők.

A szervezők közlése szerint Sydney mellett több állam fővárosában és regionális központokban is tartottak felvonulásokat. A mozgalom weboldalán azt állítja, hogy „a tömeges migráció szétszakította azokat a kötelékeket, amelyek közösségeinket összetartották”. Az X közösségi oldalon közzétett üzenetük szerint a tüntetések célja, hogy kimondják azt, amit szerintük a „mainstream politikusoknak nincs bátorságuk követelni: a tömeges bevándorlás végét” – számol be róla a Reuters.

A csoport többek között a kulturális identitás elvesztésétől, a bérek csökkenésétől, az infrastruktúra túlterheltségétől, a lakhatási válságtól, a vízhiánytól, a környezeti terheléstől és a közbiztonság romlásától tart.

Ausztráliában a lakosság fele maga is külföldön született, vagy egyik szülője külföldi származású. Az ország az elmúlt években a jobboldali szélsőségesség növekedésével szembesül, amelynek része a neonáci csoportok láthatóbb fellépése.

March for Australia Melbourne
March for Australia Melbourne
Fotó: X/@VanThuongLuu

Nem a társadalmi harmónia erősítéséről szól

Murray Watt mezőgazdasági miniszter a Sky Newsnak nyilatkozva hangsúlyozta: „Teljesen elítéljük a ma zajló Menetelés Ausztráliáért tüntetést. Ez nem a társadalmi harmónia erősítéséről szól.” Watt hozzátette, hogy a kormány nem támogatja az olyan rendezvényeket, amelyek „gyűlöletkeltésre és a közösség megosztására irányulnak”, és kijelentette, hogy a felvonulásokat neonáci csoportok szervezték és támogatták.

A szervezők nem reagáltak a Reuters neonáci kapcsolatokra vonatkozó kérdésekre.

Idén léptek életbe azok a törvények, amelyek megtiltják a náci tisztelgést, valamint a terrorista szervezetekhez köthető jelképek nyilvános bemutatását vagy árusítását. A szigorításokat az elmúlt évben megszaporodó antiszemita támadások nyomán vezették be, amelyek a gázai háború tavaly októberi kirobbanása óta célba vettek zsinagógákat, épületeket és járműveket is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Zelenszkij: Már minden ukrajnai erőművet ért orosz légicsapás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 14:01
Nem kímélték azokat a létesítményeket sem, amiktől az atomerőművek működése függ.
Nemzetközi Trump hamarosan döntést hoz Iránról – „nem szeretném elpusztítani az országot, de lehet, hogy meg kell tennem”
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:26
Hamarosan eldől, merre tovább.
Nemzetközi Megszólalt Moszkva a béketárgyalásokról: Európa nem kell, de mi van Trump nagy bejelentésével?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:34
Egyelőre nincs miről beszélni Európával Dmitrij Peszkov szerint.
Nemzetközi Újra lángok csaptak fel a Hormuzi-szorosban
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:14
Két újabb olajszállító hajó gyulladt ki.
Nemzetközi Trump még készül valami nagy dobásra a választási vereség után? Klasszis Podcast Yaro Patrice-szal
Litván Dániel | 2026. november 6. 10:28
Nem maradt más lehetősége az amerikai elnöknek, mint a külpolitikában alkotni maradandót. És nem biztos, hogy ezért a Közel-Keletig menne. De ki indulhat 2028-ban az elnökválasztáson? Mit mutatnak a „kék cunami” eredményei? Yaro Patrice külpolitikai szakértőt Litván Dániel kérdezte.
Nemzetközi Orbán Viktor két barátját is elérheti az ő végzete
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:36
Aleksandar Vucic és Janez Jansa rúdja is kifelé áll az Európai Néppártból?
Nemzetközi Egyelőre nem dobbant Marco Rubio a süllyedő Trump-hajóról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:06
Cáfolta a híreszteléseket az amerikai külügyminiszter.
Nemzetközi Itt van Trump nagy bejelentése a háborúról: egész Európát érintheti, amiről Putyin emberével tárgyalt
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:07
Az ukrán delegációval nem, Putyin küldöttével viszont leült az amerikai elnök. Szerinte közel a háború vége.
Nemzetközi 548 embert mentett meg a haláltól a kaliforniai kormányzó
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:16
Egy tollvonással kiürítette a halálsort Gavin Newsom.
Nemzetközi Minden eldőlt Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:41
Hivatalos a végeredmény, indul az óra az Egyetemista Lista számára.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG