2p

A csütörtöki Kormányinfón több téma is előkerült.

A nyugdíjasok számára fontos hír, hogy a Bankszövetség jelzésére lépett a kormány, így a 13. havi nyugdíjak, valamint a 14. havi nyugdíjak első részletének utalása nem egy napon zajlik majd – az eredetileg egy napra tervezett tranzakciószám ugyanis nem volt biztonságosan végrehajtható. Gulyás Gergely szerint így a nagy mennyiségű indítandó utalás nem fog fennakadást okozni.

Szintén sokakat érint, hogy elindul az Otthoni Energiatároló Program 100 milliárd forintos keretösszeggel, ennek lényege, hogy 2,5 millió forintos, vissza nem térítendő támogatást ad az állam az otthoni energiatárolók vásárlásához, ezek telepítése jellemzően 3-3,5 millió forintos költség, így jelentős segítséget jelenthet. Január 15-én megjelent a végleges pályázati felhívás, február 2-ig lehet pályázni a támogatás megszerzésére. Az előfeltétel az, hogy az ingatlanon legyen napelem, vagy vállalja az igénylő, hogy napelemet telepít.

A külpolitikai témák közül a legérdekesebbnek az bizonyult, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter nem zárta ki Donald Trump budapesti látogatását – ez a hírek szerint a március 21-én esedékes, az amerikai CPAC konzervatív dzsemborik mintájára létrehozott CPAC Hungary-n történhet meg. Ha azonban Trump nem is jön el személyesen, az szinte biztos, hogy kampányolni fog a választáson a kormány mellett, Gulyás Gergely elismerte, hogy ennek nagyobb az esélye, mint 50 százalék.

Lapcsaládunk percről percre tudósítását a Kormányinfóról az Mfor oldalán tekintheti meg.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Aggasztó figyelmeztetés érkezett az EU-tól az energiaárak miatt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:43
Olcsóbb áramot és kisebb terheket kaphatnak a fogyasztók az EU új terve alapján.
Nemzetközi Putyin odaszúrt Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:26
Az orosz elnök szerint előbb kellett volna gondolkodni a támadásokon.
Nemzetközi Politikai ellenfelek megkínzásával vádolják a volt venezuelai elnököt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:11
Tagadta bűnösségét Nicolás Maduro volt venezuelai elnök és felesége, Cilia Flores csütörtökön egy New York-i bíróságon az ellenük politikai ellenfelek megkínzására irányuló összeesküvés miatt emelt újabb vádpontban. Az ügyészség szerint a házaspár politikai ellenfelek és amerikai állampolgárok megkínzásával is igyekezett megőrizni hatalmát Venezuelában.
Nemzetközi Radioaktív szivárgástól tartanak Csernobilban
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 18:59
Meg kell javítani a sérült védőburkot, 260 millió eurót szánnak a javításra.
Nemzetközi Egy atomháborúnál is nagyobb kárt okozhat az AI, ha rossz kezekbe kerül
Vámosi Ágoston | 2026. október 15. 18:16
A Lancet egészségügyi szaklap bizottsága olyan kockázatokat vett sorra, amelyek a nemrég született gyerekek életében akár globális katasztrófát is okozhatnak. Vlagyimir Putyin változtatása az orosz nukleáris doktrínában különösen aggasztja a szerzőket, és az sem biztató, hogy az egészségben eltöltött évek száma lassabban emelkedhet a várható élettartamnál. A legnagyobb veszélyt azonban az amúgy jó célokat is szolgáló mesterséges intelligencia jelenti.
Nemzetközi Trump meggondolta magát: mégsem lesz élő adás a tömeggyilkos kivégzéséből
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:32
Nem mutatják élőben, ahogy kivégzik a 13 katona gyilkosát.
Nemzetközi Megszólaltak az oroszok az ukrajnai béketervről
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 15:37
ÁllÍtásuk szerint Moszkva semmilyen hivatalos javaslatot nem kapott. 
Nemzetközi Megint elbukott a kormányalakítás Svédországban
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 14:08
Hiába nyert a balközép, Svédország továbbra sem jutott közelebb az új kormányhoz.
Nemzetközi Magyarország is kiáll az uniós támogatásokért
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 13:51
A tagállamok a kohéziós és agrártámogatások védelmét sürgetik.
Nemzetközi Nem a levegőbe beszélt Zelenszkij, már ég is egy orosz olajfinomító
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:34
Bejelentette, hogy újraindítják a támadásokat – nem kellett sokáig várni az első találatra.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG