2p

Kínát nem nyűgözte le az elnök állítása.

Kína soha nem avatkozott be az Egyesült Államok választásaiba, az erre vonatkozó vádak pedig teljes mértékben alaptalanok és rosszindulatú rágalmak – jelentette ki Lin Csien, a kínai külügyminisztérium szóvivője pénteken a tárca szokásos pekingi sajtótájékoztatóján.

A szóvivő azt követően reagált, hogy Donald Trump amerikai elnök csütörtöki televíziós beszédében ismét Kínát vádolta az amerikai választásokba való beavatkozással. Az elnök azt állította, hogy a 2020-as elnökválasztás idején 220 millió választási okirat került kínai kézbe, amit amerikai hírszerzési dokumentumok támasztanak alá. Trump közölte: a Fehér Ház nyilvánosságra hozza az állításait alátámasztó iratokat.

Lin Csien kijelentette: Kína következetesen a belügyekbe való be nem avatkozás elvét követi, nincs érdeke az amerikai választások befolyásolásában, és erre korábban sem tett kísérletet.

Saját háza táján söprögessen az Egyesült Államok?

A szóvivő ugyanakkor azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy rendszeresen avatkozik be más országok belügyeibe, hosszú időn át válogatás nélkül figyelte meg más országok kormányait, vállalatait és állampolgárait, valamint nagy mennyiségben szerzett meg külföldi állampolgárok adatait.

Lin felszólította Washingtont, hogy vizsgálja felül saját gyakorlatát, hagyjon fel Kína alaptalan bírálatával, ne tegye Kínát az amerikai választási kampány témájává, és inkább olyan lépéseket tegyen, amelyek hozzájárulnak a kétoldalú kapcsolatok javításához.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Újabb hajmeresztő kijelentés Trumptól, a grönlandi kormány nem győz cáfolni
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 20:00
Donald Trump amerikai elnök szerdán a Truth Social közösségi oldalon közzétett bejegyzésében azt írta, hogy hamarosan megkezdődhet a nagyszabású olaj-, földgáz- és ásványkincs-kutatás Grönlandon. A grönlandi kormány szerdán cáfolta Trump kijelentését, hozzátéve, hogy a projektek messze elmaradnak az amerikai elnök által említett nagyságrendtől.
Nemzetközi Tizenhárom éve nem látott amerikai látogatás kezdődhetett Oroszországban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 19:30
Oroszországba érkezett szerdán Kash Patel, az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója – jelentette az MS NOW amerikai televízió saját forrásaira hivatkozva.
Nemzetközi Rengeteg pénzt utalt az EU Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 12:49
2,86 milliárd eurót folyósítottak Kijevnek Brüsszelből.
Nemzetközi Megugrott Kína kivitele és behozatala szeptemberben
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 11:47
A kereskedelmi többlet jócskán felülmúlta a tavaly szeptemberit.
Nemzetközi Kijevben többen meghaltak az éjszakai orosz légitámadásban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 11:17
 Lakóházakat és energetikai objektumokat értek találatok.
Nemzetközi Nyugodtan töltötte az éjszakát súlyos műtétje után XIV. Leó
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 10:50
 A szentszéki sajtóközpont további információkat a következő órákban ígért.
Nemzetközi A Hormuzi-szorosban elkövetett újabb támadások miatt tovább drágul az olaj
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 09:52
Emelkedett a kőolaj ára szerda reggel, miután újabb hajókat ért támadás a Hormuzi-szorosban.
Nemzetközi Közel félezer ukrán drón lelövéséről számolt be a moszkvai polgármester
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:11
A becsapódások helyszínére mentőszolgálatokat vezényeltek.
Nemzetközi Új nagykövet érkezett Budapestre
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 19:38
A Németország és Magyarország közti kapcsolatok erősítését várják Alexander Schönfeldertől.
Nemzetközi Megint találkozik Magyar Péter Zelenszkijjel, de a nagy csúcsra még várni kell
Wéber Balázs | 2026. október 13. 18:28
Hétfőn Ukrajna teljesítette a magyar kormány követelését a kárpátaljai magyarok ügyében, pénteken pedig ismét találkozhat egymással Magyar Péter és Volodimir Zelenszkij az EU-csúcs peremén. A magyar miniszterelnök ukrajnai látogatása azonban továbbra is bizonytalan, a bizalom visszanyerése pedig hosszú folyamat. Nagyító alatt ezúttal a továbbra is kihívásokkal küzdő magyar-ukrán viszony.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG