2p

Nem kérnek a franciák a tervéből.

A jelenlegi feltételekkel Franciaország nem szándékozik csatlakozni a Donald Trump amerikai elnök által javasolt gázai Béketanácshoz, mert az megkérdőjelezi az ENSZ elveit és szerkezetét – közölte Emmanuel Macron államfő titkársága.

Az elnöki hivatal tudatta, hogy a kezdeményezés „okmánya túllép a Gázai övezeten”, ellentétben a kezdeti elképzelésekkel. „Súlyos kérdéseket vet fel, különösen az Egyesült Nemzetek elveinek és szerkezetének tiszteletben tartásával kapcsolatban, amelyek semmilyen körülmények között sem kérdőjelezhetők meg” – idézte forrását az AFP, amely a „hatékony multilateralizmus” mellett érvelt.

Trump az örök elnök

A testület elnöki tisztét Trump töltené be élethosszig, és először a gázai konfliktussal foglalkozna, majd más konfliktusok kezelésére is kiterjesztenék tevékenységét – derült ki a Reuters brit által megtekintett levél és alapokmány-tervezet másolatából.

A francia külügyminisztérium korábban emlékeztetett arra, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsában állandó hellyel rendelkező országként Franciaország „ragaszkodik az Egyesült Nemzetek Alapokmányához”.

Orbán Viktor örül

Ahogy arról cikkünkben is írtunk, a gázai béketanácsban Vlagyimir Putyin is feltűnhet, de Orbán Viktor is meghívót kapott, amit el is fogadott. Szijjártó Péter külügyminiszter kijelentette, a meghívást megtiszteltetésnek veszik, és természetesen részt vesznek a béketanács munkájában, a kormányfő utasította, hogy jelezze ezt az amerikai adminisztrációnak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Továbbra sem jut dűlőre Kuba és az Egyesült Államok
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 20:10
Kubában egyre súlyosabb az élelmiszer-, az üzemanyag-, a gyógyszer- és az áram-hiány.
Nemzetközi Amerikai állampolgárság: marad a születési jog – így döntött az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 19:20
Elutasították Trump jogkorlátozásra irányuló törekvését. 
Nemzetközi Dánia több mint négymilliárd koronányi katonai segítséget nyújt Kijevnek
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:51
Ez már Dánia harmincadik Ukrajnát támogató katonai csomagja. 
Nemzetközi Új kormányfőnek örülhetnek Litvániában
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 17:38
„Litvánia nehéz időket él át” – közvetlen fenyegetés az orosz-ukrán háború. 
Nemzetközi A dán partoknál látták Putyin szuperjachtját
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 17:27
Két orosz hadiajó is csatlakozott vasárnap a Gracefulhoz.
Nemzetközi Növekvő optimizmus: erősödött a fogyasztói bizalom az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 17:15
A csökkenő olajárak némileg mérsékelték a fogyasztók inflációs félelmeit.
Nemzetközi Starmer elmondta: meredeken emeli a védelmi kiadásokat a brit kormány
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 15:44
Közútfejlesztési és energiaipari beruházásokat törölhetnek. 
Nemzetközi Július elsejétől újabb lépés jön Európa acéliparának védelmében
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 13:34
Az intézkedés évi 18,3 millió tonnában állapítja meg a vámmentes kontingenseket.
Nemzetközi Bitang nagy éjjeli légicsata: Ukrajna-Oroszország 154-419
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 13:13
Elfajultak a légiakciók az éj leple alatt.
Nemzetközi Foci-vb: veszettül átkozzák a németek a büntetőket, a japánok a kapufát
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 07:06
Már több nemzeti alakulat részvétele vált biztossá a nyolcaddöntőkben az idei foci világbajnokságon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG