4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Donald Trump továbbra is céljának tekinti, hogy létrejöjjön a közvetlen találkozó az orosz és ukrán elnök között – az amerikai elnök erről hétfőn a Fehér Házban beszélt, miután fogadta a dél-koreai államfőt. Korábban arról is beszélt, hogy az Egyesült Államok nem fizet semmit Ukrajnának, a neki szánt fegyverzet árát a NATO teljes egészében megtéríti.

Az amerikai elnök kérdésre válaszolva elmondta, azt szeretné, ha Vlagyimir Putyin és Volodimir Zelenszkij kétoldalú megbeszélést tartana, ugyanakkor megismételte, hogy kérés esetén harmadik félként kész részt venni azon.

„Azt szeretném, hogy először ők oldják meg a nézetkülönbségeiket, és ha ez megtörténik, akkor véget vetünk ennek” – fogalmazott Trump a háború lezárásához vezető forgatókönyvet illetően.

Arra a kérdésre, hogy Oroszország szembesülhet-e következménnyel, amennyiben mégsem sikerül a konfliktus rendezése, úgy válaszolt, hogy „nagyon súlyos következmények” lehetnek, de megismételte meggyőződését arról, hogy a háborúnak véget tudnak vetni.

Trump kifejtette, korábban úgy gondolta, hogy az orosz-ukrán háború lezárása lesz a legkönnyebb feladat, amit az orosz elnökkel való személyes jó kapcsolatára alapozott, majd elismerte, hogy a konfliktus rendkívül összetett, nagyon személyes a két fél részéről, óriási személyes ellenszenvvel a két államfő, Volodimir Zelenszkij és Vlagyimir Putyin részéről.

A háború lezárásának időkeretét illetően az elnök annyit mondott, hogy „egy-két héten belül meglátjuk”.

Trump nem sokkal korábban egy másik fehér házi eseményen is hosszan beszélt az ukrajnai konfliktusról, amikor azt hangoztatta, hogy az Egyesült Államok nem fizet semmit Ukrajnának, a neki szánt fegyverzet árát a NATO teljes egészében megtéríti.

Trump szerint Zelenszkij és Putyin között kölcsönös az ellenszenv
Trump szerint Zelenszkij és Putyin között kölcsönös az ellenszenv
Fotó: MTI/EPA/UPI pool/Annabelle Gordon

Az elnök dolgozószobájában újságírók kérdéseire válaszolva megjegyezte, hogy az Egyesült Államok nem akar nyerészkedni Ukrajnán, hanem a háborút akarja lezárni, és ezzel életeket megmenteni. Az elnök a rendelkezésére álló adatokat idézve azt mondta, hogy csak az elmúlt héten több mint 7500 emberélet veszett oda az Ukrajna és Oroszország közötti háborúban.

Trump az Ukrajnának a jövőben nyújtandó biztonsági garancia kapcsán megerősítette, az Egyesült Államok azt tervezi, hogy egyfajta támogató szerepet játszik majd, de a garanciák jó részét Európának kell biztosítani, ugyanakkor hozzátette, hogy a biztonsági garanciák témáját egyelőre részletekbe menően nem vitatták meg.

Az elnök kérdésre válaszolva igennel felelt arra a kérdésre, hogy beszélt-e Vlagyimir Putyinnal múlt hétfő óta, amikor Volodimir Zelenszkij és európai vezetők jártak a Fehér Házban.

„Minden beszélgetés, amit vele folytatok, egy jó beszélgetés, azután sajnálatosan mindig bombák hullanak Kijevre, vagy más helyre, ami nagyon feldühít, de azt hiszem, hogy le fogjuk zárni a háborút” - fogalmazott.

Trump kifejtette, hogy véleménye szerint az a tény, hogy Putyin augusztus 15-én hajlandó volt az Egyesült Államokba, Alaszkába utazni, önmagában erős állásfoglalás volt az orosz elnök részéről azt illetően, hogy le akarja zárni a konfliktust. Az amerikai elnök ismét nagyon sikeresnek nevezte az alaszkai találkozót, amelynek témái közül megemlítette a nukleáris fegyverek korlátozását, aminek szükségességéről egyetértés volt közöttük.

Arra a kérdésre, vajon mi az oka az orosz elnök vonakodásának arra, hogy találkozzon az ukrán államfővel, Trump ekkor úgy válaszolt, az ok annyi, hogy nem kedveli, majd hozzátette, hogy ez az ellenszenv kölcsönös, és megállapította, hogy „igazán nem szeretik egymást”.

Az amerikai elnök egyben közölte, hogy a jövőben tárgyalni akar Kim Dzsongün észak-koreai vezetővel, akivel kapcsolatban megjegyezte, hogy „mindig jól kijött vele”, majd utalt arra, hogy egy ilyen találkozó témája a nukleáris fegyverzet lenne.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Kiderült: a pilóták közel negyede úgy repül, hogy túl fáradt
Kormos Olga | 2026. november 1. 16:58
Négyből három pilóta azt mondja, előfordult már, hogy pár percre bealudt a pilótafülkében repülés közben.
Nemzetközi Ki lesz az új izraeli kormányfő?
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 16:22
Jichák Herzog izraeli államelnök várhatóan minden pártvezetőt megkérdez majd, hogy kit javasolnak miniszterelnöknek.
Nemzetközi Egyszerre négy ukrán régiót ért orosz légicsapás
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 15:24
Több százezer ember maradt áram nélkül.
Nemzetközi Putyin fősajtósa egyértelmű üzenetet küldött Európának
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 14:24
Kifogásolják, hogy Brüsszel továbbra is Oroszország stratégiai vereségét akarja elérni.
Nemzetközi Orbán Viktor váratlanul megszólalt és üzent
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 13:25
A Fidesz elnöke a lengyelországi helyzetre reagált.
Nemzetközi Aleksandar Vucic bizalmasát őrizetbe vették
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 12:23
A szerb bűnügyi rendőrség vezetőjét, Marko Kricakot.
Nemzetközi Sikerült megállapodniuk az ukránoknak és az oroszoknak egy fontos dologban
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 10:51
A tűzszünet Oleski körzetében kedden hajnalban lépett életbe és a tervek szerint vasárnap késő estig tart. 
Nemzetközi Terrortámadás készül Moszkvában: az Egyesült Államok figyelmeztette Oroszországot
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 18:55
Moszkvában készülő terrortámadásra figyelmeztette Oroszországot az Egyesült Államok – közölte szombaton az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) a RIA Novosztyi orosz hírügynökség jelentése szerint.
Nemzetközi Szoros a verseny Texasban: mégis kiosztja Trump az árvízsegélyt
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 17:42
Donald Trump amerikai elnök négy nappal a félidős választások előtt jóváhagyta a júliusi texasi áradások károsultjainak szánt szövetségi segélyt, amelyet kormánya korábban elutasított – írta a Politico amerikai hírportál.
Nemzetközi Franciaország ma is az utcára vonul, rendkívüli a készültség
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 16:57
Rendkívüli biztonsági intézkedések mellett szombat délután megkezdődtek a francia nagyvárosokban a szakszervezetek által a megélhetési gondok elleni tiltakozásul harmadik alkalommal szervezett szociális megmozdulások, amelyekhez csatlakoztak az egykori sárgamellényesek és a közoktatás javítását követelő diákok is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG