2p

Egy korábbi irodakomplexum átalakítása zajlik éppen. 

Tűz ütött ki egy brüsszeli épületben kedden, a katasztrófában legalább két ember meghalt, négyet pedig még keresnek a mentőegységek – közölte az RTBF belga közszolgálati hírportál a munkaügyi ügyészség közlésére hivatkozva.

A tájékoztatás szerint a két holttestet az egyik liftben találtak meg. A tűzoltók tovább kutatnak, mivel feltételezik, hogy további eltűntek rekedtek egy másik liftben vagy az épület más részein.

Délelőtt először egy kisebb tűz ütött ki az épület második emeletén. A lángokat ugyan gyorsan eloltották, de közben átterjedtek a liftaknára, ahol újabb tűz keletkezett. Ezt a tüzet később szintén sikerült megfékezni. Korábban két égési sérültet egy katonai kórházba szállítottak, míg egy hőgutát szenvedett tűzoltót a helyszínen láttak el. A tűz keletkezésének oka egyelőre ismeretlen.

Az épületben 2024-ben is volt tűzeset, amelyet akkor egy régi szellőzőberendezés meghibásodása okozott. Az OXY elnevezésű épület felújításán dolgozó munkásokat kimenekítették, ideiglenesen Brüsszel városházájának személyzeti éttermében helyezték el, ahol a Vöröskereszt pszichológiai segítséget is biztosít számukra.

Az OXY-projekt keretében egy egykori brüsszeli irodakomplexumot alakítanak át vegyes vegyes funkciójú ingatlanná, amely lakásokat, irodákat, luxusszállodát és éttermeket foglal majd magában. A beruházás várhatóan még idén vagy jövő év elején készül el. 

 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Megint elbukott a kormányalakítás Svédországban
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 14:08
Hiába nyert a balközép, Svédország továbbra sem jutott közelebb az új kormányhoz.
Nemzetközi Magyarország is kiáll az uniós támogatásokért
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 13:51
A tagállamok a kohéziós és agrártámogatások védelmét sürgetik.
Nemzetközi Nem a levegőbe beszélt Zelenszkij, már ég is egy orosz olajfinomító
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:34
Bejelentette, hogy újraindítják a támadásokat – nem kellett sokáig várni az első találatra.
Nemzetközi Frissítve: nem business classon előzte be Brüsszelben Orbán Viktor Magyar Pétert
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 10:58
Csak elment az uniós csúcsra.
Nemzetközi Zelenszkijnél elfogyott a cérna: keményen odaszólt Trumpnak, a tűzszünetnek is annyi
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:59
Újra felszállnak az ukrán drónok az orosz finomítók irányába.
Nemzetközi Újabb hajmeresztő kijelentés Trumptól, a grönlandi kormány nem győz cáfolni
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 20:00
Donald Trump amerikai elnök szerdán a Truth Social közösségi oldalon közzétett bejegyzésében azt írta, hogy hamarosan megkezdődhet a nagyszabású olaj-, földgáz- és ásványkincs-kutatás Grönlandon. A grönlandi kormány szerdán cáfolta Trump kijelentését, hozzátéve, hogy a projektek messze elmaradnak az amerikai elnök által említett nagyságrendtől.
Nemzetközi Tizenhárom éve nem látott amerikai látogatás kezdődhetett Oroszországban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 19:30
Oroszországba érkezett szerdán Kash Patel, az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója – jelentette az MS NOW amerikai televízió saját forrásaira hivatkozva.
Nemzetközi Rengeteg pénzt utalt az EU Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 12:49
2,86 milliárd eurót folyósítottak Kijevnek Brüsszelből.
Nemzetközi Megugrott Kína kivitele és behozatala szeptemberben
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 11:47
A kereskedelmi többlet jócskán felülmúlta a tavaly szeptemberit.
Nemzetközi Kijevben többen meghaltak az éjszakai orosz légitámadásban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 11:17
 Lakóházakat és energetikai objektumokat értek találatok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG