3p

Trump rögtön hivatalba lépése után megváltoztatta a Joe Biden kormányzása alatt használt formát.

A digitalizáció és az internet mindenhatósága idején is fontosak olykor a printelt hivatalos dokumentumok, kitüntetési okmányok, meghívó levelek, – ezeket nem illik e-mail-ben küldeni – valamint ezer féle adminisztrációs papír, engedély, számla. És persze nem hiányzik a logó az online levelezésről sem, amelynek mindig tükröznie kell, ha szimbolikusan is, az uralkodó rezsim és az elnök szellemiségét.

Mindegyik kormányzat feltünteti levelezésében az államelnöki, miniszterelnöki logót, de a beosztott vezetők hivatalos levélpapírjain is ez szerepel, mint ahogy nálunk a Parlament esetében.

Trump rögtön hivatalba lépése után megváltoztatta a Joe Biden kormányzása alatt használt formát: a robusztusabb megközelítéshez képest az új vezetés egy klasszikusabb verziót választott – elemzi a változtatást a kreativ.hu szakembere.

Ennek a lépésnek először is szimbolikus értéke van: tudjuk, hogy az új elnök semmiképpen nem akar Biden nyomdokába lépni. De ezen belül is fontos jelképes szerepe van minden új apró momentumnak, amelyen bizonyára hónapok óta dolgoztak a grafikusok, tervezők, a politikai tanácsadók eszméit követve.

Amerikát ismét naggyá tesszük

Donald Trump ugyanis máris bemutatta az 1600 Pennsylvania Avenue cím alatt található Fehér Ház egész új arculatát – számolt be róla a Design Taxi.- A legszembetűnőbb változás az épület tetején látható –  az elemzők szerint sokat mond a részletesen kidolgozott, piros-fehér csíkos amerikai zászló, amely élénk kontrasztot alkot a monokróm környezettel. Biden ezzel szemben olyan verziót használt, amelyben a zászló szinte egybeolvad az épület színével,, sziluettjével. Ez az erőteljesebb változat is arra utal, hogy „Amerikát ismét naggyá tesszük:”

A Fehér Ház
A Fehér Ház

„A politikai márkaépítésben a tervezési döntések ritkán véletlenszerűek. Vizuális jelzésekként szolgálnak, finoman erősítik az üzeneteket és alakítják a közvélemény megítélését, valamint tükrözik a különböző elnökségek prioritásait és kommunikációs stílusát. Az új dizájn építészeti részletei a kiemelkedő zászlóval kombinálva azt sugallják, hogy a hangsúly az intézményi tekintélyre és a konzervatív patriotizmusra terelődik” – vélik a politikai elemzők.

Az online felületeket is áttervezték

Ezzel párhuzamosan Donald Trump csapata a Fehér Ház online felületeit is kezelésbe vette: amint megnyitjuk a portált – az új logó mellett – egy egész oldalt elfoglaló képpel találkozhatunk, ami a 47. elnököt ábrázolja, egy Amerika visszatért, felirattal együtt.

A design szakemberek szerint egyébként az új logó szembe megy a trendekkel ls meglehetősen konzervatív, de Trump is az. Egyébként minden elnök változtatott eddig a  logón, Obama csapata leegyszerűsítette a korábbi logót, és eltűntette róla a White House és a Washington szavakat, majd 2017-ben a Trump-adminisztráció eltávolította róla az ovális keretet, és megfordította a színeket.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Rajtunk is bosszút állna Putyin az ukrán olajtárolók miatt? Ez Viszont Privát
Gáspár András – Havas Gábor – Izsó Márton – Király Béla – Wéber Balázs | 2026. szeptember 25. 19:41
Bombaként robbant a hír, hogy az ukrán Naftohaz és a Mol kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítményeket építhet az ukrán-magyar határ magyar oldalán. Kijev a folyamatos orosz támadások miatt menekítené ide a készletei egy részét. Magyar Péter miniszterelnök éles hangon utasította el a tervet. De jogos volt-e a felháborodás? Valóban bosszút állna a NATO-tagállam Magyarországon Moszkva, vagy a politika erősen túlreagál egy üzleti beruházást?
Nemzetközi Sejtelmesen nyilatkozott Ruszin-Szendi Romulusz: eurómilliárdos tétje is lehetett a német védelmi miniszter budapesti látogatásának
Litván Dániel | 2026. szeptember 25. 17:59
Egyelőre nem árulta el a miniszter, milyen további beszerzéseket tervez a Honvédség. De mi a helyzet az 1,2 millió forintos egyenruhákkal?
Nemzetközi Magas rangú vendég látogatott a New York-i magyarokhoz
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:55
A magyar köztársasági elnököt a tengerentúli közösség látta vendégül.
Nemzetközi Magyar Péter után újabb állami vezetővel találkozott a pápa
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:01
Emmanuel Macron XIV. Leó pápát fogadta, aki négynapos apostoli látogatásra érkezett Franciaországba.
Nemzetközi Technikai szintű béketárgyalások jöhetnek Ukrajna és Oroszország között
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 12:53
Az Egyesült Államok újabb diplomáciai egyeztetéseket készít elő az ukrajnai háború lezárásának előmozdítására – közölte Volodimir Zelenszkij, ameyről a Portfolio számolt be. Az ukrán elnök szerint első lépésként technikai szintű találkozóra kerülhet sor, amelynek egyik lehetséges helyszíne Abu-Dzabi. Egyelőre nem világos, hogy Oroszország milyen formában venne részt a folyamatban.
Nemzetközi Alkotmányozó többséget szerzett Putyin pártja az orosz parlamenti választáson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 12:34
A 450 képviselői helyből 349-et szerzett meg a kormányzó Egységes Oroszország az orosz parlament alsóházában – ismertette a választás végeredményét Ella Pamfilova, a Központi Választási Bizottság elnöke, amelyről az MTI számolt be. Ezzel a Vlagyimir Putyin elnököt támogató párt továbbra is rendelkezik a 300 mandátumot meghaladó alkotmányozó többséggel. Az Egységes Oroszország saját összesítése szintén 349 mandátumról számolt be.
Nemzetközi Macron újabb orosz mozgósítást és európai drónfenyegetést emleget
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:09
Franciaországot is érheti olyan, robbanóanyaggal felszerelt drónokkal végrehajtott támadás, amilyenre augusztusban a lipcsei repülőtéren volt példa – erről Emmanuel Macron beszélt csütörtök esti televíziós interjújában, amelyről az MTI számolt be. A francia elnök szerint közben egy újabb, mintegy 300 ezer fős orosz mozgósítás is reális forgatókönyv lehet.
Nemzetközi Szijjártó Péter szelleme kísértett Brüsszelben: furcsa alkuk és baljós jelek az Oroszország elleni uniós szankciók körül
Litván Dániel | 2026. szeptember 25. 05:46
Váratlan helyről nyomták át az Orbán-kormány régi követelését. De miért vettek le két orosz oligarchát az uniós szankciós listáról, és mi jöhet ezután?
Nemzetközi NATO-elnök: megvannak a válaszaink az orosz hibrid fenyegetésekre
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 19:55
A NATO kidolgozta „az összes lehetséges válaszlépést” az Oroszország részéről érkező kibertámadások és más, úgynevezett hibrid fenyegetések kezelésére, és szükség esetén alkalmazni is fogja azokat, hogy az észak-atlanti szövetség továbbra is erős maradhasson – jelentette ki a NATO főtitkára csütörtökön azon a New York-i megemlékezésen, amelyet a 2001. szeptember 11-i terrortámadások 25. évfordulója alkalmából tartottak az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű plenáris hetéhez kapcsolódva.
Nemzetközi Ukrajnáról, 1956-ról és bizalmi válságról beszélt Baka András az ENSZ-közgyűlésen
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 19:35
Azt a szabadságot, amelyet a magyarok 1956-ban maguknak követeltek, ma az ukránok számára is meg kell védenünk – jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG